A Magyar Revíziós Liga egy magyar társadalmi szervezet és revíziós mozgalom volt, amelyet az irredenta tevékenység szervezésére és összehangolására hozták létre a trianoni békeszerződés után.

Története 1918-ban a Területvédő Ligát, később majd a Magyar Nemzeti Szövetséget igyekezett céljainak részben alárendelni. 1921 nyarán a kormány létrehozta a Társadalmi Egyesületek Szervezete Központját, amelynek a feladata az újonnan kialakult szomszéd országokba hátrahagyott magyar kisebbségek gondozása, valamint a Trianon-ellenes propaganda folytatása volt.

A Magyar Revíziós Liga alakuló ülését végül 1927. július 27-én tartották. Az egyik vezéregyénisége, majd elnöke Herczeg Ferenc (1863-1954) író, újságíró volt, alelnöke pozsonyi Eckhardt Tibor (1888–1972) kisgazdapárti politikus, országgyűlési képviselő. A Magyar Revíziós Liga arra törekedett, hogy a világ fontosabb országaiban felhívja a figyelmet a trianoni béke igazságtalanságaira, és azzal elősegítse a revízió sikerét. A Liga négy idegen nyelven – német, olasz, francia, angol – folyóiratot adott ki a tevékenységével és céljaival kapcsolatosan (Donaukurier, Corriere del Danubio, Nouvelles Danubiennes, Danubien Review).

Vezetői 1927–1945 Herczeg Ferenc elnök Fall Endre

Magyar nyelvű kiadványok A magyar probléma; Hornyánszky Ny., Bp., 1928 Harmsworth Magyarországon; Magyar Reviziós Liga, Bp., 1928 Donald Robert: Trianon tragédiája. Magyarország szózata az emberiséghez; bev. lord Rothermere; Magyar Revíziós Liga, Bp., 1929 (hasonmásban: 2020) Borbély Andor–Fall Endre: Román uralom Erdélyben; előszó Herczeg Ferenc; Revíziós Liga, Bp.,1936 Fall Endre: Jogunk Erdélyhez; Magyar Reviziós Liga, Bp.,1940 Fall Endre: Mit tett a fasiszta Olaszország Magyarországért; Magyar Reviziós Liga, Bp., 1940

Jegyzetek

Kategória:Magyarország külpolitikája Kategória:Horthy-korszak Kategória:Megszűnt magyarországi politikai szervezetek Kategória:Irredentizmus Kategória:1927-ben alapított szervezetek