A Karolinska Intézet (vagy Karolinska Egyetem, a régebbi szövegekben a Svéd Királyi Orvostudományi Egyetem; , röviden - KI) Európa egyik legnagyobb, legrangosabb orvosi egyeteme Stockholm Solna és Huddinge negyedében. A Karolinska Intézet a svéd orvosi kutatások 40%-át teszi ki a felsőoktatásban, a világ egyik legjobb orvosi kutatóközpontjának tekinthető. A KI-n működik a Karolinska Egyetemi kórház (Karolinska Universitetssjukhuset) is, amely Solna és Huddinge nagy kórháza.
A Nobel Közgyűlés a Karolinska Intézet 50 professzorából áll, ők ítélik oda évente a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.
Története Az Intézetet 1810-ben XIII. Károly svéd király a katonaorvosok képzésének javítására alapította, mivel az Oroszországgal vivott 1808–1809-es finn háborúban a sebesült katonák harmada a tábori kórházakban meghalt. Először a Kongl. Carolinska medico-chirurgiska institutet nevet kapta. Egyik alapítója a vegyész Jöns Jakob Berzelius volt. 1861-ben az Intézet egyetemi rangot kapott. Alfred Nobel a végrendeletében meghagyta, hogy a Karolinska Intézet jelölje ki a róla elnevezett Nobel-díj győztesét az orvostudomány vagy a fiziológia legjobbjai közül. Azóta a Karolinska Intézet összesen öt kutatója kapta meg a Nobel-díjat. A 20. században több intézményt és egyetemet a Karolinska Intézethez csatoltak, így jelenleg mintegy 6000 diákja és 3000 doktorandusz hallgatója van. Amellett, hogy a hangsúly a legmagasabb szintű kutatáson van, az Intézet mindig is elvárta a gyakorlati képzés magas színvonalát, ezért kezdettől fogva a Svéd Egészség és Sportiskolával együttműködik,Arnd Krüger: Geschichte der Bewegungstherapie, in: Präventivmedizin. Heidelberg: Springer Loseblatt Sammlung 1999.07.06. 1–22. majd 1959-ben a Stockholmi Gyógytorna Intézetet, majd 1998-ban a Stockholmi Egészségtudományi Egyetemet a KI-be integrálták. Az egyetem színvonalas nemzetközi szakfolyóiratot ad ki.
Híres Karolinska-személyiségek bélyeg|263px|A járványos gyermekbénulás kutatói, Jakob Heine és Karl Oskar Medin büsztje Warm Springsben Jöns Jakob Berzelius (1779–1848) professzor, „a modern kémia atyja”, a cérium és a szelén felfedezője, a szilícium, tórium, a titán és a cirkónium első előállítója. Carl Gustav Mosander (1797–1858) Berzelius tanítványa és 1836-tól követője, a lantán, az erbium és a terbium felfedezője Karl Oskar Medin (1847–1927) gyermekorvos, a járványos gyermekbénulás kutatója, szociálpolitikus (1883–1914 között professzor) Patrik Haglund (1870–1937) ortopédus Ivar Wickman (1872–1914) gyermekorvos, a neurológia docense, Schüler Medin tanítványa, paralíziskutató Göran Liljestrand (1886–1968) fiziológus és farmakológus Rolf Sievert (1896–1966) fizikus, a sievert mértékegység névadója Ragnar Granit (1900–1991) fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas, 1967 Hugo Theorell (1903–1982) fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas, 1955 Ulf von Euler (1905–1983) fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas, 1970 Lars Leksell (1907–1986) fizikus, a radiosebészet és a gammakés feltalálója, a svéd tudományos akadémia tagja Sune Bergström (1916–2004) fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas, 1982 (Bengt Ingemar Samuelssonnal és John Robert Vane-nel közösen) Pehr Edman (1916–1977) vegyész Per-Olof Åstrand (1922–2015) fiziológus Lore Zech (1923–2013) humángenetikus, a kinakrin- vagy Q-kötésmódszer (kromoszóma) kifejlesztője Torsten Wiesel (* 1924) fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas,1981 Bengt Samuelsson (* 1934) fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas, 1982 (Sune Bergströmmel és John Robert Vane-nel közösen) Hans Gösta Rosling (1948–2017) statisztikus és orvos, a svéd Orvosok Határok Nélkül alapító tagja
Jegyzetek
Fordítás