Várnay Fábián, Galambos (Szabadka, 1840. július 31.Szabadkai Szent Teréz római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 1840. – ?, 1884. október 4.) színész, színigazgató.

Pályafutása

Szülei Galambos Mihály és Puketz Erzsébet. 1863. március 1-jétől vidéki társulatoknál lépett színpadra, társalgási, jellem és komikus szerepekben is láthatta a közönség. Tagja volt a Budai Népszínháznak, majd 1869-től mint igazgató dolgozott. 1870. október 3-án Karcagon lemondott társulata igazgatásáról a szeptemberi játékukat követően.Jászkunság 1964. december, X. évfolyam, 4. szám. 187. old. 1871. április 5-én Pesten jelen volt az öttagú igazolóbizottság tagjaként, amikor a Magyar Színészkebelzet megalakult (később Magyar Színészek Egyesülete, végül Országos Színészegyesület).Alpár Ágnes: Az István téri Színház 1872–1874 (Színháztörténeti füzetek 76., Budapest, 1986) 46. old. Később újra játszott színészként is, azonban már nem volt akkora sikere mint korábban. Kizárólag daltársulatok szerződtették. 1881-82-ben fellépett Mezőberényben, Zoltán Gyula társulatánál.Békésmegyei Közlöny, 1882. január 3., 1. old. Nehéz anyagi körülmények között élt.

Deréki Antal: Ripacsok című írásában így jellemzi játékát: "A hatvanas évek legnagyobb ripacsa kétségtelenül Várnai Fábián, egy szikár termetű, mozgékony testű, fürge lábú, rendkívül agilis komikus, aki a külső hatás kedvéért nemcsak idomtalan nagyságú orrokat ragasztott magának deákflastromból, hanem meghosszabbított kasírozott füleket is használt, a cipőit kitoldotta, hogy lábai hosszabbaknak látszassanak és a keztyüire hosszú strimfliszárat varratott, úgy hogy mikor lehúzta, a keztyü szára legalább is egy rőfnyi volt. Különböző rikító színű parókáit úgy készíttette, hogy azoknak a felső része egy gummizsinór segélyével mozgatható volt és mikor szerepe szerint dühbe gurult, vagy valamitől megijedt, meghúzta a ruházata alá rejtett gummizsinórt és akkor — a karzat legnagyobb gyönyörűségére — úgy látszott, mintha ijedtében a hajaszálai ég felé meredtek volna." Ezen kívül egy másik különös trükkje is volt, amelyet utána a régi komikusok éveken át gyakoroltak. Az 1860-as évek naiv közönségének ízlése szerint a színpadon minden házassággal végződő vígjátékot, bohózatot és népszínművet énekkel és tánccal kellett végezni. Várnay Fábián az ilyen alkalmaknál mindig az előtérbe, egészen a rivaldáig tolakodott, eszeveszett lábficamitásokkal ugrált és táncolt és úgy intézte, hogy függönylegördültével párjával a függönyön kívül maradt, mintha az merő véletlenségből történt volna. Noha ez a színészi fogás majdnem minden énekes darabnál megismétlődött, a naiv publikum éppen úgy mulatott rajta, éppen úgy tombolt harsogó jó kedvében, mintha életében először látta volna.

Magánélete Felesége Paksi Júlia (Hajdúböszörmény, 1842 – Debrecen, 1880. július 12.)Debreceni ref. egyházközség halotti anyakönyve, 819/1880. folyószám. színésznő volt.

Gyermekeik: Emília (Vác, 1862. december 9., Paksi Júlia törvénytelen leányaként, keresztszülei Niczky Pál (1824-1877) 1848-as főhadnagy, Nógrád megye főjegyzője és Fehér Antónia.Vac-szentmihályi római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 224/1862. Piroska Ilona (Makó, 1866. május 9.), keresztszülei Várhidy Sándor és Szőllősy Szabó Piroska színészek.Makói római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 179/1866. Julianna Mária (Szentes, 1867. július 9.Szentesi római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 185/1867. – Budapest, 1914. augusztus 10.)Budapest II. kerületi állami halotti anyakönyv 1894/1914. Láposi Gusztáv színházi tánctanár felesége Géza (Békés, 1868. szeptember 5.)Békési római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 111/1868. Ida Gizella (Makó, 1872. április 4.)Makói római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 130/1872.

Fontosabb szerepe

Feodor (Maurice: Samyl...)

Működési adatai

1863: Szabó József–Philippovits István; 1866: Szeged; 1868–69: Budai Népszínház; 1871–72: Szeged; 1880–82: Szatmár; 1884: Kovács?.

Igazgatóként: 1869–71: Szatmár; 1871: Nagykároly, Kisvárda, Nyíregyháza; 1873: Borosjenő; 1873–74: Nagybecskerek, Nagykikinda; 1874: Makó, Battonya, Újarad, Békéscsaba, Nagyszalonta, Kisjenő; 1874–75: Borosjenő, Szentanna; 1875: Pankota, Borosjenő, Mezőhegyes, Nagylak, Pécska, Vinga; 1875–76: Versec; 1876: Nagykikinda, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog; 1877–78: Világos, Kisjenő; 1878: Vinga; 1878–79: Ada; 1879: Kula, Németpalánka, Apatin, Nemesmilitics, Csíksomlyó; 1879–80: Érszentmihály; 1880: Szilágysomlyó, Zilah, Krassó.

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon Deréki Antal: Ripacsok (Emlékeimből.) Magyarország, 1914. április 10. / 88. szám, 3. old.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Szabadkaiak Kategória:1840-ben született személyek Kategória:1884-ben elhunyt személyek