Marilena Neacșu (Nagyszeben, Románia, 1961. augusztus 15. –) világbajnoki ezüstérmes román szertornász, edző. 1978-ban felkerült a Nemzetközi Torna Szövetség Világszínvonalú tornászok listájára.

Életpályája Édesanyja Viorica Toader (1934), édesapja Gheorghe Neacșu, testvére Adrian (1957).

Tíz éves korában Szebenben kezdett tornázni, ahol edzői Cristl Voiciulescu és Nicolae Buzoianu voltak. A válogatottban Károlyi Márta, Károlyi Béla és Pozsár Géza edzették.

Az első szebeni tornász, aki részt vett az olimpiai játékokon. 1974-ben, 1977-ben és 1979-ben is egyike volt szülővárosa legjobb sportolóinak.

Juniorként A Románia-Szovjetunió kétoldalú találkozón 1975-ben a csapattal és egyéni összetettben is második volt.

Felnőttként Országos eredmények Országos bajnoki címet kétszer szerzett: 1977-ben gerendán, 1978-ban pedig talajon. Ez utóbbi évben egyéni összetettben hatodik helyen végzett.

Nemzetközi eredmények Románia Nemzetközi Bajnokságain 1975-ben ötödik helyezett volt egyéni összetettben, 1976-ban talajon és felemás korláton bajnoki címet nyert, 1977-ben ugrásban második, egyéni összetettben negyedik volt, 1978-ban ismét bajnoki címet nyert egyéni összetettben illetve gerendán, második és harmadik helyet szerzett felemás korláton, illetve talajon, 1979-ben a tizenegyedik, 1980-ban pedig a kilencedik helyen végzett egyéni összetettben.

Az 1975-ös Románia-Magyarország-Szovjetunió találkozón hatodik volt egyéni összetettben. Az 1976-os Amerikai Egyesült Államok-Románia találkozón a csapattal első, egyéni összetettben tizenkettedik, a Románia-Koreai Népköztársaság találkozón a csapattal első, egyéni összetettben ötödik, a Románia-Nyugat-Németországon a csapattal első, egyéni összetettben tizenegyedik volt. 1977-ben a Spanyolország-Románián a csapattal első, egyéni összetettben harmadik és az Amerikai Egyesült Államok-Románián a csapattal első, egyéni összetettben pedig ötödik volt. 1978-ban a Nyugat-Németország-Románián és az Olaszország-Románián a csapattal első, egyéni összetettben pedig második volt.

1977-ben a Balkán-bajnokságon egyéni összetettben harmadik, a Chunichi Kupán hatodik, az Orléans Internationalon pedig negyedik helyezést ért el.

1978-ban a Champions All-on második helyezett volt egyéni összetettben, 1980-ban Magyarország Nemzetközi Bajnokságán pedig nyolcadik.

Európa-bajnokság Európa-bajnokságon egyszer, 1977-ben Prágában vett részt, ahol legjobb eredményei az egyéni összetettben, illetve gerendán elért tizedik helyek voltak.

Világbajnokság Karrierje során világbajnokságon egyszer, 1978-ban Strasbourgban vett részt egy ezüstérmet szerezve a csapattal (Nadia Comăneci, Éberle Emília, Anca Grigoraș, Marilena Vlădărău, Teodora Ungureanu), továbbá tizennegyedik helyen végzett egyéni összetettben.

Olimpiai játékok Luminița Mileával együtt tartaléktagja volt annak a román válogatottnak, amelyik az 1976. évi nyári olimpiai játékokon Montréalban a csapattal (Nadia Comăneci, Anca Grigoraș, Teodora Ungureanu, Mariana Constantin, Gabriela Truşcă, Georgeta Gabor) ezüstérmes lett.

Visszavonulása után Visszavonulása után 1980-as években Déván, majd az 1990-es években Kanadában telepedve le, Montréalban tevékenykedett edzőként.

Játszott az 1990-ben megjelent Campiona (Csillag születik) című filmben.

Díjak, kitüntetések 1976-ban a Sport Érdemérem I. osztályával tüntették ki.

A Román Torna Szövetség 1977-ben beválasztotta az év tíz legjobb női sportolója közé.

A Nemzetközi Torna Szövetség 1978-ban felvette a Világszínvonalú tornászok listájára.

Jegyzetek

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Román tornászok Kategória:Román nők Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Román tornaedzők Kategória:Élő személyek Kategória:Román olimpikonok Kategória:Emigráns románok Kategória:Nagyszebeniek Kategória:Emigránsok Kanadában