Soós Péter (Budapest, 1962 –) magyar televíziós, film- és színházrendező, színigazgató, forgatókönyvíró.
Életpályája 1987-ben magyar-történelem szakos diplomát szerzett az ELTE-n. 1988-1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, TV rendező szakon. Számos dokumentum, portré, riport, magazin, reklám és TV műsort illetve filmet készített. Pályája elején a Pécsi Nemzeti Színházban, majd a Budapesti Kamaraszínházban és vidéken is dolgozott. 2015-2021 között a budapesti Pinceszínház igazgatója. 2018-ban újabb 5 éves megbízatást kapott, 2023-ig. Az igazgatói szerződés egyik alapfeltétele az volt, hogy ezen vezető álláson kívül új munkajogviszonyt csak a Ferencvárosi Önkormányzat előzetes hozzájárulásával létesíthet. Mivel Soós Péter 2021 januárjától a Vidnyászky Attila-féle Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerződéssel rendelkezett, az önkormányzat azonnali hatállyal menesztette Soóst az igazgatói posztról.
Magánélete Felesége, Juhász Réka színésznő. Két gyermekük: Bence és Márkó.
Filmes és televíziós rendezései Űrgammák (1997) Milleneumi mesék (2000) Csaó bambínó (2005) Nenő (2006) Magyar elsők (2007) Jóban rosszban (2007) Géniusz, az alkimista (2010) Tűzvonalban (2007-2010) Sweet sixteen, a hazudós (2011) Hacktion (2012) Korhatáros szerelem (2017-2018) 1242 – A Nyugat kapujában (2025)https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/11/vilagsztarok-kozremukodesevel-keszul-az-uj-magyar-film
Dokumentum- és portréfilmjei Budapest anno (1994) Áldott állapot (1998) Keresztutak (1995) – portréfilm Molnár Piroskáról A pap csengettyűje (2000) Találkozás a végtelenben (2000) Kozma Pici (2000) Jászai Mari (2001) A kontroll-csoport (2001) Titokzatos utazás (2001)
Jegyzetek
További információk
Források
Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Színházrendezők Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Színigazgatók