Zolnay Károly (Rittberg, 1833. szeptember 29. – Szentes, 1925. február 12.) középiskolai tanár, a szentesi gimnáziumnak 34 évig igazgatója. Fáradhatatlan és szívós munkával rakta le az intézmény alapjait, s ezzel megteremtette a szentesi középfokú oktatás feltételeit. Kimagasló pedagógiai munkásságáért az uralkodótól megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.

Iskolái, pályakezdése Apja Zolnay Dániel református lelkész volt.Zolnay Dániel rittbergi nyug. reform. lelkész gyászjelentése (e-Könyvtár Szentes) Középiskolai tanulmányait Temesváron a kegyes tanító rend gimnáziumában kezdte, majd a nagyhírű Debreceni Református Kollégiumban folytatta. Ugyanitt szerzett felsőfokú diplomát teológia szakon. A korabeli szokásjog szerint a legkiválóbb tanulók a Kollégiumban maradhattak, hogy a kisebb diákokat tanítsák. Ez a megtiszteltetés jutott Zolnay Károlynak is, s ezt a munkát egészen 1859-ig folytatta, amikor a szentesi református egyház meghívta az alakulóban lévő helyi gimnázium első tanárának.Molecz Béla: Zolnay Károly. In: A szentesi M. Kir. Állami Főgymnasium értesítője 1899/1900. Közzéteszi: Balázsovits Norbert. Szentes, 1900. 5. o. (e-Könyvtár Szentes) A humán tudományok terén kiválóan képzett, több nyelvet beszélő ifjú tanár elfogadta a meghívást, s ezzel életének egy teljesen új szakasza vette kezdetét, mely Szentes város oktatástörténetébenBarta Lajos: Szentes Város oktatásügye a kezdetektől az államosításig. Záródolgozat. Szentes, 1995 is új fejezetet nyitott.

Tanári pályafutása Szentesen

A gimnázium élén Szentesen 1859. október 1-én kezdte meg tanári működését. Az első két tanévben minden tantárgyat ő tanított. 1861-től kezdve kapott tanártársakat maga mellé,Berecz Sándor: A Szentes városi községi főgimnázium története. Szentes, 1896. 78. o. (e-Könyvtár Szentes) de a nagyobb teher még egy ideig őreá hárult. Kedveltebb és legtöbbet tanított tárgyai voltak a magyar nyelv és irodalom, a latin és a német, de tanított vallástant, történelmet, természetrajzot és földrajztudományt is. Mindezek miatt az első években heti óráinak száma messze meghaladta a korszak tanárainak átlagos óraszámát.Molecz B., 5. o. A folyamatos osztályfőnöki teendők mellett évekig az iskolai könyvtár vezetője is volt. 1869-ben az intézmény igazgatójává nevezték ki, s ezt a tevékenységét – két év szünet után – 1873-tól folyamatosan ellátta. Az új intézmény legnagyobb problémája a felszerelés hiánya volt, így elsőrendű feladatának tekintette, hogy az egyre gyarapodó tanulói létszámnak a megfelelő körülményeket biztosítsa. Ennek érdekében folyamatosan beadványokkal ostromolta az iskolaszéket. Súlyos problémát jelentett továbbá, hogy a korszakban nem volt egységes tanterv és követelményrendszer, így mindezt neki és tanártársainak kellett évről évre fáradságos munkával megalkotni.Molecz B., 7-9. o.

1883-ban váratlan helyzet állt elő: az 1869-től fennálló hatosztályú gimnáziumi tanfolyammal egybekötött polgári iskola nem működhetett tovább vegyes formában. A törvény alapján ugyanis a gimnáziumokat teljesen szét kellett választani a polgári iskolától.1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesitéséről. 1-2. § Mivel a városnak nem volt anyagi fedezete egy polgári fiúiskola és egy gimnázium külön-külön való fenntartására, ezért az iskolaszék nehéz dilemma elé került: az alacsonyabb képesítést adó polgári iskolát vagy a gimnáziumi oktatást finanszírozzák-e tovább? Meglepő, de több tekintélyes gimnáziumi tanár ellenezte a gimnázium megtartását, és a város gazdatársadalmára hivatkozva elégnek ítélték a gyakorlatibb képzést adó polgári iskolát. Zolnay maga is szorgalmazta egy gazdászati iskola felállítását, ám jól látta azt is, hogy a tudományok fejlődése és a társadalmi haladás érdekében egy megyeszékhellyé váló városnak – mely az 1881-es népszámlálás adati szerint az ország 15. legnagyobb város voltHány lakosa van Szentesnek? Szentesi Lap 1881. dec. 10. 3. o. (e-Könyvtár Szentes) – elemi érdeke, hogy egy magasabb végzettséget biztosító gimnáziumot is működtessen. Zolnay véleményét osztotta négy tanártársa, a város országgyűlési képviselője, Törs Kálmán, valamint a Sima Ferenc által szerkesztett Szentesi Lap: "… semmi oly törekvést nem támogathatunk, mely közoktatásunk állapotot mai színvonalánál lejjebb szándékozik süllyeszteni.”Helyi és vegyes hírek. A gymnásiumi tanfolyam. Szentesi Lap 1883. jún. 16. (e-Könyvtár Szentes) – írta határozottan az újság. Kulcsfontosságú döntés előtt állt az iskolaszék, hiszen ha a polgári iskola mellett döntenek, az évtizedekre visszavetette volna Szentes oktatásának fejlődését, s az értelmiségi szülők gyermekei mind elvándoroltak volna a városból. Az iskolaszék tagjai végül Zolnay érvelését fogadták el, így az addig vegyes típusú intézmény tisztán gimnáziumi képzést adó középiskolává alakulhatott.A városi iskolaszék üléséből.;Törs Kálmán: Polgári iskola legyen-e vagy gymnásium? Szentesi Lap 1883. jún. 23. (e-Könyvtár Szentes)

bélyegkép|350px|jobb|A Szentes Városi Főgymnázium központi épülete 1888-ban

Egy évvel később ünnepelte az iskola fennállásának 25. évfordulóját. Az igazgató büszke volt munkájára, hiszen ideérkezésekor még nem létezett középiskolai oktatás Szentesen, csupán a hitfelekezetek által fenntartott elemi iskolák működtek. Ezek mellé nőtt fel az általa vezetett és naggyá tett középiskola, mely 25 év leforgása alatt jelentős mértékben járult hozzá a város szellemi elmaradottságának felszámolásához és az iskolázottság szintjének emelkedéséhez.Zolnay Károly: A gymnasiumi tanfolyammal egybekötött polgári fiúiskola. I. Igazgatói jelentés. In: 1883-84-ik tanévi értesitő a Szentes városi VI. osztályu gymnasiumi tanfolyammal egybekötött polgári fiúiskoláról és a két osztályú polgári leányiskoláról. Összeállította: Zolnay Károly. Szentes, 1884. 19. o. (e-Könyvtár Szentes)Zolnay ünnepély. Szentesi Lap 1884. aug. 23. (e-Könyvtár Szentes) Fekete Márton megyei főjegyző jogosan jegyezte meg – visszatekintve a 25 évre –, hogy „értelmiségünk száma aránytalanul felszaporodott, városunkat, sőt némely részben megyénket is e városnak szülöttei kormányozzák, újabb tanerőkkel a város a saját erejéből látja el magát, sőt hála a Gondviselésnek! ma már azon helyzetben vagyunk, hogy az ország más vidékeinek is juttathatunk jeles ifjú erőket.”Zolnay ünnepély.

A város nem csupán az intézményre volt büszke, de igazgatóját is méltó elismerésben részesítette: a 25 éve pályán lévő tanár tiszteletére tanítványai, valamint a város testületei díszes ünnepséget rendeztek a ligeti iskola épületében (ma a Múzeum Csallány Gábor kiállítóhelye), és létrehozták a „Zolnay alapítvány”-t, melynek éves kamatait azon gimnáziumi tanulók kapták, akik a magyar nyelv és irodalom terén a legjobb eredményeket érték el.Zolnay Károly nevéről nevezett 230 frtos alapítvány alapító oklevelének szövege. In: Berecz Sándor: A Szentes városi községi főgimnázium története. Szentes, 1896. 106. o. (e-Könyvtár Szentes) Zolnay ünnepléséről még a fővárosi sajtó is beszámolt.Jubileum Szentesen. Fővárosi Lapok 1884. aug. 24.

Az ünnepség után újra a munkás hétköznapok következtek. A gimnáziummá alakítás hosszadalmas adminisztrációja, majd a további fejlődést biztosító állami kezelésbe vétel, a gimnázium nyolc osztályossá fejlesztése, s ezzel a főgimnáziumi cím elnyerése, valamint az érettségiztetés jogának megszerzése jórészt Zolnay munkájának eredménye volt.Molecz B., 15. o. A fejlődés tagadhatatlan jeleként az addig túlzsúfolt ligeti épületben működő intézmény saját otthont kapott: 1888-ban felépült a díszes, klasszicizáló gimnáziumi épület.Labádi Lajos: A gimnáziumi palota átadása. In: Szentesi Élet 2008. szept. 5. (e-Könyvtár Szentes)Zolnay Károly: A gymnasium uj épületének ismertetése In: A Szentes Városi Gymnasium értesitője, 1887/88. Közzéteszi: Zolnay Károly. Szentes, 1888. 3-17- o. (e-Könyvtár Szentes)

1899-ben a 65 évesen nyugdíjba vonuló igazgatónak a király a tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta.Hírek. Hivatalos Közlöny 1899. aug. 15.; Budapesti Közlöny 1899. aug. 10.; Budapesti Hírlap 1899. aug. 11.

A Polgári leányiskola élén Zolnay Károly nem csupán a gimnázium tanáraként és igazgatójaként lett ismert a városban. Szívén viselte a nőnevelés ügyét is, s mivel a gimnáziumba csak fiúk járhattak, buzgó szívvel képviselte a leányok taníttatásának fontosságát.

Amikor 1871-ben megalakult Szentesen a Polgári Leányiskola,A kezdetektől 1912-ig. In: Kis-Rácz Antalné: A Petőfi Sándor Általános Iskola képes története 1871-2002. Szentes, 2003. igazgatójául Zolnay Károlyt bízták meg, s ezt a tisztséget 13 éven át viselte.Értesitő Szentes város által fenntartott IV. osztályú polg. leányiskola, tanyai elemi iskolák és kisdedovodáról. Szerk.: Papp Lajosné Gonda Júlia. Szentes, 1896. 5-6. o. (e-Könyvtár Szentes) Az igazgatói teendők ellátása mellett heti hat órában magyart is tanított. Ám az iskola munkája nem volt zökkenőmentes. Legfőbb gondja az iparos társadalom részéről megnyilvánuló közöny volt.

Fáradozásának eredménye megtérült, mert 1883-ban már csaknem kétszer annyi leányt írattak be szüleik a polgáriba, mint 1871-ben.Leányiskolai értesítő, 1896. 92. o. 1883 júniusában már azt jelenthette a „záróvizsgálaton” jelen volt közönségnek, hogy az intézet iránt való érdeklődés mind jobban és jobban növekszik, s ez kellemessé teszi rá nézve azt a kötelességet, hogy a lefolyt évről beszámoljon.Molecz B., 19. o.

A pedagógus

Zolnay Károly szilárdan hitt a pedagógia nevelő erejében, mely szerinte nem csupán lehetőség a tanár kezében, de egyenesen kötelessége is élni vele. Alaptételként vette Kölcsey Ferenc egyik filozófiai felismerését. A költő a görög filozófiáról írt dolgozatában ír arról, hogy az emberben kétféle tehetség létezik: az egyik a gondolkodás tehetsége, ami ismerethez juttat, a másik az akarat tehetsége, ami cselekvésre ösztönöz.Kölcsey Ferenc: Görög Philosophia. In: Kölcsey Ferencz minden munkái. Szerk.: Eötvös József, Szalay László, Szemere Pál. 4. kötet. Pest, 1842. 2. o. Zolnay zseniális meglátással gondolta tovább ezt a tételt, és rámutatott arra, hogy a kettőből egy harmadik „tehetség” bontható ki: az „érzelmi tehetség”,Zolnay Károly: A nyelvtan tanításának hatása lélektani szempontból. In: A Szentesi Reform. Gymnasium értesítője, 1865/66. Szerk.: Csukás Benjamin. Kecskemét, 1866. 3. o. (e-Könyvtár Szentes) amit a mai pszichológia érzelmi intelligenciaként határoz meg. Ez a fajta tehetség a pozitív, nemes eszményképek megismerése által olyfajta érzelmeket kelt a tanulóban, ami észrevétlenül formálja annak személyiségét, akaratát, s teszi őt alkalmassá a „felebaráti szeretetre.” Zolnay szerint ezen eszményképekhez elsősorban az irodalmi művekből juthatnak hozzá a tanulók,Értesítő, 1865/66. 5. o. de a tanári példaadás is fontos. Pedagógiai hitvallását részletesen A szentesi középiskola múltja c. dolgozatában fejti ki:

A tanulókat túlterhelő, „magoltatós” oktatási módszer helyett a „kevesebb, néha több” elvre építette pedagógiai rendszerét. „Hogy a munkához való kedvet fokozza, mindig óvakodott a tanulók túlterhelésétől.”Molecz B., 23. o. – emlékszik vissza egykori tanítványa, Molecz Béla. Miután elsősorban magyar irodalmat és nyelvtant, valamint idegen nyelveket tanított, így a nyelv és a nyelvtan tanítása terén szerzett hatalmas tapasztalatot. A nyelvtan tanításának hatása lélektani szempontból c. értekezésében fejti ki részletesen azon meglátását, hogy ő nem a nyelvtani szabályoknak s egész szótáraknak értelem nélkül való betanítását érti nyelvtanításon, „mert az ily nyelvtan-tanítás által . . . nemhogy a gyermeki elmét élesztenők, az ismeretek befogadására alkalmasabbá tennők, sőt inkább azt idejekorán eltompítjuk, a vett benyomások elfogadására képtelenné tesszük, szóval: a gyermeket szellemileg meggyilkoljuk.”A Szentesi Reform. Gymnasium értesítője, 1865/66. Szerk.: Csukás Benjamin. Kecskemét, 1866. 4. o. (e-Könyvtár Szentes)