A 3743-as jelzésű autóbuszvonal Miskolc és Mezőcsát között húzódó regionális vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet.
Útvonala bélyegkép|Credo csuklósokat Mercedes-Benz Conecto G-k pótolnak A miskolci autóbusz-állomásról indul. A 3-as főúton kezdi el útját Mezőkövesd felé, odairányban a főúton, visszirányban a Csabai kapun és a Corvin utcán át közlekedik, melyek a város egyik jelentősebb csomópontjában, a miskolctapolcai elágazásnál érnek össze. Hejőcsaba és Görömböly városrészeiből kitérést tesz Miskolc déli, 304-es főút menti ipari parkjához műszakváltás idejében, ezután hagyja el a várost, párhuzamosan a .
Első települését, Mályit az egykori téglagyára felől közelíti meg, vasárnapokon kettő alkalommal a főúttal párhuzamos Rákóczi utcán közlekedik, de legtöbbször a főúton tartózkodva szeli át, a környék egyik nevezetességének számító Mályi-tavat nem érintve. Innen déli irányban Nyékládháza következik, amelyen belül a Mezőcsát felé vezető úton a belvárosba megy, onnan a mellékúton el is hagyja azt a miskolci vasúti fővonal keresztezését követően. A bányászati munkák miatt itt is gyakoriak a bányatavak, horgásztavak, nyékládházai üdülőterületek mellett halad el a 2007-ben megszüntetett együtt. Később Hejőkeresztúr településre több alkalommal is kitérést tesz, utána az Alföld és a Tisza felé folytatja útját. Azonos úton a 3741-es és 3742-es buszok közlekednek, de a vonal semelyiket nem követi. Hejőszalonta település mellett – ami már bőven a Tiszaújvárosi járásban található, így nem szokatlanok a vele kapcsolatban levő buszvonalak –, simán elsuhan. A járatok egy kietlen úton közlekednek, több kilométeren át település nincs a közelben, kivéve a Hejőpapi kavicsbányák, melyek mai napig nagyobb teherszállítási forgalmat helyeznek az erre vezető 3307-es mellékútra. Nem sokkal később Hejőpapit éri el, ahová többször is betér egészen északkeleti csücskéig, amerre a Hejőbába irányába eső út megy. Innen újra egy útvonalon közlekedik a 3741-es buszokkal, melyek szintén a két település között közlekednek, de egy sokkal nagyobb területet lefedve. Később keresztezi az M3-as autópályát, aztán Igrici zsákközséget is a Rigós-csatorna partján.
Legvégül 33 kilométer után elsőként a járásközpont termálfürdőjének üdülőterületét szolgálja ki, majd Mezőcsátra érkezik az autóbusz. Végállomására ellentétes irányból több járat a ma már nem üzemelő vasútállomásának felfűzése után érkezik a központi buszváróhoz.bélyegkép|Miskolc Déli Ipari Parkja hétvégén végállomás bélyegkép|A vonal egyik törzsjárműve, ez teljesíti a késő esti 3741-es járatot is
Közlekedése Indításai minden nap történnek, sűrű rendszerességgel. 2007 előtt vasúton is össze voltak kötve a járásközpontok (), azóta az autóbuszos közlekedés nyújtja az egyedüli eljutást Miskolcról Mezőcsátra átszállásmentesen. Gyorsjáratok is fellelhetőek Miskolcról, illetve egyaránt szólók és csuklósok is. A vonalon kívül az imént említett 3741-es busz közlekedik 62 kilométeres hosszal késő este a megyeszékhelyről Miskolc – Nyékládháza – Szakáld – Nemesbikk – Igrici – Mezőcsát útvonalon.
Törzsjárművei
az NRL-906 rendszámú Mercedes-Benz Intouro, az SEW-721 rendszámú Volvo 8900, az SEW-723 rendszámú Volvo 8900 autóbuszok.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendMiskolc, aut. áll. – Mezőcsát, aut. vt.16 pármunkanapokon9 oda, 10 visszaszabadnapokon10 oda, 11 visszamunkaszüneti napokonMiskolc, Déli Ipari Park – Mezőcsát, aut. vt.4 párszabadnapokon3 pármunkaszüneti napokonIgrici, kh. ➝ Mezőcsát, aut. vt.1 odatanítási napokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Miskolc, autóbusz-állomásInnen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Miskolc, Vörösmarty út (↓)A megállóban egyes járatok nem állnak meg. ||1.0 km |align=left| |- |∫|| Miskolc, Corvin utca (↑) ||∫ |align=left| |- |2|| Miskolc, Lévay József utca (↓) ||1.8 km |align=left| |- |∫|| Miskolc, SZTK rendelő (↑) ||∫ |align=left| |- |3|| Miskolctapolcai elágazás ||3.2 km |align=left| |- |4|| Miskolc (Hejőcsaba), gyógyszertár ||4.3 km |align=left| |- |5|| Miskolc (Hejőcsaba), cementgyár ||5.0 km |align=left| |- |6|| ||5.8 km |align=left| |- |7|| Miskolc, harsányi útelágazás (↓)||6.5 km |align=left|{ |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 8; szabadnapokon 8; munkaszüneti napokon 6 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Miskolc, Déli Ipari Park<small>vonalközi végállomás||∫ |align=left| |- |∫|| Miskolc, harsányi útelágazás (↑) ||∫ |align=left| |- |8|| Miskolci Állami Gazdaság||8.8 km |align=left| |- |9|| Mályi, Agroker bejárati út||9.7 km |align=left| |- |10|| Mályi, téglagyár||10.3 km |align=left| |- |11|| Mályi, bolt ||11.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkaszüneti napokon 2 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Mályi, Rákóczi utca ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Mályi, József Attila utca ||∫ |align=left| |- |12|| Mályi, lakótelep||11.8 km |align=left| |- |13|| Nyékládháza, ónodi elágazás ||13.4 km |align=left| |- |14|| Nyékládháza, gyógyszertár ||14.2 km |align=left| |- |15|| Nyékládháza, almáskert||15.8 km |align=left| |- |16|| Hejőkeresztúr, bejárati út ||19.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Naponta 10 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőkeresztúr, iskola ||∫ |align=left| – Hejőkeresztúr <small>() |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőkeresztúr, autóbusz-forduló ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőkeresztúr, iskola ||∫ |align=left| – Hejőkeresztúr <small>() |- |16|| Hejőkeresztúr, bejárati út ||19.1 km |align=left| |- |17|| Hejőszalonta, bejárati út ||21.2 km |align=left| |- |18|| Szakáldi elágazás||21.9 km |align=left| |- |19|| Hejőpapi elágazás ||26.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 28; szabadnapokon 27; munkaszüneti napokon 26 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőpapi, orvosi rendelő ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőpapi, községháza ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőpapi, Kossuth utca 10. (autóbusz-forduló) ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőpapi, községháza ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőpapi, orvosi rendelő ||∫ |align=left| |- |19|| Hejőpapi elágazás ||26.8 km |align=left| |- |20|| Igrici elágazás ||30.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Tanítási napokon 29; tanszünetben munkanapokon 28; szabadnapokon 27; munkaszüneti napokon 26 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Igrici, Kossuth utca 6. ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Igrici, községháza<small>vonalközi végállomás||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Igrici, Kossuth utca 6. ||∫ |align=left| |- |20|| Igrici elágazás ||30.1 km |align=left| |- |21|| Mezőcsát, fürdő||32.4 km |align=left| |- |22|| Mezőcsát, Munkás utca||33.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 5; hétvégén 6 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Mezőcsát vasútállomás ||∫ |align=left| |- |23|| <small>végállomás||35.3 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése