Tarján Péter (Budapest, 1957. december 7. –) magyar színész.
Életpályája Zenei általános iskola harmadik osztályából került a Magyar Rádió gyermek-színjátszó csoportjába, ahol szerepelt többek között Gaál István rendezésében a Két évi vakáció című rádiójátékban. Kispesten, a Landler Jenő Gimnáziumban érettségizett, itt a színjátszócsoport tagja volt. Elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskola ének-népművelés szakát, mellette az Universitas együttesben játszott. Harmadik nekifutásra vették fel a Színművészeti Főiskola színész szakára. Zsámbéki Gábor, Székely Gábor és Major Tamás voltak az osztályvezető tanárai. Gyakorló éveiben a Katona József Színház több produkciójában kapott feladatot. 1986-ban diplomázott színészként. Először a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette.Pesti Műsor XXXV. évfolyam 27. szám 1986. július 2-9. 11. oldal Végzősök - Színész szakos: Tarján Péter 1988-tól a budapesti Arany János Színház, 1993-tól az Új Színház tagja volt. 1994-től játszott a Theoréma Színház előadásain. 1994-től szabadfoglalkozású színművész, sokat foglalkoztatott szinkronszínész, a Revoice Szinkronstúdió művészeti igazgatója.Pepita Magazin VI. évfolyam 2. szám 2012. február Tarján Péter: Törekszem bizonyos színvonal megtartására
Fontosabb színházi szerepei
Filmek, tv Nyolc évszak (sorozat) (1987) Az álommenedzser (1994) Szomszédok (sorozat) 127. rész (1992)... Diabéteszes ember 230. rész (1996)... BKV ellenőr Sacra Corona (2001) Jóban Rosszban (sorozat, 2011-2012) A mi kis falunk (2021) Doktor Balaton (2022) A Király (2022) Magyarázat mindenre (2023)... dr. Vári Birodalom (2026)... osztályvezető
Szinkronszerepei
Csernobil: Anatolij Gyatlov - Paul Ritter Alkony sugárút: Sheldrake - Fred Clark (2. szinkron) Vasember 2.: Howard Stark - John Slattery Amerika Kapitány: Polgárháború: Howard Stark - John Slattery Mi lenne, ha...?: Howard Stark - John Slattery Bosszúállók: Végjáték: Howard Stark - John Slattery Star Wars: A klónok háborúja: Onaconda Farr (1. hang), Dr. Nuvo Vindi, Saesee Tiin (1. hang) - Dee Bradley Baker, Michael York Star Wars: A klónok háborúja (film): Narrátor - Tom Kane Bosszúállók újra együtt: Holló Kard (Corvus Glaive), Maynard Tiboldt / Porondmester - David Kaye, Fred Tatasciore Ö.K.Ö.L.: Tom Higgins - Tony Mockus Jr. Édenkert a sikátorban: Burp - Joe Spinell Szellemirtók: Dr. Peter Venkman - Bill Murray (2. szinkron) Csúcsformában 2.: Ricky Tan - John Lone Batman: Gotham lovagja: James Gordon hadnagy - Jim Meskimen Gru: Híradós - Rob Huebel A csodálatos Pókember: Férfi az árnyékban - Michael Massee Nagyfiúk 2.: Dr. Larry - Dennis Dugan A sötét lovag – Felemelkedés: Wayne ügyvédje - Tomas Arana Thor: Sötét világ: Önmaga - Steve Scott Dumb és Dumber kettyó: Garabedian professzor - Lindsay Ayliffe Az Igazság Ligája – Harc a légióval: Lex Luthor - John DiMaggio Batman Superman ellen – Az igazság hajnala: Önmaga - Charlie Rose Szellemirtók: Hírolvasó - Pat Kiernan Deadpool 2.: Igazgató - Eddie Marsan Bohém rapszódia: Orvos a kórházban - Ian Gabriel Dumdum Oppenheimer (film): Pastore szenátor - Tim DeKay Mackó-show a nagy kék házban: Mackó (1.-3. évad) (Digital Media Services szinkron) - Noel MacNeal
Rendezéseiből Michel de Ghelderode: Escurial (Szegedi Nemzeti Színház) Tabarin: A megóvott szüzesség (Szentendre, Városházudvar)
Díjai, elismerései Budapestért díj (2020)
Jegyzetek
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.
Magyar Színházművészeti Lexikon: Tarján Péter
További információk
Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Budapestért díjasok