Ko Phiphidon (, TKÁ Ko Phiphi Don) a Phiphi szigetcsoport legnagyobb és egyetlen állandóan lakott tagja Thaiföldön. Közigazgatásilag Krabi tartomány része.

Mint a csoport más szigetei, nem vulkanikus eredetű, hanem főképp mészkő alkotja. Csak azért nem két sziget, hanem egy, mert két részét összeköti egy lapos földnyelv. Ezen található a sziget legnagyobb települése és a legtöbb szálláshely.

Falvai Ban Laem Tong Laem Tong Ban Ton Sai Hat Yao

Turizmusa

A szigetre rengeteg turista érkezik a világ minden részéből (különösen Európából, Japánból, Kínából és a gazdagabb délkelet-ázsiai országokból, mint Szingapúr és Malajzia). A turisták többnyire komppal érkeznek a szigetre Phuket szigetről, illetve a szárazföldről, Krabi tartományból. Phuketből mintegy másfél óra az út. 11 és 15 óra között a sziget zsúfolt, mert ekkor van itt a legtöbb túrázó, akik nem itt szállnak meg. Phiphidon korábban természeti paradicsom volt, mára azonban egyes részeit (főleg a Tonszaj-öböl környékét) jelentősen átformálta a turizmus: rengeteg az étterem, üzlet, kávézó. Nyomornegyedek is vannak.

A környezet Bár a sziget jórésze "tengeri rezervátum", kevés történik a környezeti károk és a korallok pusztulásának megakadályozása érdekében. A népszerű strandok bizonyos részein szétszórt szemetet (konzervdobozokat és szatyrokat) lehet találni (általában a nyomornegyedek közelében). Mivel népszerű a turisták közt a pipás és a palackos búvárkosás, a helyiek felhagytak a dinamitos halászattal, ami valószínűleg a turizmusnál is jobban ártott a koralltelepeknek.

Bár kevés az erőfeszítés a környezet megóvására, Phiphidon még mindig látványosan szép hely, vegetáció borította mészkőszikláival, kilátójával és tiszta vizeivel.

A cunami

2004. december 26-án több, mint ezren haltak meg Ko Phi Phin egy cunamiban.

A Lohdalum-öböl szenvedte el a legnagyobb csapást. Az itteni bungalók és éttermek többsége elpusztult. Az öböl partján van egy emlékműve a tsunami áldozatainak, ahol minden évben megemlékezést tartanak. A tsunami beözönlésének a percében gyászcsendet tartanak.

A 2004-es tsunami három hullámban érkezett. Az első elárasztotta a Lohdalum öblöt, a második lerombolta az összes faépületet, a harmadik pedig, ami a legnagyobb volt, elpusztította a kőépületeket is. Az egész tsunami mindössze három percig tartott (10:29-től 10:32-ig), de csaknem az egész szigetet letarolta.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Thaiföld Kategória:Indiai-óceán Kategória:Ázsia szigetei