Togo zászlaja öt vízszintes csíkból áll, amelyek zöld és sárga színben váltakoznak, a bal felső sarokban pedig egy vörös négyzet található, amelyen egy ötágú fehér csillag látható. Ez az egyik a számos afrikai zászló közül, amelyek a zöld, sárga és vörös pánafrikai színeket használják. A togói művész, Paul Ahyi tervezte 1960-ban, közvetlenül azelőtt, hogy azt április 27-én, Togo függetlenségének kikiáltásával egy időben elfogadták. Amikor Togo autonóm köztársaság volt a Francia Unió (a francia gyarmatbirodalom utódja) részeként, egy zöld zászlót használtak, amelynek a zászlórúd felőli, bal felső sarkában a francia trikolór, alatta pedig egy ötágú sárga csillag volt. Egy másik sárga csillag is szerepelt a zászló másik oldalán, a felső részén.
A zöld szín a remény szimbóluma, a sárga arra utal, hogy a munkán keresztül vezet az út az anyagi, erkölcsi és spirituális jóléthez. A vörös a szeretet, és a hűség jelképe – azoké az erényeké tehát, amelyek arra késztetik az embert, hogy becsülje szomszédait, és ha szükséges, az életét is hajlandó legyen feláldozni az emberiességért és az emberi szenvedés csökkentéséért. A fehér a tisztaság színe, és arra emlékezteti az ország polgárait, hogy legyenek méltók független nemzetükhöz.
Tervezés A zászlót a togói művész Paul Ahyi (1930–2010) tervezte."Décès de Paul Ahyi, le Picasso africain". Le Télégramme, 2010. Ahyi Franciaországban tanult művészetet, és 1959-ben végzett a párizsi École nationale supérieure des beaux-arts művészeti egyetemen, majd visszatért Togóba. A következő évben megtervezte Togo zászlaját, amelyet az ország 1960. április 27-i függetlenségének kikiáltásakor fogadtak el.Jane Roussel (2020). "Paul Ahyi: ce musée qui lui est dédié à Lomé", . Le Point.Marlène Panara (2020). "Togo: une histoire mouvementée", le Point."Les symboles de la république Togolaise" (2021).
A zászló kialakítását az 1992-es togói alkotmány (2019-ben módosították) I. részének 3. cikke határozza meg. Ez így szól:"Constitution du Togo, 1992" (Togo alkotmánya, franciául).
"A nemzeti zászló öt, zöld és sárga színű, egymást váltó vízszintes sávból áll. Bal felső sarkában egy vörös négyzetes háttér előtt egy fehér ötágú csillag látható."
Franciául: "L'emblème national est le drapeau composé de cinq bandes horizontales alternées de couleur verte et jaune. Il porte à l'angle supérieur gauche une étoile blanche à cinq branches sur fond carré rouge."
A zászló arányait az alkotmány nem említi, és a források eltérnek a pontos arányt illetően. Az amerikai zászlókutató (vexilológus) Whitney Smith az Encyclopædia Britannica-ban azt írta, hogy a szélesség és a hosszúság aránya körülbelül 3:5.Whitney Smith: flag of Togo, Encyclopædia Britannica. 2001. A lengyel vexilológus, Alfred Znamierovszki viszont azt állítja, hogy az arány 2:3.Alfred Znamierovszki (2020). The World Encyclopedia of Flags: An Illustrated Guide to International Flags, Banners, Standards and Ensigns. Anness Publishing. Azt is állították, hogy Ahyi a zászló tervezésekor az aranymetszés arányát (amelyet a görög fí betű, 𝜑 jelöl) alkalmazta, ami egy aranyszínű téglalapot eredményezett volna. Más szavakkal, a szélesség-hosszúság aránya 1:𝜑 = 1+√5/2 ≈ 1.618. lett volna.Alfred Posamentier, Ingmar Lehmann (2011). The Glorious Golden Ratio.Syafik Johar (2024). The Big Book of Real Analysis: From Numbers to Measures. 263–296 oldal, Springer Nature..
Szimbolika A zászló a zöld, sárga és vörös pánafrikai színeket használja, amelyeket több más afrikai ország is átvett függetlenné válásakor. Öt csíkja Togo öt régióját jelképezi. A togói elnöki hivatal a zászló színeinek és szimbólumainak a következő jelentést tulajdonítja: "a zöld az erdőket, a mezőgazdaságot és a reményt, a sárga a természeti erőforrásokat, a hitet és az érettséget, a piros a togói függetlenségért harcolók által ontott vért, a fehér csillag pedig a békét, az értelmet és a fényt jelképezi."
Történelmi zászlók alt=Francia Togo zászlaja (1957 - 1960).|bélyegkép|280x280px|Francia Togo zászlaja (1957 - 1960). A gyarmati korszakban Togo területén az éppen uralkodó nagyhatalom zászlaját használták: 1884-től 1914-ig Németországét (Német Togo részeként),Arthur J Knoll. (1978). Togo Under Imperial Germany, 1884–1914: A Case Study in Colonial Rule..Minahan, James B. (2009). The Complete Guide to National Symbols and Emblems: [2 volumes]. Bloomsbury Publishing USA. 1916-tól 1960-ig pedig Franciaországét. A második világháború után létrehozott ENSZ gyámsági rendszer arra kötelezte Franciaországot, hogy biztosítson Togo (akkor Francia Togo) számára önkormányzatot. Togo 1956. augusztus 24-én autonóm köztársasággá vált a francia unión belül, és új zászlót, nemzeti mottót, himnuszt és nemzeti ünnepet kapott.Nicoué Lodjou Gayibor, (1997). Le Togo sous domination coloniale (1884–1960), de l'UB. A zászló egy zöld mező volt, amelynek bal felső sarkában a francia trikolór, jobb felső sarkában pedig két ötágú sárga csillag szerepelt. A zöld mező a mezőgazdaságot, a reményt és a fiatalságot, míg a két csillag Togo északi területének szavannáit és déli partvidékének síkságait jelképezte.Nicoué Lodjou Gayibor (1994). Les Togolais face à la colonisation, de l'UB. alt=Togo címere.|balra|bélyegkép|Togo címere.
Címer Togo zászlaja szerepel az ország címerén. Ennek szerepeltetését az ország alkotmánya írja le:
"A Togói Köztársaság címere a következőképpen néz ki: ... egy ezüst színű, ovális alakú pajzs, zöld szegéllyel, a pajzs tetején a nemzeti embléma, két egymásnak háttal álló zászló és a mottó egy szalagon; a pajzs közepén, fekete alapon, a Togói Köztársaság kezdőbetűi, arany színű, fogazott háttér előtt. A pajzs alján kettő, egymásnak háttal álló vörös oroszlán, amelyek íjjat és nyilat tartanak."
Jegyzetek
Források
Magyarul
Angolul
Arthur J Knoll. (1978). Togo Under Imperial Germany, 1884–1914: A Case Study in Colonial Rule.. Minahan, James B. (2009). The Complete Guide to National Symbols and Emblems: [2 volumes]. Bloomsbury Publishing USA. Syafik Johar (2024). The Big Book of Real Analysis: From Numbers to Measures. 263–296 oldal, Springer Nature. Alfred Posamentier, Ingmar Lehmann (2011). The Glorious Golden Ratio. Whitney Smith: flag of Togo, Encyclopædia Britannica. 2001. Alfred Znamierovszki (2020). The World Encyclopedia of Flags: An Illustrated Guide to International Flags, Banners, Standards and Ensigns. Anness Publishing.
Franciául
"Décès de Paul Ahyi, le Picasso africain". Le Télégramme, 2010. Jane Roussel (2020). "Paul Ahyi: ce musée qui lui est dédié à Lomé", . Le Point. Marlène Panara (2020). "Togo: une histoire mouvementée", le Point. "Constitution du Togo, 1992" (Togo alkotmánya, franciául). Nicoué Lodjou Gayibor (1994). Les Togolais face à la colonisation, de l'UB. Nicoué Lodjou Gayibor, (1997). Le Togo sous domination coloniale (1884–1960), de l'UB.
További információk (angol)
Togo, a világ zászlói weboldalon. Category:Flags of Togo, Wikimedia Commons.
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Nemzeti zászlók Zaszlo