Tőkés László (Kolozsvár, 1952. április 1. –) református lelkész, az 1989-es romániai forradalom meghatározó alakja, 1990-től 2009-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. 2007-től 2019-ig európai parlamenti (EP) képviselő, 2010–2011-ben az EP egyik alelnöke volt.hvg.hu Alapításától, 2003-tól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), 2004-től a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) és 2000-től a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) kuratóriumának elnöke.

Élete Tőkés József református esperes unokája, apja Tőkés István református lelkész, anyja Vass Erzsébet.

1971-ben érettségizett a kolozsvári 11-es sz. középiskolában.Tiltott évkönyv. A kolozsvári Báthory István alapította 411 éves líceum kiadványa. Kolozsvár, 1990. 89. o.

Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte 1971–1975 között. Ezután 1984-ig Brassóban, majd Désen volt református segédlelkész. Az állami és egyházi hatóságokkal szembeni ellenállása, egyházi és kisebbségi természetű kritikai munkássága miatt törvénytelenül kizárták a lelkipásztorok köréből. 1984–1986 között 25 hónapig munkanélküli volt.

1986-ban Temesváron lett segédlelkész, majd rendes lelkész. 1988–89-ben az egyházi állapotokat és a romániai falurombolást bíráló megnyilatkozásaiért folyamatosan zaklatták. 1989-ben az állami és egyházi hatóságok pert indítottak ellene, megfosztották szószékétől, és a szilágysági Menyő községbe száműzték. Tőkés nem engedelmeskedett a felsőbb utasításnak, ellenállását a presbitérium támogatta. A hatalmi akarattal való szembeszegülés vezetett a temesvári népfelkeléshez.Tőkés László: Temesvár ostroma '89, Hungamer Kft, Budapest, 1990, 169. o.

1990-ben, a forradalom után rövid ideig a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagja volt. A tagságról később lemondott, többek között a marosvásárhelyi fekete március következtében is.

Ugyanebben az évben megválasztották a Királyhágómelléki református egyházkerület püspökévé, valamint a Romániai Református Egyház Zsinatának társelnöke lett. 1990 februárjától 2003 januárjáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tiszteletbeli elnöke volt; 1996-ban a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választották.

1999-ben kezdeményező alapítója a Partiumi Keresztény Egyetemnek, amelynek elnöki tisztét töltötte be, 2000-től az egyetemet fenntartó Por Universitate Partium Alapítvány (PUPA) elnöke mindmáig. 2003-tól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, 2004-től a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács elnöke.

Szerepe az 1989-es romániai forradalomban

A temesvári református templom falán lévő két táblán két módon írva egyazon dátum szerepel: „1989 XII 15” és „15 XII 1989”, s négy nyelven adja hírül a világnak a hely s a nap történelmi jelentőségét. A magyar nyelvű szöveg a következő: „Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom.”Tőkés László: Temesvár ostroma 1989. Budapest, 1990. IV. képtáblaMandics György: Temesvári Golgota. Budapest, 1991; Második, átdolgozott kiadás: A manipulált forradalom. Arad, 2009, 13–45. o.

1989. december 15-én a román titkosrendőrség, a Securitate emberei kivonultak, hogy Tőkést – a hatóságokkal együttműködő akkori nagyváradi református püspök beleegyezésével – egy szilágysági kis faluba deportálják, de egyházának tagjai – és számos román anyanyelvű szimpatizáns – körbeállták a lelkészi hivatalt és házat, elodázva a hatóságok fellépését.

A Tőkés László melletti kiállás december 16-án kapott rendszerellenes jelleget, amikor a tiltakozók egy része átvonult a közeli Mária térre, négy férfi leállította a villamosokat, egyikük a villamos ütközőjéről biztatta az egyre duzzadó tömeget újabb és újabb kommunista-ellenes jelszavak skandálására. Miután a tömeg elindult megostromolni a pártházat, a parókia őrizetlenül maradt, a karhatalom emberei betörtek a templomba, Tőkés Lászlót és áldott állapotban levő feleségét megverték és Menyőbe szállították.

December 17-én a sorkatonaság tűzparancsot kapott, amit végre is hajtott, több mint 100 ártatlan, fegyvertelen ember esett áldozatul a megtorlásnak.

December 20-án a katonaság megtagadta a fegyvertelen emberek további mészárlását, Temesvár főterén több tízezer ember éltette a szabadságot.

December 21-én több erdélyi városban és Bukarestben is tömegek vonultak ki Nicolae Ceaușescu ellen tüntetni.

December 22-én a diktátor és felesége elmenekült, de elfogták mindkettőjüket, december 25-én pedig rögtönítélő bíróság elé állították és kivégezték őket. A hatalmat december 22-én a részben közismert ellenállókból, részben addig mellőzött kommunistákból álló Nemzeti Megmentési Front vette át.

1989 után 1990-ben az ideiglenes Nemzeti Megmentési Front tagja, 1990–2003 között az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, 1990-től a Királyhágómelléki református egyházkerület püspöke, 1991-től a Partiumi Közlöny szerkesztőbizottságának elnöke, a romániai Református Egyház Zsinatának társelnöke; 1992-től az Európai Tiszteletbeli Szenátus tagja, a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökségi tagja volt. A Johannita Lovagrend tagja; 2004-től az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, 2007-től az Európai Parlament képviselője.

Politikai szerepvállalása

Tőkést az 1989-ben megalakult RMDSZ tiszteletbeli elnökévé választották a forradalmat követően. Az 1990-es évek elején a román hatalom komoly erőfeszítéseket tett lejáratására, népszerűségének letörésére.

A kilencvenes évek elején az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezet a Fekete-tenger partján fekvő Neptun üdülőhelyen titkos találkozót szervezett a romániai magyarság és a román hatalom képviselői között. Az RMDSZ részéről Borbély László, Frunda György és Tokay György jelentek meg (felhatalmazás nélkül), és tárgyaltak, majd titkos megállapodást kötöttek.Színfalak mögött zajlik a párbeszéd Krónika, 2014. október 8. Tőkés László ez ellen tiltakozott.

A 20. század utolsó évtizedében sokszor felemelte a hangját a forradalom alatt történtek kivizsgálása érdekében. Megalapította a Partiumi Keresztény Egyetemet, amely akkoriban az egyedüli magyar felsőoktatási intézmény volt Erdélyben (s amely nemcsak vallásoktatókat, hanem közgazdászokat, nyelvtanárokat is képez). 1996-ban tiltakozott az RMDSZ kormánykoalícióban való részvétele ellen. A 2000-es romániai parlamenti választások előtt arra szólította fel a magyarságot, hogy ne szavazzon az RMDSZ-re.

2002-ben beperelte az RMDSZ-t a bukaresti bíróságon, mert annak vezetősége és miniparlamentje a kongresszus korábbi elhatározását figyelmen kívül hagyva, elszabotálta a(z erdélyi magyar) belső választások kiírását. A kereset eredménytelen maradt.

2003-ban az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a szövetség a tiszteletbeli elnöki tisztség eltörlése mellett döntött. Tőkes ezután megszervezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), amely a különböző autonómiaformák elérését tűzte ki céljául, és meghívta az RMDSZ-t mint a politikum képviselőjét, hogy a civil szervezetekkel és egyházakkal együtt vegyen részt a Nemzeti Tanács munkájában.

Később a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács szervezésében, munkájában is részt vett.Brüsszelben tanácskozik a Kárpát-medencei Autonómia Tanács

2004-ben harmadik, és egyben utolsó püspöki mandátumát nyerte el, újabb hat évre. Az év őszén mint az EMNT elnöke közvetíteni próbált az RMDSZ és az erdélyi Magyar Polgári Párt között, a parlamenti választás előtti kiegyezés érdekében. bélyeg|bal|264px|2007-ben 2007-ben a romániai EP-választások során a szavazatok 3,44%-át szerezte meg, ezzel bejutott az Európai Parlamentbe. Az Európai Néppárthoz való csatlakozását a szintén néppárti PD-L-es román és az RMDSZ-es képviselők azonban megakadályozták, így végül az Európai Zöldekkel együttműködő Európai Szabad Szövetség (EFA) nevű csoportba lépett be, és az Európai Zöldek – Európai Szabad Szövetség frakció tagja lett.

2008-ban szintén megpróbált közvetíteni a Magyar Polgári Szövetség mellett közben megalakult Magyar Polgári Párt és az RMDSZ között, hogy a magyarságnak egységes, erős képviselete lehessen a román parlamentben, ismét sikertelenül.

A 2009-es romániai EP-választásokon megint mandátumot szerzett, ezúttal mint az EMNT és az RMDSZ közös jelöltje. Ezután az Európai Néppárt frakciójának tagja lett. 2010 júniusában az EP-alelnöki posztjáról leköszönő Schmitt Pál utódjául jelölte a Fidesz, majd az Európai Néppárt frakciója meg is választotta.Tőkés László az Európai Parlament új alelnöke – Fn.hu, 2010. június 15.

2010 októberében egy új romániai magyar párt megalapításának ötletét vetette fel.Új hazai magyar párt alakulhat (Tőkés László alternatívát javasol) – Háromszék.ro, 2010. október 4. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 2012 februárjában tartotta első küldöttgyűlését, ahol Toró T. Tibort választották meg elnöknek.Elfogadták az EMNP keretprogramját, Toró T. Tibor lett az elnök – mno.hu, 2012. február 25.

Egyéb Tőkés László nevét viseli a Tőkés László Alapítvány, amely a Tőkés László-díjat ítéli oda.

2011. január 24-én, a debreceni okmányirodában Máté fia, és Toró T. Tibor társaságában beadta magyar állampolgárságra vonatkozó kérelmét.Tőkés László Debrecenben kérte a honosítását – Magyar Rádió 2011. január 24. 2012-ben Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című kötetében hiteles archív levelezések nyilvánosságra hozatalával a Tőkés Lászlóról kialakult addigi lelkészi, politikai kép újrarajzolására tett kísérletet.

Díjak, elismerések bélyegkép|300px|jobbra|1991. szeptember 21-én a Szent István-bazilika sekrestyéjében Berzsenyi-díj (Magyarország, 1989) Bethlen Gábor-díj (Magyarország, 1989) Roosevelt-díj (Hollandia, 1990) a Regent University díszdoktora (Virginia Beach, Amerikai Egyesült Államok, 1991) a debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktora (1990) a Hope College díszdoktora (Holland, Michigan, USA, 1991) Geuzenpenning-díj (Hollandia, 1991) az Európai Tiszteletbeli Szenátus tagja (1992) a Johannita Lovagrend tagja (1993) Pro Fide-díj (Finnország, 1993) Bocskay-díj (Magyarország, 1995) Magyar Örökség díj (Magyarország, 1996) a katalóniai CIEMEN-központ kisebbségi díja (Barcelona, Spanyolország, 1996) Leopold Kunschak-nagydíj Ausztria, 1998) Hűség-díj (Magyarország, 1999) A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (Magyarország, 1999) Sárospatak, Székelyudvarhely, Budapest V. kerülete, Budapest XI. kerülete, Szék díszpolgára Szent István-díj (Magyarország, 2003) Truman–Reagan-szabadságérem (Washington, Amerikai Egyesült Államok, 2009) Petőfi-díj (Magyarország, 2009) Bocskai István-díj (Debrecen, Magyarország, 2009) Robert Schuman-díj – Európai Néppárt (Strasbourg, 2009) Románia Csillaga érdemrend, lovagi fokozat (Románia, 2009, visszavonva: 2016) Magyar Becsület Rend (2016) Zajzoni Rab István-díj (Brassó, 2021)

Művei Zur Winterzeit der Welt (társszerző, Berlin, 1980) With God, for the people. The autobiography of Laszlo Tokes; as told to David Porter; Hodder & Stoughton, London, 1990 Temesvár ostroma 1989; Hungamer, Bp., 1990 (naplójegyzetek, levelek, dokumentumok) "Ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság". Válogatás Tőkés László igehirdetéseiből, 1986–1990; Református Zsinati Iroda, Bp., 1990 Istennel a népért. Tőkés László életútja ahogyan David Porternek elmondta; angolból ford. Főgler Klára; Aranyhíd, Bp., 1991 „Ideje van a szólásnak” (válogatott írások, Nagyvárad, 1993) Egy kifejezés és ami mögötte van / What's behind a statement; Balaton Akadémia, Vörösberény, 1993 (Balaton Akadémia könyvek) Temesvár szellemében. Ökumenia és megbékélés (Nagyvárad, 1996) Temesvári memento (Kolozsvár, 1999) Asediul Timişoarei (Temesvár ostroma); románra ford. Gelu Pateanu; Ed. de Eparhia Reform. de pe lângă Piatra Craiului, s.l., 1999 Remény és valóság. Egyház- és kisebbségpolitikai írások, 1989–1999; szerk. Barabás Zoltán; Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Oradea, 1999 Rádióba mondom. Rádiós igehirdetések, igei alapú beszédek (2001-2003); Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad, 2003