A Chihuahua–Los Mochis-vasútvonal (spanyol nevén Ferrocarril Chihuahua al Pacífico, azaz „Chihuahua–Csendes-óceán-vasút”) Mexikó egyik, turisztikai szempontból kiemelkedő fontosságú vasútvonala. Közismert neve, az El Chepe a spanyol név rövidítésének kiejtéséből (csé-pé) származik.
A vonalon kétféle járat közlekedik. Az expressz járat az év minden napján elindul: reggel hatkor két vonat indul egymással szembe a két végállomásról, és este 8 és 9 óra között érkeznek meg a másikra. A vonat a Divisadero állomáson körülbelül 15–20 percig várakozk, hogy az utasok leszállhassanak és gyönyörködhessenek a Réz-kanyonban. A szerelvény 2–3, 64 fős kocsiból áll, étkező- és bárkocsival kiegészítve. A „gazdaságos” járat Chihuahuából hétfőn, csütörtökön és szombaton indul szintén reggel hatkor, az ellenkező irányba kedden, pénteken és vasárnap, céljukat este fél 10 körül érik el. A szerelvények 3–4, 68 fős kocsiból állnak.
A vonal 1961-ben nyílt meg, 1998-tól az üzemeltető Ferromex megkezdte a szerelvények felújítását.
Útvonala, fontosabb állomásai A vonal két végállomása a 268-as km-nél található nagyváros, Chihuahua és a 921-es km-nél fekvő Los Mochis, de a sínek Chihuahuán túl Ojinagáig, Los Mochison túl pedig a Csendes-óceán-parti kikötővárosig, Topolobampóig is folytatódnak. Chihuahua körülbelül 1600 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, innen a vonal Creel térségében 2400 méter fölé emelkedik, majd egészen az óceánpartig lejt.
kmÁllomásÁllam268ChihuahuaChihuahua401CuauhtémocChihuahua533San JuanitoChihuahua564CreelChihuahua622DivisaderoChihuahua626BarrancasChihuahua669BahuichivoChihuahua708TémorisChihuahua839El FuerteSinaloa921Los MochisSinaloa
Fontosabb műtárgyak A vonal 37 hídon és 86 alagúton halad keresztül. A jelentősebbek:
kmMűtárgyHossz (méter)561,84. számú alagút1260639La Laja híd155704,8La Pera alagút937781Chinipas híd31075586. számú alagút1838781Agua Caliente híd499
Képek
Jegyzetek
Kategória:Mexikó vasúti közlekedése Kategória:Chihuahua állam közlekedése Kategória:Sinaloa közlekedése Kategória:Chihuahua állam turizmusa Kategória:Sinaloa turizmusa Kategória:Chihuahua állam építményei Kategória:Sinaloa építményei