Mészáros Zoltán (Budapest, 1936. július 19. – 2017. november 17.) magyar kertészmérnök, entomológus, kaktuszkutató, egyetemi tanár, a Magyar Rovartani Társaság örökös tagja.

Élete

Felsőfokú tanulmányait a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola diákjaként végezte, ahol 1960-ban szerzett oklevelet. Badacsonyban volt gyakornok, majd Kazincbarcikán kapott főkertészi állást, dolgozott ültetvénytervező szőlészként, később a Növényvédelmi Kutató Intézethez került növényvédelmi rovartani szakemberként.

1973 és 1975 között két évet töltött a feleségével együtt Kubában, a havannai Növényegészségügyi Szolgálatnál, több más magyar kutató, köztük Borhidi Attila botanikus és geológus szakemberek társaságában. Munkája mellett számos kaktuszt, rovarokat és csigákat gyűjtött a budapesti Természettudományi Múzeum 1956-ban leégett gyűjteményének pótlására. Később, 1984-ben még egy évet töltött latin-amerikai területen, amikor Mexikóban volt vendégoktató és gyakorlatvezető, egy mexikói-magyar „kukoricaprogramban”, ott a szabad idejében szintén sokat járta a terepet, kaktuszokat és rovarokat gyűjtve.

Kandidátusi értekezését 1978-ban írta rovartani témából, 1979-ben szerzett doktorátust, majd 1992-ben szerezte meg a növénytermesztési és kertészeti tudományok akadémiai doktora címet. Közben, 1987-ben tért vissza a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre, ahol az akkor újjáalakult Rovartani Tanszéket vezette, onnan ment nyugdíjba 2005-ben. Fő tárgya az egyetemen a növényvédelmi állattan volt, ami mellett számos választható tantárgyat tanított, biológiai növényvédelemmel és ökológiával kapcsolatos témákban.

Fiatalabb korában foglalkozott vitorlázórepüléssel is, emellett hobbija a fotózás; fényképei közül mintegy 800 – részben Kubában, részben itthon készült – felvétel a Fortepan fényképgyűjtemény interneten elérhető anyagában nyilvánosan is megtekinthető.

2017. november 17-én hajnalban hunyt el Budapesten; búcsúztatója 2017. december 9-én volt a Kapisztrán Szent János plébániatemplomban (1022 Budapest, Törökvész u. 4.).

Kutatási területei

Elsősorban a lepkék kutatásával foglalkozott, növényvédelmi, ökológiai és populációdinamikai szempontok mentén, de folytatott kutatásokat a rablópillék taxonómiájával és faunisztikájával kapcsolatosan is.

Trópusi utazásainak eredményeként a kaktuszok kutatásában is elmélyedt. Több, a Melocactus nemzetséghez tartozó fajt és faj alatti taxont (Melocactus borhidii, M. radóczii, M. nagyi, M. acunai v. laguanense, M. harlowii f. candida) ő fedezett fel és írt le elsőként a tudomány számára. Botanikai tudományos nevekben a Mészáros jelölés az ő nevére utal.

Szervezeti tagságai Több hazai és nemzetközi entomológiai, ökológiai, illetve kaktuszneveléssel kapcsolatos szervezet tagja. 2001-2004 között a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett, emellett tagja a Kaktusz-Világ folyóirat szerkesztő bizottságának. A Magyar Rovartani Társaság örökös tagja.

Művei Mintegy 240 szakkönyvet, könyvrészletet, tanulmányt és szakcikket írt, jó néhány népszerű ismeretterjesztő kiadványnak is szerzője, társszerzője és / vagy szerkesztője volt. Fő művei között említést érdemelnek az alábbiak: Jenser Gábor – Mészáros Zoltán – Sáringer Gyula (szerk.): A szántóföldi és kertészeti növények kártevői. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1998 Balázs Klára – Mészáros Zoltán (szerk.): A magyarországi molylepkék gyakorlati albuma. Agroinform, Budapest, 2005 Balázs Klára – Mészáros Zoltán (szerk.): Biológiai védekezés természetes ellenségekkel. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest, 1989 Mészáros Zoltán: Trópusi pillangók. Búvár zsebkönyvek, Móra Könyvkiadó, 1982 Mészáros Zoltán: Szitakötők, kérészek, hangyalesők. Búvár zsebkönyvek sorozat Mészáros Zoltán: Virágzó kaktuszok Mészáros Zoltán: Csodálatos növényvilág Mészáros Zoltán: Törpe kaktuszok (Szabó Dezsővel) Mészáros Zoltán: A magyarországi nagylepkék gyakorlati albuma Mészáros Zoltán: Kaktuszok között''. Magyar kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, 2006.

Jegyzetek

Források Mészáros Zoltán az Országos Doktori Tanács adatbázisában A magyarországi kaktuszos élet jelesei. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság. Hozzáférés: 2017. január 19. Mészáros Zoltán fő művei a Monguz-SK Szeged adatbázisában Kolozsi Ádám – Barakonyi Szabolcs: Csigacsempészet cigisdobozban. Index.hu, 2015.02.

További információk MTI ki kicsoda 2006. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. A. Gergely András et al. Bp., MTI, 2005. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.

Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar entomológusok Kategória:Magyar kertészmérnökök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók