Pákai Kölber Fülöp Jakab (Pest, 1816. október 2. – Budapest, 1902. május 25.) hintó- és kocsigyáros, Ferenc József-rend lovagja, a „Kölber Testvérek” cég tulajdonosa, vezérigazgatója.

Élete bélyegkép|270px|jobbra|Fiának arcképe az Országos Iparegyesület igazgatósági tagjai között 1893-ban.

Jómódú római katolikus polgári származású családban született. Atyja, Kölber Jakab (1787–1843), kocsigyáros, anyja, Müller Karolina (1795–1883) volt. 1843-ban átvette apja virágzó üzemét, és hamarosan a kocsigyártáshoz szükséges szakmákat egyesítő, valamint korszerű gyártelepet létesített. A szabadságharc idején, Kölber Károly fivérével a nemzeti lovasgárdánál tett szolgálatot, és felfegyverezték a gyár munkásait is. A kocsit, amelyen Kossuth Lajos bevonult a fővárosba, a Kölber-gyár adta ez alkalomra. Az 1860-as évek elejére gyártmányait annyira fejlesztette, hogy Magyarországon a külföldi behozatalt erősen le tudta szorítani, és itthon nagy presztízst jelentett a Kölber-féle kocsi birtoklása. Az 1878-as párizsi világkiállításon egyedül képviselte a magyar kocsi gyártóipart.

1887. július 8-án I. Ferenc József magyar király nemességet és a "'pákai" nemesi előnevet adományozta Kölber Fülöpnek.

A Magyar életrajzi lexikon 1964-es kiadása, és az ennek digitalizálásával készült internetes változatok is összemossák az idősebb (1816–1902) és ifjabb Kölber Fülöpöt (1844–1906). A MÉL-ben közölt életrajz születési dátuma az apáé, a halálozási dátum azonban a gyermeké.

Házassága és leszármazottjai 1844. szeptember 16-án Pesten, a terézvárosi plébánián feleségül vette a szintén római katolikus Bauer Alojziát (*1826–†Budapest, 1889. május 8.), akitől több gyermeke született: ifjabb pákai Kölber Fülöp (1845. augusztus 28. – 1906. december 19.).Kempelen, i.h. Neje, Szepessy Antónia (1850–1920) pákai Kölber Alajos Nepomuk Károly (*Terézváros, Pest, 1846. november 11.–†Budapest, 1928. december 12.), gépészmérnök, császári és királyi kocsigyáros, kormányfőtanácsos. 1.) felesége: Kaczvinszky Amália, 2.) felesége: Kauser Auguszta (esküvő: 1885. február 2.) pákai Kölber Ilona (1850–?), férje, szilvágyi Benárd Ágost pákai Kölber Sarolta (1851–1926), férje, Kauser János (1847–1925) pákai Kölber Károly (1852–?) pákai Kölber Aranka (1854–?), férje, alsóköröskényi Thuróczy Kálmán (*Nyitra, 1847. július 6.–†Budapest, 1897. május 26.) ügyvéd pákai Kölber Ferenc (1855–?), neje, Novelly Adél. pákai Kölber Károly (1857–?) pákai Kölber Lajos. Neje Porst Anna pákai Kölber Alojzia (1860–1900), férje, Kauser Gyula (1855–1920) építész pákai Kölber Elemér (1863–?), neje, borsodi Latinovits Hermina (1863–1931) pákai Kölber Mária Anna (1866–1942), férje, alszászi Waltherr Gedeon (1852–1928) pákai Kölber Béla (1867–?)

Jegyzetek

Források (6. kötet. Budapest, 1913.) Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői. Élet- és jellemrajzok. Budapest, 1887. 117–122. oldalak

Kategória:Magyar gyáralapítók, gyártulajdonosok Kategória:1816-ban született személyek Kategória:1902-ben elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:Római katolikus magyarok