B. Kósa Katalin (Budapest, 1955 –) magyar írónő. Teljes nevén Bornemisszáné Kósa Katalin. Mivel ezt hosszúnak találta, Kuczka Péter javaslatára a B. Kósa Katalin nevet használja.

Élete Iskoláit Pécsett végezte, most is ott él.

Első novellái még a régi, Kuczka-féle Galaktikában jelentek meg, majd hosszabb szünet után az X-Magazin, az Avana Arcképcsarnok, az Új Galaxis antológia, valamint a Kalandok és kalandozók antológia oldalain jelentkezett.

„Szerena-szisztéma” című regénye 2008 márciusában jelent meg a LILLI kiadónál.

A regény egy ideig e-könyvként is elérhető volt a galaktikabolt.hu oldalon, jelenleg csak az írónő honlapján olvasható.

Nyomtatásban megjelent írásai nagy része online is elérhetővé váltak, korábban az azóta megszűnt SOLARIA, később a ma is elérhető Lidércfény oldalon, valamint az írónő szerzői oldalán.

Néhány novellájának videó változata megtalálható a YouTube-on.

1998 óta tagja az Avana egyesületnek, 2004 óta valamennyi HungaroCon rendezvényen részt vett. Az egyesület amatőr novellaíró pályázatát 2010 óta koordinálja.

Pályázatok 1994 – Galaktika folyóirat novellapályázat: 3. díj (Szabálytalan parkolás, Rémliba, Miért kevés…) 1997 – X-Magazin tematikus novellapályázat: 3. díj (Egyedül) 2003 – Preyer novellapályázat: 3. díj (A Yun hava) 2008 – Új Galaxis antológia tematikus pályázat: 5. hely (Taposó) 2011 – Logsol Kft. novellapályázat: 1. helyezés (odaat.com)

Publikációk Miért kevés… A rémliba, Szabálytalan parkolás (novellák) GALAKTIKA 172. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1995.január. XI. évf. 1. sz. Váci utcán (novella) Heted-héthatár közérdekű magazin VIII. évf. 12. sz. 2004. június Bab (novella) X-Magazin Sefantor Könyv- és Lapkiadó Rt. 1997. július. ll. évf. 7. sz. Egyedül (novella) X-MAGAZIN Sefantor Könyv- és Lapkiadó Rt. II. évf. 8. sz. 1997. augusztus A Yun hava (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) ÚG-2. 2003. november Föld-varázs (vers) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-2. 2003. november Galakt-tourist (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-3. 2004. január Manna kft. (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-3. 2004. január Koncertfelvétel (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-4. 2004. július A bársony színe (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-5. 2005.január 35 féle mustár (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-5. 2005.január Pixtuk (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-6. 2005. június Ölelés (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-8. 2006. február Érzékek óvodája (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-8. 2006. február SMS Caesarnak (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-9. 2006. szeptember Hódító Mandúr (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-10. 2006. december Tákolat (novella) Avana Arcképcsarnok 2007/1. Gea 2100 (novella) Solaria 2007. szeptember Áramszünet (novella) Solaria 2007. október A végső fázis (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-11. 2007. december Szerena-szisztéma (regény) Lilli Kiadó 2008. Keserű morzsák (novella) Avana Arcképcsarnok 2008/1. Taposó (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-13. 2008. november Eldobható pohár (novella) Solaria 2009. január Duruburumuru (novella) Avana Arcképcsarnok 2009/2. (2009. április) Tranzit (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-15. 2009. december Piramis a Romuluson (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-17. 2010. november Enit balladája (novella) Solaria 2011.július odaat.com (novella) Írjunk.hu oldal 2012. Fészekrakó (novella) Írjunk.hu oldal 2012. Diófás mese (novella) Írjunk.hu oldal 2012 Barna köd (novella) Lidércfény oldal 2012. Gombnyomásra (novella) ÚJ GALAXIS Tudományos-fantasztikus antológia (Kódex Nyomda kft. Pécs) Ú-G-19. 2012. október Sárkányos jó reggelt! (novella) "Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház" oldal. 2013. Diákmunka (novella) Lidércfény oldal 2013. Az el nem sütött pisztoly (novella) Lidércfény oldal 2015. R.U.L.E.T.T. (novella) Spiritart Kiadó Budapest Kalandok és kalandozók novelláskötet 2015. április „Radaregér” (novella) Lidércfény oldal 2016. Szafarin (novella) Spiritart Kiadó Budapest Kalandok és kalandozók novelláskötet 2016. április

Jegyzetek

Források Alkotói adatlapja Moly.hu

További információk B. Kósa Katalin honlapja B. Kósa Katalin: Taposó – Magyar Scifitörténeti Társaság

Kategória:Magyar sci-fi-szerzők Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek