Érckövy László, született: Érczkövi Nándor László, névváltozatai: Érczkövy, Érczkövi, Érckövi (Arad, 1900. június 26. – ?, 1950 után) magyar színész, bonviván, komikus.

Élete Érczkövy Károly (1870–1947) és Lányi Szidi (Szidónia, ?–1920) színészek fia. Mint tartalékos hadnagy részt vett az első világháborúban és magatartásáért a bronz és kisezüst vitézségi érmet és a Károly-csapatkeresztet kapta meg.

1920. május 22-én Egerben házasságot kötött Vollenweider Józsa Franciskával.A házasságkötés bejegyezve az egri állami házassági akv. 125/1920. folyószáma alatt. Második (?) felesége vagy jegyese volt Horváth Ica (1915–?) színművész, szubrett.

Középiskoláinak elvégzése után vidéki városokban színészkedett, 1921-től fővárosi színpadoknak volt tagja. Palágyi Lajos segítségével 1922-ben Szegeden lépett fel először. 1923-ban Budapestre a Városi Színházhoz került. 1930-ban a Bethlen téri Színpadhoz szerződött. 1939-től 1941-ig a Goldmark-teremben kabarékban szerepelt. 1941-ben OMIKE keretében játszott. 1947-ben a Kamara Varieté színpadán lépett fel, egy tatai magyarnóta-esten pedig Sárdy János műsora előtt szórakoztatta közönséget és konferálta az énekest.Kis Ujság, 1947. október 3., 5. old. A rádióstúdiónak és a külföldi gramofontársaságoknak is tagja volt.

1948-ban hírül adták, hogy Szomory Dezső hagyatékának – könyvtárának és egyéb értékeinek – örököse Érckövy László színész. Utolsó ismert hír a fellépéséről 1950-ben jelent meg: Magyar Erzsivel közös "tarka-estje" a szegedi Hungáriában (feltehetően a Hungária szállóban). Későbbi sorsa, így halálának időpontja is ismeretlen.

Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma Érczkövi László néven 2, Érczkövy László néven 1, Érckövy László néven 1.2017. május 9-ei lekérdezés

Kornyejcsuk: Csillagtárna (Filip Szemenenko) (Érczkövi László néven) Földes Mihály: Mélyszántás (Forinyák) (Érczkövi László néven) Moss Hat–George Kaufman: Így élni jó! (Donald) (Érczkövy László néven) Alexandre Bisson: Hazudik a nő (Leteier) (Érckövy László néven)

Huszka Jenő: Bob herceg (Plumpudding) Engel–Stein: Asszonykám (Tihamér) Csepreghy Ferenc: A sárga csikó (Ferke) Hervé: Nebáncsvirág (Celestin)

Diszkográfia

Kemény Egon: Ma éjjel CD (Válogatás az Országos Széchényi Könyvtár Kemény Egon-gramofonfelvételeiből 1927-1947) Szerenád Média Kft., 2021. www.kemenyegon.hu Kemény Egon – Harmath Imre: Sokadika van (1928, foxtrott), Érczkövy László Kemény Egon – Harmath Imre: Békebeli bakanóta (1928, charleston), Érczkövy László, a Városi színház tagja

Díjai Bronz és Kisezüst Vitézségi Érem Károly-csapatkereszt

Jegyzetek

Források

További információk . 269. p. https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IIa/szin_II.0343.htm

Kategória:Magyar színészek Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Aradiak Kategória:1900-ban született személyek Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei