bélyegkép|jobbra|A Safari Club 2004-ben; a létesítmény később elköltözött, az épületet 2017 júniusában lebontották Estacada (kiejtése: ) az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Clackamas megyéjében, Portlandtől 48 km-re délkeletre helyezkedik el. A 2010. évi népszámláláskor 2695 lakosa volt. A város területe 5,34 km², melyből 0,13 km² vízi.

Történet A település postahivatala 1904 februárjában nyílt meg, Estacada városi rangot pedig 1905 májusában kapott. A helyszínen eredetileg a Clackamas-folyón üzemelő, Portlandet ellátó vízerőmű dolgozóinak szállásai voltak. Mivel a területet közúton nem lehetett elérni, a gát építőinek szállítására az Oregon Power Railway Company Portland és Estacada között vasútvonalat létesített.

A Hotel Estacada megépülte után a település vasúti kapcsolatának köszönhetően a portlandiek kedvenc hétvégi pihenőhellyé vált. A vonatok vegyes üzemben közlekedtek, utasokat és teherszállítmányokat is fuvaroztak. A gát elkészülte után a helyi gazdaság fő mozgatórugója a faipar lett. A 20. század elején villamos közlekedett Portlandig. A korábbi vasútvonalat teljesen felszámolták.

Elnevezés A város nevének eredetéről több elmélet is napvilágot látott. Egyik ilyen szerint a név a település egyik vezetője lányai, Esther és Katie nevéből származik, de róluk nem áll rendelkezésre információ.

Egy másik teória szerint az elnevezés a spanyol „Estacado” szóból ered, melynek jelentése „cölöpökkel kijelölt”. A nevet először George Kelly javasolta az Oregon Water Power Townsite Company felsővezetőinek 1903. december 27-i megbeszélésén. Kelly a nevet véletlenszerűen választotta ki; a térképen a texasi Llano Estacado helyére bökött. Más javaslatok voltak még a Rochester, a Lowell és a Lynn. Az USA-ban még egy azonos nevű hely található Arizonában.

Földrajz és éghajlat Földrajz A Népszámlálási Hivatal adatai alapján a város területe 5,34 km², melyből 0,13 km² vízi.

A település körül nagyrészt farmok találhatóak; a területet délről Springwater, nyugatról Eagle Creek, északról és délről pedig a Hood-hegyi Nemzeti Erdő határolja.

Vízszabályozás Az Estacadán átfolyó Clackamas-folyó a Willamette-, az pedig a Columbia-folyóba torkollik. A Clackamas-folyó Estacadától északra húzódó szakaszán négy gát (River Mill, a Faraday és Oak Grove terelőgátak és North Fork) épült; az Oak Grove-gát a folyó Oak Grove-i ágán található.

A gátakat és a hozzájuk kapcsolódó infrastrukturát a Portland General Electric üzemelteti. A Faraday-gát elődje a Cazadero, amely az 1964 karácsonyán zajló áradás során megsemmisült.

Éghajlat A város éghajlata a Köppen-skála szerint meleg nyári mediterrán (Csb-vel jelölve). A legcsapadékosabb a november–január, a legszárazabb pedig a július–augusztus közötti időszak. A legmelegebb hónap július, a leghidegebb pedig január.

Népesség

2010

2000

Infrastruktúra Oktatás A városnak két általános- (River Mill- és Clackamas River Elementary School) és egy középiskolája (Estacada Middle School), valamint egy gimnáziuma (Estacada High School) van, ezek az Estacadai Iskolakerület alá tartoznak.

A helyi közkönyvtár csatlakozott a Clackamas megyei Könyvtár-információs Hálózathoz.

Közlekedés A TriMet 30-as busza vasárnap kivételével naponta megáll a városháza előtt. A Sandy Area Metro ugyaninnen Sandybe indít járatokat, amelyekről át lehet szállni Gresham felé, illetve gyorsvasúti vonalakra.

A településtől 1,6 km-re északkeletre fekszik a Valley View magánrepülőtér.

Média A település hetilapja a Pamplin Media Group által kiadott The Estacada News.

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk Oregon Blue Book The Oregon Encyclopedia Estacadai Kereskedelmi- és Iparkamara

Kategória:Clackamas megye települései