A Zacatecas-induló (eredeti, spanyol címén Marcha de Zacatecas) egy népszerű mexikói hazafias dal. A nemzeti ünnepek, főleg a függetlenségre és a forradalomra emlékező rendezvények alkalmával is gyakran elhangzó indulót a „második mexikói himnusznak” és a charrería (mexikói lovas kultúra) himnuszának is tartják.
Története jobbra|bélyegkép|Genaro Codina, az induló zeneszerzője Az induló 1891-ben keletkezett: zenéjét Genaro Codina, szövegét Salvador Sifuentes írta Zacatecas állam akkori kormányzójának, Jesús Aréchiga Mojarrónak címezve. Az eredeti címben maga a Zacatecas szó nem is szerepelt, azt csak utólag tették bele: az eredeti cím Aréchiga-induló volt, de maga a kormányzó javasolta, hogy inkább nevezzék át, ha azt akarják, hogy népszerű dallá váljon: és így is lett. Sokáig az élt a köztudatban, hogy a szöveg csak évekkel a zene után született meg, de az eredeti kottából kiderül, hogy a kettőt valójában egyidejűleg írták meg.
A dalt a következő századokban, például a mexikói forradalom idején különböző katonai csoportok is felhasználták, megjelent több, a „mexikói mozi aranykorában” (1936–1959) készült filmben is, később pedig az iskolákban játszották le az órák kezdetén, igaz, mindig szöveg nélkül, ezért bár a dal nagyon népszerű lett, sokan azt hitték, egyáltalán nincs is szövege. A 20. század közepén Zacatecas állam hivatalos himnuszává tették.
A dal Zene
Szöveg Prestos estad a combatir Legyetek készen a harcraOíd llamar suena el clarín Halljátok a kürt hívó szavátLas armas pronto preparad A fegyvereket gyorsan készítsétekY la victoria disputad; És a győzelemért harcoljatok,Prestos estad suena el clarín Legyetek készen, szól a kürtAnuncia ya próxima lid, Jelzi már a következő csatátVibrando está su clamor Zengése vibrál,Marchemos ya con valor. Meneteljük már bátran!Sí, a lidiar marcharemos Igen, harcolni menetelünkQue es hora ya de combatir Mert a csatázás ideje van márCon fiero ardor, con gran valor, Vad lelkesedéssel, nagy bátorsággal,Hasta vencer, hasta vencer. A győzelemig, a győzelemig.Hasta morir. A halálig.Como huracán que en su furor Mint hurrikán, amely tombolvaLas olas rompe de la mar A tenger hullámait megtöri,Con rudo empuje y con vigor Nyers erővel és életerővelSobre la hueste avanzad; Az (ellenséges) had felé haladjatok,No os detengáis, no haya temor Ne álljatok meg, ne féljetek,Pronto el ataque apresurad Gyorsan siettessétek a támadástGuerra sin tregua al invasor Szünet nélküli háború a betolakodó ellen.Viva la Patria y libertad Éljen a haza és a szabadság,Viva la libertad, viva, Éljen a szabadság, éljen,Viva la libertad, viva. Éljen a szabadság, éljen.Que viva sí, viva. Éljen, igen, éljen.Oh, patria mia, tu hermoso pabellón Ó, hazám, szép zászlódatSiempre sabremos llevarlo con honor. Mindig dicsőséggel fogjuk tudni hordozni.
Jegyzetek
További információk
Kategória:Spanyol nyelvű dalok Kategória:Zacatecas állam kultúrája Kategória:Hazafias dalok