(kínai írásjegyekkel: 蘇軾; 1036. január 8. – 1101. augusztus 24.) kínai költő, esszéíró, kalligráfus, festő és államférfi, a -kori irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Adott neve 子瞻, tiszteleti neve 東坡居士, vagyis „a Keleti Lejtőn Lakó Írástudó”, gyakran emlegetik 蘇東坡 néven is.
Élete az mellett, ban született, a mai tartomány területén. Testvére, 蘇轍 és apja, 蘇洵 is ismert írástudók voltak. Testvérével 1057-ben letették a legmagasabb fokú hivatalnoki vizsgát, és elérték a fokozatot, amely akkoriban előfeltétele volt a magasabb rangú hivatalok betöltésének. A következő húsz évben Kína-szerte számos hivatalnoki pozíciót töltött be. A legjelentősebb ezek közül a i, ahol az ő felügyelete alatt készült el a róla elnevezett 蘇堤 gyalogos átkelőgát a Nyugati-tó felett. Összeütközésbe került a által vezette politikai irányzattal, amelynek hatalomra kerülésekor száműzték. Először 1080-1084 között (a mai tartományban), másodszor 1094-1100 között ba (a mai tartományban) és végül szigetére. A i Akadémia a száműzetésbeli lakóhelye egykori helyén épült meg. ban egy nevű ültetvényen élt, innen kapta tiszteleti nevét. ban (a mai tartományban) halt meg.
Munkássága balra|bélyegkép|150px|Su Shi kalligráfiája
A , és fu versformákban valamint a prózában, kalligráfiában és festőművészetben egyaránt kiemelkedőt alkotott. A kalligráfián alapuló, bambuszágakat és leveleket monokróm tussal ábrázoló képeivel a képzőművészet ezen ága később elterjedt divatjának – az úgynevezett irodalmi irányzatnak – az ősévé vált. Versei nagy része (kb. 2400 vers) formában íródott, de költői hírneve leginkább 350 formában írt költeményének köszönhető. Leküzdötte a kezdeti korszakára jellemző formalizmust, mondván: „A költészetben nincsenek merev szabályok: a költő, ha szólnia kell, szól, ha nincs mit mondania, akkor hallgat.” Írott és vizuális művészete egyaránt erőteljes, spontán, realista, és tele van természeti jelenségek valósághű ábrázolásával. Politikai tartalmú esszéket is írt, ilyen például a 留侯論.
Ismertebb versei Az úgynevezett első és második „” 赤壁賦 (magyarul: „Fu a Vörös Szikláról”) – ezt első száműzetése alatt írta 念奴嬌.赤壁懷古, („Emlékezés a Vörös Falnál, a dallamára”) 水調歌頭 („Emlékezés re az Őszközép-ünnep idején”)
Források
Klasszikus kínai költők I-II. Ford. András László et al. Vál., szerk. és életrajzi jegyzetekkel ellátta Csongor Barnabás (IV-VI. rész) és Tőkei Ferenc (I-III. rész). Az előszót és a jegyzeteket írta Csongor Barnabás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1967. Tőkei Ferenc – Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története. Budapest, Gondolat Kiadó, 1960.
További információk Su Shi versei angolul
Kapcsolódó szócikkek Kínai irodalom Kínai költészet Szung-dinasztia
Kategória:Középkori kínai költők, írók Kategória:1036-ban született személyek Kategória:1101-ben elhunyt személyek
