Daday Ferenc (Kerkabarabás, 1914. május 14. – Kiskunhalas, 2013. augusztus 31.) magyar festőművész, díszlettervező.

Életpályája Daday Ferenc 1914-ben a helybeli tanító gyermekeként született Kerkabarabáson. Az elemi iskola befejezése után először Szombathelyen, majd Budapesten tanult díszlet- és filmtervezőnek. A főiskola elvégzése után egy ideig a Hunnia filmgyárban dolgozott. 1938-tól volt kiállítása a Műcsarnokban és a Fővárosi Képtárban.

Tanulmányai mellett festett is, képeit Zágrábban, Milánóban és 1947-ben Stockholmban állították ki. Stockholmi tartózkodásakor döntött úgy, hogy nem tér vissza Magyarországra. Eleinte Svédországban élt, majd az Amerikai Egyesült Államokba, Kaliforniába költözött. 1949-től Argentínában élt, ahol Peron elnök feleségének festőjeként működött. 1955-ben Los Angelesben telepedett le, ahol a kaliforniai egyetem illusztrátora lett.

Munkássága Több egyéni kiállítása volt Dél-Amerikában és az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországon a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek tárlatot műveiből. 1980-ban oltárképet és falfestményt adományozott szülőfalujának is.

Díszlettervezőként Halálos csók (1942) Négy­lovas hintó (1942) Keresztúton (1942, Simoncsics József­fel) Egy szív megáll (1942) Anyámasszony katonája (1943) Muki (1943, Simoncsics Józseffel) Szováthy Éva (1943, Simoncsics Jó­zseffel) Ágrólszakadt úrilány (1943, Simmoncsics József­fel) Fehér vonat (1943) Machita (1943-44, Simoncsics Jó­zseffel) Afrikai vőlegény (1944, Simoncsics Józseffel)

Források

További információk Evita festőjéről és a körömlakk-királyról írt a főkonzul - delmagyar.hu

Kategória:1914-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar díszlettervezők