thumb|right|222px|Paklenicai alkony A horvát tengerpart vagy horvát Adria (Hrvatska obala): az Adriai-tenger erősen tagolt horvátországi partvidéke, a világ egyik legtagoltabb tengerpartja, a tenger és a Dinári-hegység között.
Természeti viszonyai thumb|right|222px|Felszíni karsztformák (kanellurák, azaz oldási csatornák) a Velebit-hegység északi részén
A hegyek elsöprő többsége jól karsztosodó mészkő. Fiatal üledékek csak a folyók árterein, illetve teraszain rakódtak le; ezek az alluviális síkságok többnyire kicsik.
Domborzata
A szárazföld partvonala 1778 km hosszú, a szigeteké további 4057 km. A legnagyobb öblök a Kvarner-öböl és a Šibeniki–öböl. A két nagy félsziget: északon az Isztriai-félsziget, délen, Split és Dubrovnik között a Pelješac-félsziget.
Szinte a teljes partvidék erősen tagolt karszt: ahogy a Dinári-hegység délnyugati része az Adria felé lépcsőzetesen lesüllyedt, a völgyeket elöntötte a tenger. A folyamat még nem ért véget, amit jól mutatnak az egykori római városok víz alá süllyedt romjai.
Vízrajza
thumb|right|222px|A Lim-csatorna thumb|right|222px|A Zrmanja alsó szakasza Az Adria dél felé fokozatosan mélyül: északon többnyire 20–50 m, a legmélyebb pontján 1330 m, átlagos mélysége 250 m. A víz sótartalma nagy: északon 31–33 ‰, délen 38 ‰. A szokásosnál sósabb vízben csak kevés alga él meg, ettől a víz legendásan átlátszó és kék (nem zöldül be).
Az ország tengeri határa a szárazföld partjától 30–60 km-re húzódik.
A horvát Adria-part végig karsztos. Természetföldrajzi szempontból a horvát Adriát négy részre osztjuk: Isztria, Kvarner-öböl, Dalmácia és a déli hegyvidék a Pelješac-félszigettel.
A legnagyobb tengeröblök: Fiumei-öböl (Rijekai-öböl), Bakari-öböl, Šibeniki-öböl.
A partközeli szigetek és a part közötti tengerrészeket (ezek javarészt egykori völgyek) különféle „csatornáknak” nevezik. A csatornák északról dél felé: Fažanai-csatorna Velebit-csatorna, Zadari-csatorna, Pašmani-csatorna, Spliti-csatorna, Brač-csatorna, Hvari-csatorna, Neretva-csatorna.Földrajzi világatlasz. Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1992. p. 43.
A partszakasz déli részén egy lassú tengeráramlás tart északnak, majd a Kvarner-öblön túljutva nyugat, azaz az olasz csizma felé kanyarodik.
A partvidék folyóvizei rövidek; többségük nem éri el a folyó méretet. A legjelentősebbek: Isztrián: Mirna, Dragonja, Raša; Fiume mellett: Rječina Dalmáciában: Zrmanja, Krka, Četina, Neretva.
A hegyekből lezúduló folyók felsőszakasz jellegűek, gyakran zuhatagosak. Jelentős természeti látványosság a Krka két vízesése Šibeniknél.
A mélyen bevágódó völgyekben a tenger fjordszerűen benyomul a szárazföldbe. Közülük a nevezetesebbek: Lim-csatorna (Isztrián), Zavratnica-fjord (Jablanactól délre), Maslenica-fjord (Paklenica és Zára között).
Szigetek thumb|right|666px| A Kornati Nemzeti Park részlete
A jelenlegi szigetek egykor hegycsúcsok voltak; ennek megfelelően alakjuk a hegység fő vonulatainak csapásával párhuzamosan, északnyugat–délkeleti irányban megnyúlt. A szigetvilág jelenleg legmagasabb pontja a Brač szigetén emelkedő Vidova gora (778 m). A szigetek keresztmetszete erősen aszimmetrikus: a szárazföld felé forduló oldaluk többnyire lankás, a tenger felé néző oldaluk viszont a hullámverés pusztító munkája miatt meredek; a tengerbe leszakadó szirtfalak magassága helyenként eléri a 200 métert.
Az 1185 szigetből 66 lakott. A legjelentősebbek: Krk (408 km²), Cres (336 km²), Brač, Hvar, Pag (287 km²), Korčula (279 km²), Dugi Otok (117 km²), Mljet (98 km²), Lošinj (74 km²) és Rab (86 km²).
A legtávolabbi lakott szigetek (a parttól 45–50 km-re): Vis, Biševo, Sušac-szigetek.
Éghajlata
thumb|right|222px|A bóra kialakulása A partvidék éghajlata mediterrán: a téli hónapok átlaghőmérséklete 5–10 °C, a nyáriaké 26–30 °C, nyári csapadékminimummal (az északi rész persze hűvösebb, mint a déli). A tengervíz hőmérséklete kevésbé ingadozó, ezért a tenger télen melegíti, nyáron hűti a levegőt és a partot. A napsütéses órák száma 2600–2700.
A téli időszak két jellegzetes szele az észak–északkeletről, a hegyekből hirtelen, erős lökésekkel lecsapó, hideg és viharos bóra és a Szahara felől, tehát délkeletről meleget és csapadékot hozó, erős, egyenletes, időnként viharossá erősödő jugo. A nyár uralkodó szele az északnyugatról érkező misztrál. Ez a hűsítő szél általában reggel 9–10 óra körül támad fel, kora délutáni erősödik, majd alkony idejére elcsendesedik és leáll. Nyugodt, egyenletes jellege miatt a vitorlások igen kedvelik. Bármely évszakban fújhat délkeletről a 4–5 napra meleg, esős időt hozó jugo. A legviharosabb szél a bóra: sebessége eléri az óránként 120 km-t, az általa korbácsolt hullámok magassága a 2,5 m-t. Egy-egy rohama rendszerint 3–4 napig tart, és különösen Senj környékén, a Velebit-csatornában heves.
A horvát tengerpart a világ egyik legnaposabb üdülőterülete. A napsütéses órák átlagos száma: májusban napi 9, júniusban napi 11, júliusban napi 12, augusztusban napi 11, szeptemberben napi 8, októberben napi 7.
A felhőtlen napok átlagos száma évenként: Zadarban 104, Splitben 115, Hvaron 120,
Növényzete bélyegkép|jobbra|320px|Európa flóraterületei
Horvátország az északi flórabirodalom (Holarktisz) része: a közvetlen tengerpart mediterrán, a hegyvidéki részek a szubmediterrán flóraterület nyugat-balkáni flóratartományához (Illiricum) tartoznak. A partmenti hegyek természetes növényzete a keménylombú erdő volt magyaltölggyel (Quercus ilex), mandulafenyővel (Pinus pinea) és parti fenyővel (Pinus pinaster), a cserjeszintben mirtusszal (Myrtus communis), borókával (Juniperus communis), levendulával (Lavandula angustifolia), kányabangitával (Viburnum opulus) és pisztáciával (Pistacia vera), az aljnövényzetben sok szamócával (Fragaria vesca).
Ezt a klímazonális növényzetet a velenceiek gyakorlatilag kiirtották, hogy a fákból hajókat építsenek. Az erdő felújulását erősen akadályozta a legeltetés. Az erózió az egykori erdőtalajt lehordta; a kopár hegyoldalak karrmezőin mészkősziklagyepek telepedtek meg. Ahol maradt valamennyi talaj, ott az elsődleges vegetációt a macchia (illetve annak letörpült változata, a chaparral) váltotta fel. A tengerpartot alapvetően betelepített fajokkal: ciprusfélék (Cupressaceae), közönséges agávé (Agave americana) különféle változatai, pálmafélék (Arecaceae), leander (Nerium oleander) jázmin (Jasminum spp.) különféle fügekaktuszok (Opuntia spp.), főként a közönsége fügekaktusz (Opuntia ficus-indica) stb. ültették végig.
Az eredeti növényzetből a legtöbb a Velebit-hegységben maradt fenn, bár itt sem eredeti formájában, hanem betelepült fajokkal keverten. A hegységből kimutatott, kb. 2700 növényfajból 78 endemikus, köztük a kicsi, sárga és nagyon ritka Degenia velebitica, amit a hegység flórájának nagy kutatójárók, Degen Árpád magyar botanikusról neveztek el.
A szántóföldi gazdálkodásra alkalmas földterület elhanyagolható. A jelentősebb haszonnövények: szőlő (Vitis vinifera) paradicsom (Solanum lycopersicum) paprika (Capsicum annuum) olajbogyó (Olea europaea) eper (Morus spp.) babér (Laurus nobilis) füge (Ficus carica) szentjánoskenyér (Ceratonia siliqua) eper (Fragaria × ananassa) gránátalma (Punica granatum) citrom (Citrus × limon).
Állatvilága thumb|right|222px|dalmát pisztráng (Salmo obtusirostris)
A hosszú ideje tartó halászat dacára az Adria élővilága viszonylag gazdag; a vízben egyebek közt három delfinfaj is él. Zlarin környékén még ma is dolgoznak szivacshalászok.
A szárazföld faunája szegényes; különösen gerinces faj van kevés (Dalmácia déli vége kivételével). A hegyoldalakon többnyire birkákat legeltetnek; az őshonos állatok az erdők kiirtásával visszaszorultak. A Pelješac-félszigeten (valószínűleg betelepített) muflonnal (Ovis aries orientalis), Biokovo-hegységben vadkecskével (Capra aegagrus) találkozhatunk, Cres és Lošinj szigetén pedig széles agancsú őzek élnek.
A szigetvilág legnagyobb madara a fakó keselyű (Gyps fulvus fulvus); szárnyának fesztávolsága 2,5 méternél nagyobb is lehet.
A kétéltű- és hüllőfauna kimondottan szegényes; csak néhány kígyó- és gyíkfajt ölel fel.
A rovarok közül idegenforgalmilag legjelentősebbek a potrohuk két lemezét összedörzsölve „éneklő” kabócák (Cicadidae).
Nemzeti parkjai thumb|right|222px|Vízesés a Krka Nemzeti Parkban
Horvátország nyolc nemzeti parkjából ötöt jelöltek ki a partvidéken: A Brioni Nemzeti Park az Isztria partja előtt, Pólától nyugatra a tengerből kiemelkedő, 14 szigetből álló Brijuni-szigetcsoportot öleli fel. A kis szigeteket a parttól a keskeny Fažanai-csatorna választja el. A 220 km² összterületű, közel 150 fehér kopár, sziklás szigetet összefogó Kornati Nemzeti Park az ország legnépszerűbb nemzeti parkja. Nevét a legnagyobb szigetéről, Kornatról kapta. Az 1980-as évek elején nyilvánították természetvédelmi területté. A Šibeniktől 17 km-re található Krka Nemzeti Park. A nemzeti park a Krka folyó nagy részét, Skradintól Kninig tartó szakaszát foglalja magában. A vízesések mellett a különleges állat- és növényvilág is figyelemre érdemes. A 18 halfajból 10 endemikus. Búvárkodni csak engedéllyel szabad. 222 madár- és 18 denevérfaj színesíti a park állatvilágát. A Mljet Nemzeti Park egy buja vegetációjú terület Mljet szigetének nyugati részén. Fő nevezetessége a 12. században alapított Benedek-rendi kolostor. Gorski kotar hegységben jelölték ki a Risnjak Nemzeti Parkot. Ennek állatvilága kivételesen gazdag — olyannyira, hogy nevét az itt még megtalálható hiúzról (Lynx lynx) kapta. A nagyragadozók közül a parkban él még barnamedve (Ursus arctos), farkas (Canis lupus) és vadmacska (Felis silvestris) is.
A tengerparttól nem messze, a Velebit-hegység tenger felé lejtő oldalán, Zárától mintegy 30 km-re van a Paklenica Nemzeti Park.
Történelme thumb|right|222px|Az illír törzsek területei
A bronzkorban a partvidéket benépesítő indoeurópai törzseket (hisztrónok, liburnok, dalmaták, daorszok, pürák, ardiaták stb.) később közös néven illíreknek nevezték el. Megerősített településeiket többnyire a dombtetőkre építették.
Az illír falvak közé az i. e. 8–4. században fokozatosan görög kolóniák ékelődtek be szigetszerűen. Ezeket többnyire a jól védhető szigetekre vagy félszigetekre építették, így kevés konfliktusba keveredtek az illírekkel, sőt, az alapjában mezőgazdasági jellegű, szőlő- és olajtermelésre alapuló görög kultúra és a jellemzően vadászatból élő illírek kereskedelme kölcsönös előnyökkel járt. Innen indult a kor egyik legjelentősebb transzkontinentális kereskedelmi útvonala, a borostyánkőút egyik ága is. A jelentősebb görög települések északról dél felé haladva: Tragürion (Trogir elődje), Epetion (Stobreč elődje), Pharosz (Hvar szigetén), Issza (Vis szigetén), Melaina Korküra (Korčula szigetén), Epidaurosz (Cavtat elődje a Pelješac-félsziget északi csúcsán).
Az illírek közé kelták és is keveredtek.
Az század közepétől, Agrón uralkodásától a Neretvától délre elterülő részek, valamint Pharosz és Melaina Korküra szigetei jobbára az ardiata Illír Királyság területéhez tartoztak, és a harmadik római–illír háborúval, kerültek római fennhatóság alá.
thumb|right|222px|Római provinciák az i. sz. 4. században
A Római Birodalomban Illíria nagy stratégiai és gazdasági jelentőségre tett szert. A Via Egnatia nevű római út Dyrrachium (a korábbi Epidamnosz) és Apollónia városaitól indult az Adriai-tengertől Bizánc (Byzantium) felé. A birodalom kettészakadásával (395) a tengerparti területek a Nyugatrómai Birodalomhoz kerültek, a hegyvidéki rész viszont a Keletrómai Birodalom része lett. A Nyugatrómai Birodalom bukása (476) után Iulius Nepos, a formailag utolsó római császár Dalmáciát még négy évig megtartotta. A területet Teodorik király 493-ban a keleti gót államhoz csatolta, de a nyugati területek visszafoglalására törő Bizánci Birodalom 537-ben elfoglalta.
thumb|left|222px|A frank és a bizánci birodalom ütköző zónája 814-ben