A Hüsker Dü (IPA: /ˈhʊskər ˈduː/) egy amerikai hardcore punk (később alternatív rock) együttes volt. 1979-ben alakultak meg a Minnesota állambeli Saint Paul-ban. Fennállásuk alatt 6 nagylemezt jelentettek meg. 1979-től 1988-ig működtek. Feloszlásuk után a tagok más zenekarokat alapítottak, (Sugar és Nova Mob néven), illetve más együttesekbe mentek át zenélni. Viszonylag rövid pályafutásuk ellenére az évek során kultikus együttessé váltak, és a punk műfaj jelentős képviselői közé sorolják őket, annak ellenére, hogy később áttértek az alternatív rock műfajra is. Lemezkiadóik: Alternative Tentacles, New Alliance, SST Records. Első koncertalbumukon és első nagylemezükön hardcore punkot játszottak, a második lemezüktől kezdve viszont sokkal rockosabb lett a hangzásviláguk.
Története
Tagjai a "Buddy and the Returnables" nevű együttesben játszottak. A zenekart a következő tagok alkották: Grant Hart, Bob Mould, Greg Norton, Charlie Pine. A tagok a Ramones rajongói voltak, és gyakran játszottak The Ramones-feldolgozásokat. Továbbá klasszikus rock dalokat is feldolgoztak. Nevük onnan származik, hogy a tagok különféle idegen szavakat kiáltoztak, többek között a "Hüsker Dü" nevű társasjátékot is, amely dánul és norvégul "emlékszel?"t jelent. A tagok ezt az elnevezést tökéletesnek gondolták, és így megmaradt ez a név. Eleinte még csak kislemezeket és koncertalbumokat jelentettek meg, első stúdióalbumukat 1983-ban adták ki. Összesen 6 nagylemezt, két koncertalbumot, két válogatáslemezt, és két EP-t tartalmaz a zenekar diszkográfiája. 1988-ban feloszlottak. 2017-ben Grant Hart dobos-dalszerző májrák következtében elhunyt.
Utolsó albumuk bekerült az 1001 lemez, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe.
Diszkográfia
Stúdióalbumok Everything Falls Apart (1983) Zen Arcade (1984) New Day Rising (1985) Flip Your Wig (1985) Candy Apple Gray (1986) Warehouse: Songs and Stories (1987)
Források
Meghalt Grant Hart, a Hüsker Dü dobosa – 444.hu Allmusic Biography Pitchfork
Kategória:Amerikai alternatívrock-együttesek Kategória:1979-ben alakult együttesek Kategória:1988-ban feloszlott együttesek Kategória:Hardcore punkegyüttesek Kategória:Amerikai punkegyüttesek Kategória:Minnesotai könnyűzenei együttesek