Pezenhoffer Antal (Zalaszentgrót, 1893. május 21. – Esztergom, 1973. augusztus 24.) római katolikus pap, tanár, demográfus, író, könyvtáros, a Magyar Statisztikai Társaság és a Szent István Akadémia tagja.
Életútja Középiskolai tanulmányait a keszthelyi premontrei főgimnáziumban végezte, később teológiát tanult az esztergomi hittudományi főiskolán és a bécsi egyetemen. 1916-ban szentelték pappá Esztergomban. 1916-tól 1919-ig káplánként szolgált Érsekújvárott, illetve Párkányban. 1919 és 1921 között Budapesten hitoktató, majd 1921-től 1949-ig hittantanár volt a Vas utcai felsőkereskedelmi fiúiskolában. 1949-től 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig Esztergomban dolgozott főegyházmegyei főkönyvtárosként.
A Magyar Statisztikai Társaság 1922-ben, a Szent István Akadémia 1927-ben választotta rendes tagjává.
Munkássága Demográfiai tárgyú írásaiban a népszaporulat kérdését az egykézés problémáján keresztül közelítette meg. Nézetei szerint a népesség növekedésére vagy csökkenésére ható legfontosabb tényező a felekezet. A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására című, 1922-ben megjelent értekezésében az egykézés elterjedéséért a protestantizmust tette felelőssé. Művét a szakemberek mind az adatkezelés, mind az elemzésben alkalmazott mutatórendszer miatt bírálták. A Magyar katolikus almanach és 1918-tól a Magyar Kultúra című folyóirat munkatársa volt. Az 1950–1960-as években írt, a rendszerváltás után tizenhárom kötetben megjelent, apologetikus jellegű összefoglalásában a Mohács utáni magyar történelem Habsburg-párti feldolgozását adta.
Élesen protestánsellenes, katolikus hitvédelmi írásai szintén posztumusz láttak napvilágot három kötetben.
Főbb művei A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására. Államférfiaink figyelmébe ajánlva. Budapest, 1922, Szerző. Nemzeti eszme és protestantizmus. Budapest, 1927, Pallas. Felekezeti nagyotmondások. Budapest, 1931, Magyar Kultúra. VI. Sándor meg Luther. Párhuzam a legrosszabb pápa és a hitújító között. Budapest, 1937, Szerző. Magyarország sorsdöntő kérdése: a házasság. Budapest, 1942, Sárkány. A magyar nemzet történelme (a mohácsi vésztől napjainkig). A Katolikus Egyház és a Habsburg-ház történelmi szerepe. Történelmi apologetika. I–XIII. köt. Pilisszentlélek, 1993–2006, Béke és Igazság Pilisszentléleki Modell Alapítvány Út, Igazság, Élet Kiadója. A katolikus hit igazsága. Hitvédelem. I–III. köt. Pilisszentlélek, 2009, Béke és Igazság Pilisszentléleki Modell Alapítvány Út, Igazság, Élet Kiadója.
Jegyzetek
Források Andorka Rudolf: A dél-dunántúli egykekutatások története. Statisztikai Szemle, 1969. 12. sz. 1245–1257. Kovács Alajos: Pezenhoffer Antal: A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására. Katolikus Szemle, 1922. 8. sz. 494–497. Laky Dezső: Az 1923. évi magyar statisztikai irodalom. II. Szabóky Alajos dr. és Schneller Károly dr. munkái. Magyar Statisztikai Szemle, 1924. 3–4. sz. 155–162.
Schneller Károly: Születési arány és vallásfelekezet. Pécs, 1923, Dunántúl. Vargha Gyula: Pezenhoffer Antal: A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására. Protestáns Szemle, 1924. 2. sz. 122–125.
Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar demográfusok Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Zalaszentgrótiak Kategória:Esztergomiak Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek