Pietro Paolo Giorgio Orsi (Rovereto, 1859. október 17. – Rovereto, 1935. november 8.) olasz régész.
Életrajz Nemesi családban, Rovereto városában született, amely abban az időben az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, s ez kedvezett közép-európai kulturális kapcsolatainak.
Nagyon fiatalon kezdett érdeklődni a régészet, epigráfia, numizmatika iránt. Mindössze tizenhat éves, amikor szülővárosa polgári Múzeum Társaságához jelentkezett, ahol 1880-ban a régészeti, numizmatikai részleg konzervátora lett.
Miután középiskolai tanulmányait a helyi Császári Királyi Gymnasiumban befejezte, Bécsbe költözött, hogy ókori történelmet és régészetet tanuljon, majd a Padovai Egyetemen diplomázott. Közben a római La Sapienza Egyetemen paleontológiát hallgatott.
Korai kutatásai közben szülőföldjén felfedezte a történelem előtti lelőhelyet, a Colombo-barlangot Moriban (Trento autonóm megye).
Miután egy rövid ideig tanított az alatri gimnáziumban, Róma megyében, a firenzei régészeti, képzőművészeti főigazgatóságán, majd a központi nemzeti könyvtárban kapott állást. bélyeg|263px|A Castellaccio di Lentini területén, Paolo Orsi, R. Carta és R. Santapaola Miközben a Római Egyetem régészeti katedrájáért versenyben maradt, szerepet vállalt a közigazgatásban mint a múzeumi feltárások felügyelője. 1890-ben Siracusába küldték, ahol a történelem előtti idők tanulmányozásának szentelte idejét, különös figyelemmel a szikánok, a szikulok, italikuszok eredete és települései, valamint az olyan bronzkori központok iránt, mint Thapsos, és a görög kolóniák, mint Naxosz vagy Megara Hyblaea. Az Iblai-hegységben, és tengerig húzódó völgyében végzett ásatásai során templomokat, temetőket, városfalakat, palotákat, érméket, valamint egyéb dolgokat tárt fel és felfedezte Casmene ősi városát. Sajátos értelmezést adott a Priolo Gargallo-beli San Foca-bazilika építészetének.
1900–1901-ben a Nápolyi Nemzeti Múzeum (állami) biztosaként kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után, amint lefektette tíz nagy gyűjtemény globális átrendezésének alapjait (amit aztán a következő igazgató, Ettore Pais fejezett be).
1907-ben megbízást kapott, hogy szervezze meg Calabria regionális múzeumi felügyeletét Reggio Calabria székhellyel. Hozzájárult a Magna Grecia Nemzeti Múzeum megszületéséhez. Különösen Reggio Calabria, Locri, Crotone, Sibari, San Giorgio Morgeto és Rosarno városokban dolgozott sokat, ahol folytatta a Magna Graecia tanulmányozását. Városokat fedezett fel, egy ion templomot, Medma, Krimisa, Kaulon ősi falait és helyszíneit. Több éven át ásatott Monteleone di Calabria (ma Vibo Valentia) területén. 1931-ben Umberto Zanotti Biancóval megalapította az „Archivio storico per la Calabria e Lucania” folyóiratot. bélyeg|263px|149-es jegyzőkönyv az 1931. június 1-ji, S. Angelo Muxaro-beli feltárásról Mindig megmaradt kettős szerepében, vagyis az 1924-ben megkapott calabriai főfelügyelősége mellett elsősorban Szicília földjét ásatta, visszautasítva az egyetem katedrát is. Nyugalomba vonulása után is folytatta munkáját Siracusa múzeumában, amely ma az ő nevét viseli. Bibliográfiája tele van alapvető művekkel az őstörténet és a középkor témájában, különös figyelemmel Kelet-Szicília és Calabria helyszínei mellett Rovereto, az Alpok és Dél-Tirol ásatásaira.
Társadalmi szerepe, tagságai, elismerései bélyegkép|263px|Mellszobra Siracusa múzeumi főfelügyelőségén
1909-ben az Olasz Régészeti Társaság alapítója volt. Tagja volt az Accademia nazionale dei Linceinek. Több mint 300 alapvető fontosságú értekezést írt, amivel elnyerte a Lincei Régészeti Akadémia fődíját. 1924-ben kinevezték az Olasz Királyság szenátorává.
Emlékezete Neki emel emléket az 1990 óta évenként megrendezett Régészeti Filmfesztivál Rovereto városi múzeumában.
A Siracusai Régészeti Múzeumot róla nevezték el, a Reggio Calabria-i Magna Grecia Nemzeti Régészeti Múzeum nagy mennyiségű Szicíliában és Calabriában általa összegyűjtött leletet őriz a görög időszakból.
Jegyzetek
Bibliográfia Atti del Convegno "Paolo Orsi e l'archeologia del '900", Rovereto, 1990/5/12-13, Supplemento agli Annali del Museo Civico di Rovereto, vol.6,1990 (múzeumi évkönyv melléklete) Maurina B., Sorge E. (szerk.), Orsi, Halbherr, Gerola. L’archeologia italiana nel Mediterraneo, Catalogo della mostra (Rovereto, Palazzo Alberti, 2009/10/2 – 2010/6/30), Rovereto, 2010 (kiállításkatalógus) La Rosa V., 1978, Paolo Orsi: una storia accademica, Catania Zanotti Bianco U., 1950, Paolo Orsi, Rovereto
Kapcsolódó tételek Magna Grecia Nemzeti Múzeum, Reggio Calabria Paolo Orsi Regionális Régészeti Múzeum, Siracusa Stefano Bottari Sebastiano Agati Monte Bubbonia
Fordítás
Egyéb projektek
Kategória:Olasz régészek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:1859-ben született személyek