A barázdásfogú delfin (Steno bredanensis) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a delfinfélék (Delphinidae) családjába tartozó faj.
Nemének az egyetlen faja.
Neve és rendszertani besorolása Ezt az állatot legelőször 1823-ban Georges Cuvier francia zoológus, geológus, az összehasonlító anatómia megalapítója írta le. A Steno megnevezés a görög nyelvből származik és „keskenyt” jelent, a cet keskeny „orrára” utalva. A fajnevét, azaz a bredanensis-t Jacob Gijsbertus Samuël van Breda holland biológusról és geológusról kapta. Korábban a Stenella-fajok is a Steno-ba tartoztak, azonban később át lettek helyezve, így a Steno cetnem egyetlen fajaként maradt meg. Ez idáig nincs elismert alfaja.
Előfordulása A barázdásfogú delfin mindhárom óceán trópusi és szubtrópusi részein előfordul. A Földközi-tengerben is megtalálható. Korábban úgy vélték, hogy ebben a tengerben található állatok az atlanti-óceáni vendégek, azonban újabban eme tenger keleti felén felfedeztek egy állandó állományt is. A kontinentális selftől egészen a nyílt tengerig sokfelé megtalálható. Körülbelül 50 méteres mélységig merül le és akár 15 percig is visszatartja lélegzetét. E fajból főleg a Kelet-Csendes-óceánban élő állományt kutatták; ezt az állományt körülbelül 150 000 fősre becsülik.
Eme állat fosszilis maradványait megtalálták Európában a kora és középső pliocén kori rétegekben.
Megjelenése Közepes méretű delfinfaj; a felnőttek átlagos hossza 209-283 centiméter, testtömege 90-155 kilogramm; a hím nagyobb a nősténynél. Legfőbb jellemzői a kúpszerű feje és a keskeny „orra”; a barázdásfogú megnevezését a fogain levő, számos keskeny és rendezetlen kiemelkedésről kapta. Mindegyik állkapcsában körülbelül 38-56 fog ül. Más delfinektől eltérően a mellúszói hátrább helyezkednek el; azonban a nyílt vízen mégis összetéveszthető a Stenella- és Tursiops-fajokkal. A hátúszója 18-28 centiméter magas. A barázdásfogú delfin háti része és hátúszója sötétszürke, oldalai világosszürkék. Az idősebb példányok szájánál és hasi részein rózsaszínes, sárgás vagy fehéres minták láthatók.
Életmódja Általában 10-20 fős csoportokban úszik, de magányos vagy akár 90 fős csoportokat is észrevettek a kutatók. Általában a rokon példányok vannak egy csoportban; a nagyobb csoportok vadászati célból jönnek létre. Néha más delfinfélékkel, mint például a Globicephala-fajokkal és kis kardszárnyúdelfinekkel (Pseudorca crassidens) vagy akár bálnákkal is - hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) - társulnak. Tápláléka számos kisebb csontos halból és fejlábúakból áll. A barázdásfogú delfinre a kardszárnyú delfin (Orcinus orca) és a nagyobb cápák vadásznak. Kisebb mértékben az ember is vadássza, azonban többet öl meg véletlenül, amikor is tonhalakat halászik.
Szaporodása A szaporodási időszaka és a vemhesség időtartama nem ismert; azonban tudjuk, hogy egyszerre csak egy borjú jön a világra. Születésekor 100 centiméteres, és életének első öt évében gyorsan növekszik. Az ivarérettséget a nőstény körülbelül 6-10, míg a hím 5-10 évesen éri el.
Képek
Jegyzetek
Források Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (editors). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3rd ed). Steno bredanensis pp. 269–280, by J Maigret in Handbuch der Säugetiere Europas. Band 6: Meeressäuger Teil 1A: Wale und Delphine 1 Niethammer J, Krapp F, (Eds.) (1995). Smithsonian Institution - North American Mammals: Steno bredanensis Bekker, J.P., Bosselaers, M.E.J. & Herrebout, G.R. 2016. Supposedly lost syntype of the rough-toothed dolphin (Steno bredanensis (Lesson, 1828)) traced back at the Ghent University Museum. Lutra, 59(1-2): 65–73. Reference page. [Illustrated syntype researched and given]
Fordítás
Kategória:Stenoninae Kategória:Emlősfajok Kategória:Az Atlanti-óceán emlősei Kategória:A Földközi-tenger emlősei Kategória:A Csendes-óceán emlősei Kategória:Az Indiai-óceán emlősei Kategória:A Vörös-tenger emlősei Kategória:Monotipikus taxonok