bélyegkép|Az internet útvonalainak ábrázolása A távközlés (vagy telekommunikáció) nagy távolságra történő kommunikációt jelent: a kommunikáció lehetőségének kibővítését nagyobb távolságokra, anélkül, hogy az információ eredeti hordozóját kísérelnénk meg áthelyezni (ahogy például a levelekkel történik). A valóságban egyelőre, nem megoldható a személyes kommunikáció teljes körű utánzása, hiszen ha például telefont használunk, nem láthatjuk a másik fél arcát, gesztusait, nem mutathatunk tárgyakra a könnyebb megértetés érdekében. A távközlés, ill. telekommunikáció olyan, jellemzően elektronikai eszközök segítségével történik, melyekkel (nem teljes körű) kommunikációt, esetleg adatátvitelt lehet megvalósítani: ilyen a távíró, a távbeszélő vagyis telefon, és még sok minden más. Az egyirányú információközlő, műsorszóró rendszerekkel a híradástechnika tárgya foglalkozik.
A "telekommunikáció" elnevezés többnyire elektromos jelek átvitelét jelenti, azaz az energiát (az emberi hangot, zenét stb.) az adónál először elektromos jellé alakítják és úgy továbbítják a vevőhöz, a kettőt összekötő közegen keresztül.
Egy távközlő rendszer részei az adó, az átviteli közeg, csatorna, és a vevő. Az adó alakítja át, kódolja az üzenetet egy átvihető fizikai jelenséggé, a jellé. Az átviteli közegnek az a szerepe, hogy továbbítsa a jelet, de ez nem megy veszteségek nélkül: a jel romlani, módosulni fog. A vevő pedig megpróbálja visszaalakítani a vett jelet, több-kevesebb sikerrel, a jel útközbeni romlásától függően. Bizonyos esetekben a végső „vevők” az emberi érzékszervek, elsősorban a fül és a szem és a jel hibajavítása az agy feladata.
A távközlő rendszer lehet pont-pont jellegű (egy-egy kapcsolatú), többesküldő (multicast) vagy műsorszóró (broadcast), mely utóbbi a többesküldés egy különleges változata, mely csak az adótól a vevők felé megy.
A szó eredete A telekommunikáció szó francia kreálmány:"Telecommunication". Oxford Dictionaries. Oxford University Press. Hozzáférés ideje: 28 February 2013 a görög eredetű "tele" szó (melynek jelentése táv, távoli) és a latin gyökerű "communicare" (megosztani) összeillesztéséből ered. Szótöve a „communis" vagyis közös jelentésben szerepel, azaz azok vesznek részt benne, akik valamiben közösek. Ez a közös dolog nem más mint az a jelrendszer (a nyelv), amit mind a ketten vagy éppen többen ismernek. Édouard Estaunié használta először a telekommunikáció kifejezéstJean-Marie Dilhac, From tele-communicare to Telecommunications, 2004.http://www.ieee.org/portal/cms_docs_iportals/iportals/aboutus/history_center/conferences/che2004/Dilhac.pdf
Története A hírek, üzenetek lehető leggyorsabb célba juttatása minden korban stratégiai fontossággal bírt; emberi sorsok, csaták és háborúk kimenetelét befolyásolhatta. A fényjelzések terén akkor következett be jelentős fejlődés, amikor a mozdulatlan fényjelek helyébe a tetszés szerint mozgatható fényforrás (fáklya, lámpa) lépett; az ilyen fényforrásokat tetszés szerinti módon és időközökben lehetett eltakarni vagy mozgatni és így mód nyílt arra, hogy a legbonyolultabb jelentéseket is eljuttassák rendeltetési helyükre. Évszázadokon keresztül - többek között- a fény segítségével továbbították a jeleket, az emberek jól látható helyeken (pl. hegytetőkön) gyújtott jelzőtüzekkel üzentek egymásnak. Másik módszer a hang, mely segít az információ áramlásban.
Kezdetei Egyes feljegyzések szerint a hírvivői hálózat már az ókori Egyiptomban is működött I. Sesostris (i. e. 1971–1928) alatt, és Babilonban Hammurapi babiloni király (i. e. 1792–1750) is hírvivők segítségével szerzett érvényt híres törvénykönyvének. A babiloni hírvivő hálózattól származnak azok az újító megoldások, melyek az alkalmi futárkapcsolatot állandó, megbízható szolgáltatássá alakították át, melyet már a mai szóhasználattal is távközlésnek nevezhetünk. Ezek az utak mentén kiépített váltóállomások voltak, amelyek védelmet nyújtottak az egyre gyakoribb beduin támadások ellen, illetve fáklyákkal látták el az állomásokat, és ezek segítségével figyelmeztető jeleket küldhettek egymásnak.
A perzsák élő ember-láncok segítségével továbbították a fontos híreket. Arisztotelész tanúsága szerint ők használtak először optikai távjelző hálózatot, ezt vették át később a görögök is, az általuk továbbfejlesztett változatot tekinthetjük az első betűrendes „táviratozásnak". A magaslati őrtornyokban tartózkodó emberek fáklyákkal jelezve adták tovább a fontos híreket. A fényjeleket táblázat segítségével „kódolták". Egy 5x5-ös négyzethálóban írták az ABC betűit és megfelelő fáklyajelekkel tudatták a „vevővel”, hogy melyik sorból hanyadik betű fog következni.
A fényjelzések használata a görögöknél már a homéroszi korban ismert volt. A Danaosz-mondában Lünkeusz és Hüpermésztra előre egyeztetett fáklyajelekkel figyelmeztették egymást, hogy megmeneküljenek Danaosz bosszújától. Ókori adatok tanúsítják azt is, hogy a perzsa birodalmat a jelzőállomások hálózata szőtte be, melyek sugáralakban futottak össze a két királyi székhely, Szusza és Ekbatana központjába.Olyan közel álltak egymáshoz, hogy hangjelekkel-, éjjel fényjelekkel tudtak kommunikálni egymással. A perzsa uralkodó így birodalmának minden eseményéről még aznap értesülhetett. Ugyancsak ókori adatokból tudjuk, hogy a plataiai csatáról (Kr.e. 479), amelyben a görögök döntő győzelmet arattak a perzsákon, a kis-ázsiai Mükalé görög lakossága a görög szigeteken keresztül néhány óra alatt hírt kapott.
Figyelemre méltó ókori távközlési megoldás a víztávíró, melynek működését egy görög katonai stratéga, az i. e. 350 körül élt Aineiasz írta le Az ostromlás művészete című könyvében. A berendezés nem más, mint egy edény, melynek az alján kis csap található. Az edényhez tartozik egy dugó, amelyik valamivel kisebb, mint az edény szája, a dugóba pedig egy, az edény magasságával megegyező hosszúságú pálca van beleszúrva. A pálcán három centiméterenként rovátkák vannak és minden rovátka fölé egy üzenet van írva (pl.: lovasságot, gyalogságot kérek).
Polübiosz (i. e. 200-112) görög történetíró leírásából ismerjük Kleoxenész és Demoklitosz fáklyatávíróját, melynek segítségével már a görög ábécé betűit lehetett továbbítani öt fáklya segítségével. A módszer sokáig fennmaradt, ezt használták a rómaiak is Karthágó ostrománál, illetve fáklyatávírón érkezett a hír a római szenátushoz i.sz. 70-ben, hogy Titusz elfoglalta Jeruzsálemet.
18. század - A hajózás szerepe A 18. században a gyarmatosítással összefüggésben a hajózás fejlődése fejlődést hozott a hajósok egymás közti kommunikációjában. 1738-ban Bertrand-François Mahé de la Bourdonnais, a Francia Kelet-India Társaság szolgálatában álló tengerész admirális, bevezette a számozott kódokat a zászlókra. 10 különböző színű zászló jelölte a számokat 0-9-ig. 3 készlet zászló 1000 különböző jelet eredményezett. 1763-ban Sébastien-François Bigot, a Francia Tengerészeti Akadémia megalapítója Brestben az első megoldás egy változatát tökéletesítette tovább. 336 eltérő zászlójelet vezetett be előre meghatározott eseményekhez vagy hajótól hajónak parancsokhoz. 1790-ben Lord Richard Howe, brit Királyi Tengerészetnél egy másik rendszert vezetett be, a Howe kódot. Az általa használt apparátus: 10 színes zászló, valamint 6 különleges zászló a kontroll kódokra, mint pl. „befejezés”. Ennek alapján 260 elemű számozott szócikkes szótárat hozott létre, mely 1799-ben 340-re bővült.Codice Internazionale Dei Segnali, Tipografia Del Lloyd Austro-Ungarico, Trieste, 1882
19. század első fele - Optikai és elektromos távírók Az ókori módszerek jellemzően egész a 19. századig nem változtak. Chudy József (1753–1813) zeneszerző és karmester találta föl redőnyös optikai távírót, amelyet 1787-ben mutatott be Pozsonyban. Ez tekinthető a világ első távírórendszerének, amely egymástól mintegy 10 kilométerre lévő őrházak láncolatán alapult, és a jeleket kivilágított ablakrendszerrel szándékozott továbbítani.
Az 1789-ben győzedelmeskedő francia forradalom hosszú háborúskodást indított el Európában. A környező államok sorban támadták meg a frissen formálódott francia köztársaságot, a hírek gyors továbbítása kritikussá vált. Az első ismertté vált, gyors és jól bevált távírórendszer a semaphore (karjelző) volt, melyet a francia feltaláló, Claude Chappe (1763–1805) mutatott be 1792-ben. 196 különböző jelet lehetett róla leolvasni. Ezt a szerkezetet nevezték a világon először telegráfnak. Az Amerikai Egyesült Államokban Jonathan Grout 1801-ben dolgozott ki francia társához hasonló elveken alapuló jelzőrendszert.Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a távközlés történetében A hordozható szemaforos rendszereket még a krími háború (1853–1856) idején is használtak. Később már nem csak harcászati célokat szolgált a szemafor rendszer, ezért egyre nagyobb mennyiségű üzenetet továbbított. A szemafor távíró egészen a 19. század közepéig üzemelt, csak a villamos távírók megjelenése tudta kiszorítani.
A 19. század közepétől kezdődően az elektromos, illetve elektromágneses jelenségek, valamint az optikai képalkotás és a kémiai képrögzítés új információs forradalmat idézett elő. Az első sikeres elektromos távírót Samuel Thomas Sömmering (1755–1830) német anatómus szerkesztette meg, amely a galvánáram kémiai hatásának elvén működött. Találmányát 1809 augusztusában mutatta be a Müncheni Tudományos Akadémián. A világon elsőként William Sturgeon (1783–1850) barkácsolt össze elektromágnest, ellenben a gyakorlatban is jól használható elektromágnes megszerkesztése az amerikai Joseph Henry (1797–1878) nevéhez fűződik. Az 1786-os, tallini születésű Pavel Lvovics Silling is továbbfejlesztette Sömmering távíróját. Az eredeti ötlet legnagyobb problémája a 25 vezeték összekötése volt, ezért kétvezetékes megoldást vezetett be és az elektromos áram mágneses hatását használta ki az átvitel során. Silling távíróját gyakorlatban a Moszkva–Szentpétervár távíróvonal alkalmazták.
Samuel Finley Breese Morse (1791–1872) a világméretben is elterjedt és még ma is sok helyen használatos, elektromágneses elven működő, nagy hatótávolságú távíró feltalálója. Telegráfjának lényege az volt, hogy az adó által történt a vevő elektromágnesének a vezérlése. Az első, kezdetleges távíróval Morse 1836-ban készült el. A berendezést egy festővászon keretére építette fel, utána még hosszú ideig dolgozott tökéletesítésén. A készülékre és a ma Morse-kód néven ismert ábécére 1837-ben nyújtotta be szabadalmát. Samuel Morse hozta létre 1844-ben az első távíróvonalat Baltimore és Washington között, melyet What hath God wrought?, „mit mívelt Isten!” bibliai idézet lepötyögésével nyitott meg. A távíró elterjedése felbecsülhetetlen gazdasági és politikai változásokat hozott. Az üzenetek továbbításának gyors lehetősége újfajta vállalkozások megjelenéséhez és elterjedéséhez vezetett, egymás után alakultak meg a hírügynökségek (1835 - Párizs: Agence Havas; 1846 - New York: Associated Press; 1849 - Berlin: Wolffs Telegraphisches Bureau (WTB); 1851 - London: Reuter's Telegram Company).
19. század vége - Vezetékes telefon (messzeszóló) A beszéd nagyobb távolságra való átvitelére történtek kísérletek az elektromosság jelenségének felismerése előtt is. A Római Birodalom fénykorában például a városfalakba hosszú ólomcsöveket építettek be, s ezen keresztül beszéltek egymással a fal őrei. A távíró sikerének hatására azonban több tudós párhuzamosan igyekezett az elektromosság segítségével eljuttatni az emberi beszédet nagy távolságra.