Sugár Gyula (Dunaföldvár, 1924. augusztus 2. – Budapest, 1991. június 25.) magyar festőművész.
Életrajza A kalocsai tanítóképzőben érettségizett 1943-ban. A Képzőművészeti Főiskolát az 1944/45-ös tanévben kezdte meg, mesterei: Bernáth Aurél és Domanovszky Endre. Tanulmányai során, 1947-ben ösztöndíjasként hosszabb időt tölt Olaszországban. Bortnyik Sándor rektorsága alatt újból le kellett diplomáznia, 1951-ben végzett. Ezt követően egy ideig Rabinovszky Máriusz tanársegédje a főiskola művészettörténeti tanszékén. A "Négyesfogat" néven ismert művésztársaság tagja Jánossy Ferenccel, Nuridsány Zoltánnal és Orosz Gellérttel. 1949-ben már közösen állítanak ki a Fényes Adolf teremben. "A négyesfogat nekiiramodott, de a szocreál megállította." jellemzi pályakezdésüket Frank János Új Művészet-beli cikkében (1992/1), majd így folytatja a festőbarát méltatását: „Játszom a gondolattal, mi lett volna, ha Sugár, a maga idejében, főiskolai festő-tanárként működik: ennek a sziporkázó egyéniségnek a kisujjában volt minden fortély, titok.”
1947-ben Rómában mutatkozott be először kiállításon, majd rendszeresen kiállított a hazai csoportos tárlatokon. Az 50-es és 60-as évektől városképeket festett, majd csendéleteket. Az évtized végén a görög-római mitológia felé fordult érdeklődése: alakjai különféle emberi archetípusokat jelenítettek meg. A 70-es évektől különös, hibrid lények - pl. egy hattyú, egy férfi és egy nő részeiből összegyúrt teremtmény - népesítik be kompozícióit. Képein a kor jellegzetes alakjai bukkannak fel expresszív torzulásokat mutatva, csendes szürrealizmusba ágyazottan, sokszor a képbe írt szövegek környezetében. A modernség álarca mögül előtörő démoni jegyek minden ijesztősségük ellenére is kapnak valamiféle ironikus jelleget, szkeptikus felhangot, talán éppen a látvány korhoz kötöttsége által. Ezekből a töredék-szerű részletekből összeállított lények mellé néhány rejtélyes értelmű feliratot, mozaikszavakhoz hasonló betűkombinációt festett képeire. Ezek a csapongó fantáziájú, de szorongásos hangulatú festmények alkotják életművének legjelentősebb műcsoportját. Olajképein kívül nagyszámú akvarellt készített, és grafikai termése is jelentékeny. Sokszínű művész volt. Foglalkozott fotómontázzsal, alkotott plasztikákat, mobilokat és gobelin-terveket is.
A hivatalos művészeti közélet helyett inkább a baráti és családi kört választja, 1949 óta barátai közt tudhatja például Mándy Ivánt, akinek írói világával festészete több ponton is rokonságot mutat.
Topor Tünde [kiegészítve]
Díjak
1973. a Képcsarnok pályázatának III. díja. 1974. egri Akvarell Biennálé I. díja 1975. Ezüstgerely-díj 1976. A Kulturális Minisztérium különdíja, Debrecen megyei jogú város tanácsának díja.
Kiállításai Önálló kiállításai
1949 Fényes Adolf Terem, Budapest [Jánossy Ferenccel, Nuridsány Zoltánnal, Orosz Gellérttel] 1962 Fényes Adolf Terem, Budapest 1969 Csók István Galéria, Budapest 1971 Képcsarnok, Szeged 1973 Galerie Jülich, Düsseldorf 1976 Műcsarnok, kamaraterem, Budapest ........ Egry Terem, Nagykanizsa 1979 Képcsarnok, Pécs 1981 Béri Balogh Ádám Múzeum, Szekszárd ........ Boglárlelle 1983 Csók István Galéria, Budapest 1988 Szekszárd 1988 Mítoszok és démonok, újpesti Mini Galéria 1993 Mítoszok és démonok, Budapest Galéria, Budapest (katalógus) 2005 Fény, de nem vakít, Deák Erika Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Magyar Képzőművészeti Kiállítások (Műcsarnok) Egri Akverellbiennálék Balatoni Nyári Tárlatok (Balatoni Múzeum, Keszthely 1947 via Margutta, Róma 1949 Magyar Ifjúsági Képzőművészeti Kiállítás, Fővárosi Képtár, Budapest 1964 Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest 1971 Vadászati világkiállítás, Műcsarnok, Budapest 1973 Kortárs festők Budapestről, Csontváry Terem, Pécs 1979 Nemzetközi Művészeti Vásár, Basel 1983 Hungarian Graphics, New Orleans 2002 Sugár család, 2B Galéria, Budapest 2007 Látomásos realizmus, Budapest Galéria 2008 Műgyűjtők Éjszakája: Sugár Gyula kiállítása, Körmendi Galéria, Falk Miksa utca 2013 Álom ébren - Reverie, kiállítás a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület megalakulásának 100. évfordulójára, 2B Galéria, Budapest
Források Sugár Gyula honlapja Váli Dezső honlapja Artportal pipacs
További információk
Frank János: Sugár Gyulánál, Élet és Irodalom, 1968. szeptember 21. Frank János: katalógusszöveg, 1981 Lakatos István: katalógusszöveg, 1981 Mándy Iván: Mítoszokról, démonokról, Magyar Nemzet, 1988 május 14 Frank János: Sugár Gyula emlékére, Új Művészet, 1992/1. Vadas József: Démonok festője, Magyar Hírlap, 1993. november 30. Bia: Közöttünk a démonok. Magyar Narancs, 1993. december 9. Dombrovszky Ninette: Sugár Gyula, katalógusszöveg, Budapest Galéria, 1993 Erdősi Anikó: A képzelőerő balesetet okoz, Artmagazin, 2005/2
Kategória:Magyar festők Kategória:Dunaföldváriak Kategória:1924-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek