Az Új Kezdet (röviden: ÚK vagy UK) 2016. április 20-án bejegyzett magyarországi párt volt. Alapítója Gémesi György, Gödöllő polgármestere; utolsó elnöke Sértő-Radics István volt.
2018-ban az országgyűlési választáson a párt akkori alelnöke, Hohn Krisztina szerzett mandátumot és csatlakozott az LMP-frakcióhoz.
2018 júliusában Gémesi György bejelentette, hogy pártja nem az LMP-vel, hanem önállóan készül a következő évi európai parlamenti, illetve az önkormányzati választásra. Mandátumot a párt viszont sem ekkor, sem később nem tudott szerezni, majd 2025-re meg is szűnt.
Története Bár a párt megalakulásáról a sajtó már 2016-ban hírt adott,„Újra itt van a nagy csapat” demokrata.hu, 2016. május 13. a megalakulás híre azután keltett nagyobb figyelmet, hogy 2017. március 15-én Gémesi György, Gödöllő polgármestere ezt bejelentette. Gémesi György szerint a párt programja 2017 októberéig készül el.Gémesi György: Az Új Kezdet össznemzeti mozgalommá kíván válni Magyar Idők, 2017. március 18.
2017. március 18-án Gémesi György sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jobbközép irányultságú Új Kezdet célja, hogy kormányzati alternatívát nyújtson, illetve végrehajtsa a nemzeti minimumot jelentő tizenkét pontját.Kihirdette új pártja céljait Gémesi hvg, 2017. március 18.
2017 decemberében Gémesi György és Szél Bernadett megállapodtak, hogy közösen indulnak a 2018-as magyarországi országgyűlési választáson.Összeállt az LMP és az Új Kezdet hvg.hu, 2017. december 2.
2018 januárjában Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere lemondott a pártban viselt alelnöki tisztségéről.
A 2018-as országgyűlési választáson az LMP listájáról Gémesi György jutott csak mandátumhoz.Országgyűlési képviselők választása 2018 - LMP - jelölő szervezet adatlap valasztas.hu
2018 júliusában Gémesi György bejelentette ugyan, hogy pártja önállóan készül a következő évi európai parlamenti, illetve az önkormányzati választásra, ennek ellenére az önkormányzati választáson a Mindenki Magyarországa – Momentum – LMP – ÚK pártszövetség jelöltjeként indult egyetlen jelöltjük, a párt alelnöke, Sértő-Radics István Uszka település polgármesterségéért, amit nem nyert meg.DR. SÉRTŐ-RADICS ISTVÁN - jelölt adatlap valasztas.hu Az EP-választáson az ÚK nem indult.
A párt a 2024-es önkormányzati választáson is részt vett,Kamu- és törpepártok sora is gyúr az EP-választásra 24.hu, 2024. április 29. de ekkor is mindössze egyetlen egyéni listás jelölt indult Tiszabecsen szintén Sértő-Radics személyében, aki itt sem szerzett mandátumot.Helyi önkormányzati választások 2024. június 9. – Tiszabecs valasztas.hu
2025. február 24-én a párt jogutód nélkül feloszlatta önmagát.Kilenc év után megszűnik a Gödöllőn alapított Új Kezdet Párt hvg.hu, 2025. április 4.https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/b21001c31bb188951ebc03c6a02efa6f6c1690c1/megtekintes
Ideológia, pártprogram Demokratikus értékek képviselete, a jogállami normák érvényesítésének elősegítése A magyar állampolgárok jólétének növelése, a gazdaság fenntartható fejlődésének a biztosítása A magyar nemzet összetartozásának erősítése Olyan politika megvalósítása, amely hozzájárul ahhoz, hogy hazánkat a demokráciák megbecsült tagjaként ismerjék el Kedvező feltételek biztosítása a fiatalok tanulásához, munkába állásához és családalapításhoz Országgyűlési és önkormányzati, valamint európai parlamenti választásokon képviselők állítása Tagjai számára biztosítani a közéleti szerepvállalás lehetőségét.
Szervezeti felépítése Elnökei Fábián Zsolt (2016–?) Gémesi György (?–2020) Hohn Krisztina (2020–?) Sértő-Radics István (?–2025)
Alelnökei 2018: Ambrus Györgyi, Hohn Krisztina 2020: Gyenes Szilárd, Sértő-Radics István
Választmányi elnöksége 2018: Üveges Gábor elnök, Eszes Béla alelnök (2018. június 30.-ig)
Alapszervezetei Az Új Kezdet több megyében is rendelkezett alapszervezettel, többek között Szombathelyen, Tolna, Gödöllőn, Mánfán, Komlón, Pécsett, Komlóskán, Zalaegerszegen és Budapesten.
Önkormányzati választások 2017 júliusában Szentistván településen a testületi önfeloszlatás miatt kiírt időközi polgármesteri választáson a párt az egyik akkori alelnöke, dr. Pusztai-Csató Adrienn (egyben a község hivatalban lévő polgármestere) indulását támogatta, aki azonban 571 szavazattal csak a második helyen végzett két kihívójának egyike, Dobóné Koncz Judit mögött. 2019-ben Uszka település polgármesterségéért, 2024-ben pedig Tiszabecs egyéni listás jelöltjeként indult Sértő-Radics István, de mindkét alkalommal sikertelenül.
Jegyzetek
Források magyaridok.hu demokrata.hu atv.hu hvg.hu
További információk A párt honlapja mandiner.hu
Kategória:Megszűnt magyarországi pártok Kategória:Gödöllő