Gulyás Zoltán (Budapest, 1958. június 10. – Kecskemét, 2020. november 6.) magyar színész, humorista, önkormányzati képviselő.

Életútja

1980-ban a Madách Színházban kezdte színészi pályáját, majd 1983-tól a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1995-től szabadfoglalkozású színművész. 1999-től 2002-ig a Vidám Színpad tagja volt.

2003–2007 között ismét Kecskeméten játszott, vendégként fellépett a Centrál Színházban, a Madách Színházban, az Articsóka Színpadon, a Mikroszkóp Színpadon, a Kalocsai Színházban és az Újpest Színházban is. Később a Dumakabaré illetve a Stand UP Brigád humoristája volt, stand-up produkciók népszerű fellépője.

Dalszövegeket, humoreszkeket, jeleneteket is írt. Gyakori szereplője volt a Gálvölgyi Show-nak.

2019-ben a Demokratikus Koalíció kecskeméti önkormányzati képviselője, aki a Szövetség a Hírös Városért Egyesület listájáról került a testületbe.

Szívpanaszokkal küzdött, 62 éves korában, 2020. november 6-án hunyt el.

Fontosabb színházi szerepei

Szerzőként Polgár András–Gulyás Zoltán–Hajdú Sándor: Csendkúra (Kecskemét, Katona József Színház 1990. március 30.) A darab dalszövegeit Gulyás Zoltán írta. Valami Magyarország – kabaré – (Centrál Színház, 2002. május 23.) Földes Péter – Hajós András – Köves Viktória – Megyesi Gusztáv – Pataki Balázs – Putz Attila – Szilágyi Ákos – Tóth Tibor – Verebes István mellett, Gulyás Zoltán is az előadás egyik írója. Gulyás Zoltán: A nő, ha szőke (Articsóka Színpad, 2003. április 14.) Széllel szemben (Mikroszkóp Színpad, 2004. december 3.) Aradi Tibor – Kal Pintér Mihály – Markos Zoltán – Rácz Mihály- Sas József – Selmeczi Tibor – Szabó Szilárd – Trunkó Barnabás – Ürmös Zsolt – Varga Ferenc József – Váradi Tibor – Walter Béla mellett, Gulyás Zoltán is az előadás egyik írója.

Filmjei, televíziós munkái Könyörtelen idők (1992) Szomszédok (TV sorozat) 218. rész (1995); 239. rész (1996); 245. rész (1996) 298. (1998) Részeg; Hámori Balázs Kisváros (TV sorozat) Miska benzinkutas, autószerelő (1993–1999) Müller (2001) Szeressük egymást, gyerekek! (1996) Astral (magyar kísérleti film, 1996) gyártásvezető Chacho Rom (2001) Gerevics Kész Átverés Show (2001) Gálvölgyi Show (2010–2011) 23 adás Mennyi? 30! – A legjobb pillanatok (TV-kabaré show)

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. Magyar színházművészeti lexikon

Port.hu

Jegyzetek

Kategória:1958-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar humoristák Kategória:Kecskemétiek Kategória:Budapesten született személyek