Kiss József (Budapest, 1962. március 29. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, művészeti vezető, drámaíró, dramaturg, színigazgató.
Életpályája 1981–1985 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, színművész szakon. 1984–1987 között a rendező szakot is elvégezte. Már 1983-tól játszott a József Attila Színházban, 1984-től a Madách Színházban, később a győri Kisfaludy Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban is. 2002–2003-ban a Miskolci Nemzeti Színház prózai tagozatának vezetője volt. 2007–2019 között a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője volt. 2019–2020-ban az egri Gárdonyi Géza Színház művészeti vezetője volt. 2022-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
2023. június 1-től 2026 augusztusáig a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt.
A Magyar Művészeti Akadémia Aura Egyesületének három éven át elnöke volt, az Akadémia ügyvivő csoportjának tagja, a Magyar Művészeti Akadémia alapítványának, a Nemzeti Művészeti és Kulturális Kapcsolatok Alapítványa kuratóriumának elnöke.
Családja Szülei Kiss Sándor és Lesenyei Márta szobrászművészek.
Főbb drámái A nap fia Kincskeresők Hol a pénz? Az angyalok nem sírnak Angyalka A béka csókja Fantomok és rajongók La Grange
Főbb rendezései Az angyalok nem sírnak (2008) Romeó és Júlia (2008) Országúton (2009) Az őrült naplója (2010) Az üvegcipő (2010) Liliom (2011) Félrelépni tilos! (2011) A néma levente (2012) Chioggiai csetepaté (2013) Csongor és Tünde (2014) Furcsa pár (2015) Könyvtári capriccio (2015) Vidám kísértet (2016) A fizikusok (2017) La Grange (2025)
Szinkronszerepek Filmes szinkronszerepei Cím A film elkészülte Magyar változat (szinkron) Szerep A szinkronizált színész Változó világ 1982 Mr. Vargas Vincent Schiavelli
Filmsorozatbeli szinkronszerepei Cím A film elkészülte Magyar változat (szinkron) Szerep A szinkronizált színész Columbo: Kézirat vagy halál 1974 1993. november 8. Norman Wolpert, kéziratfutár Jack Bender Paula és Paulina 1998 1999 Osvaldo Reséndiz Antonio De Carlo
Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (2015)
Jegyzetek
Kategória:Magyar színészek Kategória:Élő személyek Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Magyar színházi dramaturgok Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Színigazgatók