Kolár Péter (Kassa, Csehszlovákia, 1947. február 3. – Kassa, Szlovákia, 2017. március 30.) felvidéki magyar mérnök, kultúraszervező, színházigazgató, a kassai Thália Színház igazgatója, a Csemadok elnöke, főtitkára.
Életpályája Gyerekkorát Kisszalókon töltötte, majd szülei az 1950-es évek elejétől Csízen kaptak tanári állást, ahol az alapiskolát végezte. Később Tornalján tanult, végül 1966-ban érettségizett a kassai magyar tannyelvű ipariskolában. Előbb a pozsonyi műszaki főiskola hallgatója lett, majd a budapesti Műszaki Egyetemen végzett 1974-ben, és gépészmérnöki és tanári oklevelet szerzett. Ezután visszatért Kassára, ahol tervezőmérnök, majd középiskolai tanár lett. 1980 és 1990 között a Csemadok Kassa-vidéki, illetve Kassa-városi titkára volt.
1990-től 2011-ig, egy négyéves időszakot leszámítva, vezette a kassai Thália Színházat (amely kezdetben a komáromi székhelyű Magyar Területi Színház kassai Thália Színpada volt). Az önállódás az ő nevéhez fűződik.
1993-ban részt vett a Duna Televízió létrehozásában. 1997 és 2000 között a Csemadok elnöke volt. Miután visszatért Kassára a Thália Színház élére, részt vett a Márai Stúdió létrehozásában. Közben, haláláig a Csemadok kassai városi választmányának elnöke volt.
Díjai, elismerései Julianus-díj, 2009 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010) Magyar Köztársaság elnökének aranyérme, 1999 Nemzeti Erőforrás Minisztériuma életpályadíja, 2010 Magyar Művészeti Akadémia aranyérme, 2009 Kassa Megye Önkormányzatának díja, 2006 Kassa Főpolgármesterének díja, 2007 Pro Probitate – Helytállásért díj, 2016 Ex libris-díj, 2016 Magyar Örökség díj, 2018felvidek.ma 2019-ben emléktáblát kapott Kassán a Csemadok udvaránÚj Szó 72/270, 15 (2019. november 20.)
Jegyzetek
Források Elhunyt Kolár Péter Kolár Péter kapta a Pro Probitate – Helytállásért-díjat, felvidek.ma, 2016. november 20.
Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Kassaiak Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Színigazgatók Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei