Kronberger Lily vagy Kronberger Lili, férjezett nevén Szent-Györgyi Imréné (Budapest, 1890. november 12. – Budapest, 1974. május 21.) a női műkorcsolyázás magyar úttörője.

Életpályája Budapesten született zsidó családban Kronberger Miksa (1857–1902) fakereskedő és Kreisler Janka (1867–1927) gyermekeként. Apai nagyszülei Kronberger Mór és Kronberger Adél (1832–1906), anyai nagyszülei Kreisler József és Reif Borbála voltak. A magyar sport első világbajnoka. Az első nők egyike volt, aki a műkorcsolyázásra adta a fejét. Eleinte a férfiakkal kellett versenyeznie. Az első két világbajnoki versenyén 1906 és 1907-ben bronzérmet nyert, a sziléziai Troppauban (ma Opava) 1908. január 26-án először lett világbajnok. Ezt a címet háromszor védte meg Budapesten, Berlinben és Bécsben. 1911-ben Budapesten házasságot kötött Szent-Györgyi Imre törvényszéki bíróval. Férjhezmenetele miatt befejezte a sportpályafutását és átadta a stafétabotot Méray-Horváth Zsófiának. Az utolsó bécsi világbajnoki versenye volt az első műkorcsolya futam, amit zene kísért, ez Kodály Zoltán ötlete volt. A hazai sajtónak nem tetszett, hogy nagyobb sikerei voltak, mint a férfiaknak, ezt azzal indokolták, hogy alig volt vetélytársa. Az utókor messze földön megbecsülést ad neki: a Jewish Sport Hall Of Fame 1983-ban besorolta Kronberger Lilit a tagjai közé, a The World Figure Skating Hall of Fame tagja 1997 óta.

Eredményei Világbajnok: 1908 Opava 1909 Budapest 1910 Berlin 1911 Bécs

Jegyzetek

További információk Jewish Sport Hall Of Fame Kronberger Lili (Szentgyörgyi Imréné)

Kronberger Lily Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek