A Bűnös utakon (eredeti cím: Criminal Activites) 2015-ben bemutatott amerikai bűnügyi filmthriller Jackie Earle Haley elsőfilmes rendezésében. A főbb szerepekben John Travolta, Michael Pitt, Dan Stevens, Christopher Abbott, Edi Gathegi, Rob Brown és Jackie Earle Haley látható.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2015. november 20-án mutatták be a mozikban. Magyarországon először a Super TV2 tűzte műsorra 2017. augusztus 5-én.2017. augusztus 5-ei tévéműsor az awilime tévéújságbanSzabad Föld, 73. évfolyam 30. szám (2017. július 28.) az Arcanum Újságok adatbázisában (fizetős hozzáférés) A film vegyes kritikákat kapott, bevételi téren pedig bukásnak bizonyult.

Cselekmény

Négy barát 200 ezer dollárral beszáll egy belsős információ szerint hamarosan jól jövedelmező startup vállalkozásba. Mivel egyiküknek sincs ennyi pénze, később kiderül, a maffiától kaptak kölcsönt. Azonban az ígéretesnek jósolt vállalkozás befuccsol, így már 400 ezer dollárt kell visszafizetniük.

A maffia feje, Eddie hajlik rá, hogy nagyvonalúan eltekintsen a tartozástól, mivel egy nőrokonát elrabolta a konkurens maffia. A négy barát feladata a konkurens maffia fejének unokaöccsét elrabolni, amit ők sikeresen meg is tesznek.

Szereplők Michael Pitt – Zach Dan Stevens – Noah John Travolta – Eddie Rob Brown – Bryce Christopher Abbott – Warren Edi Gathegi – Marques Jackie Earle Haley – Gerry

Jegyzetek

További információk

Kategória:2015 filmjei Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek