Kazán István (Budapest, 1924. szeptember 15. – Budapest, 2005. november 15.)https://mindenamiszinhaz.hu/?p=1550 kétszeres Jászai Mari-díjas magyar rendező, főiskolai tanár.

Életpályája 1944-től 1949-ig vidéki színházakban dolgozott. 1950–1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, színházrendező szakon. A Moszkvai Színművészeti Főiskola rendező szakát is elvégezte.

1956–1962 között a Magyar Néphadsereg Színháza, 1962–1969 között a József Attila Színház főrendezője volt. 1973–1977 között a Budapesti Gyermekszínház igazgató-főrendezője, ahol színészképző stúdiót is vezetett. 1959 óta tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol több osztálya is végzett.

Utolsó bemutatója 1990-ben a Győri Nemzeti Színházban volt. 2005-ben hunyt el.

2006-ban egykori tanítványa, Kriszt László létrehozta a Kazán István Kamaraszínházat.

Főbb rendezései

Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása Johann Wolfgang von Goethe: Faust Id. Alexandre Dumas: A három testőr Molière: Dandin György vagy a megcsúfolt férj Tennessee Williams: Üvegfigurák Jean Anouilh: Becket, avagy az Isten becsülete Eugène Scribe: Egy pohár víz Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Farkasok és bárányok Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: A hozomány nélküli menyasszony Pierre Barillet–Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága Lev Nyikolajevics Tolsztoj – Erwin Piscator: Háború és béke Ifj. Johann Strauss: Egy éj Velencében Kálmán Imre: Csárdáskirálynő Ábrahám Pál: Bál a Savoyban Dale Wasserman: La Mancha lovagja O'Casey: Az ezüstkupa Jean Giraudoux: Párizs bolondja Plautus – Molière – Heinrich von Kleist – Jean Giraudoux: Örök Amphytrion William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok Cole Porter: Csókolj meg, Katám! John Patrick: Teaház az augusztusi holdhoz Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este Eduardo De Filippo: Az én családom Robert B. Nemirff: Kitörés Szomory Dezső: II. József Mesterházi Lajos: Férfikor Gyárfás Miklós: Egy nő, akinek lelke van Száraz György: II. Rákóczi Ferenc Békés József: Császárok Nyirő József: Jézusfaragó ember

Filmográfia Ki ismeri őket? A nőket! (1981) Enyhítő körülmény  (magyar tévéfilm, 1980) Ki van a tojásban? (magyar vígjáték, 1973) Pirx kalandjai   (magyar sci-fi sorozat, 1972) Napfogyatkozás  (magyar tévéfilm, 1966) Az én kortársaim II.  (magyar tévéfilm, 1964) Az én kortársaim I.  (magyar tévéfilm, 1964) Maszk nélkül  (szórakoztató műsor) Császárok  (magyar musical)

Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1959, 1964)

Jegyzetek

Források

Színházi lexikon, Gondolat kiadó, Budapest 1969.

Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Színigazgatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok