Az Atlético Español egy megszűnt mexikói labdarúgócsapat, amelynek otthona Mexikóváros volt. Legjobb eredményük egy bajnoki ezüstérem, amelyet 1974-ben szereztek.
Története A klub úgy jött létre, hogy 1971-ben spanyol vállalkozók megvásárolták a Mexikóvárosi székhelyű, nem különösebben nagy népszerűségnek örvendő, de stabil első osztályú Club Necaxa csapatot. Hazájuk iránti tiszteletből, és mivel a labdarúgás mexikói elterjedése nagyban a spanyoloknak volt köszönhető, az Atlético Español nevet adták az új együttesnek, egyúttal címerét is megváltoztatták, színét pedig az addigi piros–fehérről fehérre módosították. Az addig „Villámok”-nak becézett csapat ezentúl „Bikák” lett. Első évük rosszul sikerült, a szurkolók még annyira sem támogatták őket, mint előtte, de a bentmaradás éppen sikerült az első osztályban. Ezután azonban eredményesebb szereplés következett, és mind a külföldről érkező játékosok között (mint például az uruguayi Ricardo Brandón), mind a saját nevelésűek között (például Manuel Manzo és Tomás Boy) akadtak olyan tehetségek, akik előrevitték a csapatot. 1974-ben egészen a bajnoki döntőig jutottak, ám ott a Cruz Azul ellen 4–2-es összesítéssel elbuktak. Az ezüstéremnek köszönhetően azonban indulhattak a CONCACAF-bajnokok kupájában, amit meg is nyertek, így a Copa Interamericanán az argentin Independiende de Avellaneda ellen is játszhattak: itt viszont büntetőkkel vereséget szenvedtek. Az elkövetkező években azonban a sikerek is elmaradtak, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szurkolók támogatását sem sikerült elnyerni, ezért a tulajdonosok 1982-ben eladták a csapatot a Televisának, amely megszüntette azt, és újra létrehozta a régi Necaxát.
Bajnoki eredményei A csapat első osztályú szereplése során az alábbi eredményeket érte el: ÉvAlapszakasz-helyezésEredmény a rájátszásban1971–197217. hely1972–19736. helyElődöntős1973–19743. hely2. hely1974–19754. hely1975–197610. hely1976–19775. helyNegyeddöntős1977–19788. hely1978–197912. hely1979–198015. hely1980–19816. helyNegyeddöntős1981–198215. helyNegyeddöntős
Jegyzetek
Kategória:Megszűnt mexikói labdarúgócsapatok Kategória:1971-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Mexikóváros sportélete