A Zalaegerszegi TE FC, gyakran rövidítve ZTE FC, Zala megye szívében, Zalaegerszegen alakult. A klubot 1920-ban alapították, és az évek során számos kiemelkedő szezont produkált a magyar labdarúgásban. Különösen 2002-ben emelkedett ki, amikor megnyerte a magyar bajnokságot, ami története során először történt meg. A 2002-es bajnoki cím után a klub 2023-ban érte el következő nagy sikerét, amikor megnyerte a Magyar Kupát. A döntőben a Budafokot győzték le hosszabbítást követően 2–0-ra, ezzel a ZTE története során először hódította el ezt a trófeát.

Története A Zalaegerszegi TE (ZTE) 1920-ban alakult meg. A csapat színe először fekete–fehér, majd zöld-fehér volt, a kék-fehér színösszeállítást a hetvenes évek végétől használja.

A klubszerűen szervezett sport előtt Zalaegerszegen 1912-ben mutatkozott be a futball játék, amikor egy helyi, alkalmi csapat Vasvár ellen mérkőzött és 4:2 arányban vesztett.

A zalaegerszegi kereskedők önképző egylete által verbuvált ifjú játékosok csáktornyai ellenfelükkel szemben minimális egy góllal (2:1) maradtak alul. Az eredménytelenül végződött kísérletezések ellenére, a játék továbbra is népszerű maradt és alkalmi mérkőzések sorát játszották a Vizsla téren. Az első világháború évei alatt ezek szüneteltek. bélyegkép|jobbra|250px|Az 1927-es csapat

bélyegkép|jobbra|150px|Nagy Ferenc, a klub korábbi elnöke 1920-ban a főleg város kisiparosai, munkásai részvételével Vadász József szervező munkájának eredményeként egy szakosztállyal megalakult a Zalaegerszegi Torna Egylet. Az alapítók a fekete-fehér színeket választották és létesítmény valamint alapszabály nélkül működtek. Ebben az időben a Mike fivérek, Varga, Nemes, a Nagy testvérek, Gombás, Kertész Jenő, Kertész Ödön, Zsömbölyi Sándor, Horváth, Polancz, Farkas, Barta István, Hoffmann, Kerkai István, Szabó, Toriszai, Schmidt, Löwi Géza, Dóczi, Borsod, Schwartz, Börcz, Lang István, Németh István, Farkas Lajos, Szűcs Imre, Vadász József voltak a leghíresebb játékosok.

Az 1921. augusztus 20-án lejátszott barátságos mérkőzés előtt vonták meg a ZTE labdarúgóitól a ZSE pálya használati jogát. Emiatt a Szombathelyi AK első osztályú csapatát a Vizslaréten, a játékosok által előkészített pályán, fogadták. 2:1-es vereséget szenvedtek, de a pályát mintegy 2000 néző állta körül.

A Nyugati Labdarúgó Alszövetség II. osztályában 1924-ben sikerrel kezdődött a ZTE bajnoki pályafutása, a Kámoni AC vendégeként az alábbi felállással értek el 2:2 arányú döntetlent: Varga (Nemes) – Gombás, Kertész J. – Kertész Ö., Zsömbölyi, Horváth (Polancz) – Farkas I., Barta, Hoffmann, Kerkai, Szabó.

A további győzelmek, sikerek nyomán egymásra talált játékosok és szurkolók összefogásával, saját erőből pályát építettek. A tíz évvel később elért bajnoki cím és osztályozó eredményeként az 1934/35-ös bajnoki évet már a Nyugati Alszövetség I. osztályában kezdhették. Újoncként a hatodik helyen végeztek, a következő évben azonban a kiesés sorsára jutottak, bár három csapatot is maguk mögé utasítottak a bajnoki táblázaton. 1939-ben hatósági intézkedés nyomán felszerelését és pályáját elvették, a klub további működését lehetetlenné tették. A harmincas években csapat legjobbjai Boronics, Koszta, Czirkovics I, Czirkovics II, Dorogi, Szökrönyös I, Doma, Bacsai, Borsos, Gondi, Kovács, Szabó R., Szökrönyös II, Szakál, Palkovics, Sárközi, Füleki, Dóczi, Tomózer, Sajben, Martinka, Szabó L. voltak.

A második világháború utáni években egyre több helyi egyesület alakult, vagy folytatta működését. Nevük és támogatóik gyakran változtak, ezért egyik sem tudott igazán a város vezető sportegyesületévé válni. Az 1957 elején létrejött két klub, a Zalaegerszegi Dózsa és Petőfi egyesülése rövid életűnek bizonyult, s néhány hónap után fel is bomlott. Június 6-án a Petőfi és a Ruhagyár fúziójának eredményeként, 19 éves szünetet követően alakult újra a Zalaegerszegi Torna Egylet. A régi-új klub labdarúgócsapata a Nemzeti Bajnokság 57 másodosztályú klubjának egyikeként a Nyugati csoportban, 18 ellenféllel szemben kezdte meg bajnoki szereplését.

Az elkövetkezendő években a csapat szinte mindig a középmezőnyben végzett, egy erős középcsapat alakult ki Zalaegerszegen. 1968. november 24-én, Zalaegerszegen a ZTE 5:2 arányban legyőzte a Pécsi Ércbányászt és megnyerte a bajnokságot az NB II Nyugati csoportjában. Ezzel a sikerrel feljutott az NB I/B-be az akkor még zöld-fehér csapat.Zalai Hírlap 1968. november 26-i száma 1972. október 1-én a ZTE-stadionban, 20 ezer néző előtt a Szegedi EOL csapata ellen aratott 4–0-s győzelem volt a csapat első győzelme a legmagasabb osztályban. Szintén ezen találkozón született meg a ZTE első élvonalbeli találata Gáspár Gyula révén. A további gólokat Kocsis Tamás, Tóth József és az akkor még újonc Soós István szerezték.Népsport, 1972. október 2-i száma

A következő majd' két évtizedben rendre a bajnoki táblázat középső harmadában végzett a csapat. A fényesebb időszak Gellei Imre érkeztével következett. Ő 33 éves volt, amikor átvette a csapat irányítását. Vele kétszer is – 1985-ben valamint '86-ban – a negyedik helyig jutott. Ebben a csapatban Gass István, Galántai Tibor, Soós István voltak a legmeghatározóbb játékosok. Hosszú időn keresztül azon csapatok közé tartozott, amelyek nem estek ki abból a bajnoki osztályból, amelyikben indultak.

Az MLSZ által mind a 16 élvonalbeli klub részére kiírt I. Magyar Labdarúgó Terembajnokság négyes döntőjét 1983. december 14. és 16. közt rendezték. A bajnokságot a ZTE nyerte meg és valamennyi különdíjat is a csapat tagjai kapták. A legjobb kapus: Balázs Zsolt, a gólkirály Soós István (9 góllal), a döntő legeredményesebb futballistája Péter Zoltán (7 góllal), a legjobb mezőnyjátékos pedig Czigány Csaba lett.Visszajátszás: Zalaegerszegi parádé a BS partkettjén

Ez egészen 1989. június 10-ig így is volt – mindaddig, míg az utolsó helyezettként kiestek a legmagasabb bajnoki osztálytól. Másodszor 1992-ben estek ki, de 1994-ben újra a legjobbak közé jutottak. Akkor a Siófok ellen az osztályozó első meccsén idegenben 4-3-as vereséget szenvedtek, de a hazai visszavágón fölényes, 6-0-s győzelemmel harcolták ki a feljutást. A mérkőzésen a későbbi NB I-es gólkirály Preisinger Sándor 3, Németh Tamás 2, Szabó II. Zsolt 1 góllal járult hozzá a sikerhez.

A csapat attól fogva egészen 2012-ig folyamatosan az NB I-es mezőny tagja volt.

2014-ben a Pharos 95' Kft vette át a Zalaegerszeg FC vezetését. A kezdeti pár évben hangsúlyt fektetek az infrastruktúra kiépítésére, az eredmények azonban eleinte elmaradtak, a 2017/18-as szezonban a csapat nagyon közel állt ahhoz, hogy kiessen a harmadosztályba és a nézőszám is jelentősen csökkent. Végül az utolsó fordulóban maradt benn a csapat az NB ll-ben.

A kiesést követően hét évvel, 2019-ben sikerült újra feljutnia az élvonalba.Utolsó meccsüket a már biztos kieső Monorral vívták amit 3-2 arányban megnyertek, ám a vendégek az utolsó percekben közel álltak a pont szerzéshez. Így a szezon végén bajnoki címet is ünnepelhetett a csapat.

A 2022–2023-as szezonban a ZTE csapata története során először magyar kupagyőzelmet ünnepelt; a 2023. május 3-án rendezett döntőben hosszabbítást követően 2–0 arányban legyőzte a másodosztályú Budafok csapatát.

A ZTE egyszeres első osztályú magyar bajnok, amelyet 2001–2002-ben értek el Bozsik Péter irányításával.

A bajnoki címet nyert csapat tagjai: Kapusok: Bardi Gábor, Turi Géza Hátvédek: Csóka Zsolt, Kocsárdi Gergely, Radoslav Kráľ, Szamosi Tamás, Udvari Tamás, Urbán Flórián Középpályások: Babati Ferenc, Balog Csaba, Liviu Bonchiş, Andrej Doblajnszkij, Egressy Gábor, Józsi György, Darko Ljubojević, Molnár Balázs, Nagy Lajos, Róth Ferenc Csatárok: Kenesei Krisztián, Radu Sabo, Waltner Róbert

Sikerei

NB I Bajnok (1): 2001–02 Bronzérmes (1): 2006–07 NB II Bajnok (1): 2018–19 Magyar kupa Győztes (1): 2023 Döntős (2): 2010, 2026 Szuperkupa Döntős (1): 2002

Névváltozások 1920: megalakulás Zalaegerszegi TE néven 1939–1957: átmenetileg nem működik a klub 1957: a Zalaegerszegi Dózsa és a Zalaegerszegi Petőfi egyesül, aztán rövid időn belül a Dózsa kiválik 1957: A Petőfi és a Ruhagyár Zalaegerszeg fúziója, újra Zalaegerszegi TE 1978: egyesülés a Zalaegerszegi Építőkkel 1996: Zalaegerszegi TE Football Club

Bajnoki szereplések bélyegkép|jobbra|225px|A csapat győzelmet ünnepel bélyegkép|jobbra|225px|Waltner Róbert, minden idők legeredményesebb ZTE játékosa

SzezonOsztály Helyezés Mérkőzésszám Győzelem Döntetlen Vereség Gólkülönbség Pontszám1922–23Vidéki bajnokságok – Nyugati kerület, II. osztály, Szombathelyi alosztály– – – – – – – 1924–25Nyugati kerület, II. osztály, Szombathelyi alosztály– – – – – – – 1925–26Nyugatmagyarországi kerület, II. osztály, Szombathelyi alosztály10.206311 -15151926–27Nyugatmagyarországi kerület, II. osztály, Szombathelyi csoport4.16655 +3171927–28Nyugatmagyarországi LASz, II. osztály, Szombathelyi csoport12. – – – – – – 1928–29Nyugati LASz, II. osztály, Szombathelyi csoport7.16448 -2121929–30Nyugatmagyarországi LASz, II. osztály, Szombathelyi csoport6.14428 -10101930–31Nyugatmagyarországi LASz, II. osztály, Szombathelyi alosztály2.13814 +6171931–32Nyugatmagyarországi LASz, II. osztály, Szombathelyi csoport3.201424 +13301932–33Nyugatmagyarországi LASz, II. osztály, Szombathelyi csoport7.14329 -1181933–34Nyugatmagyarországi LASz, II. osztály, Szombathelyi csoport 1.181611+57331934–35Nyugatmagyarországi LASz, I. osztály8.229211 -15201935–36Nyugatmagyarországi LASz, I. osztály12.265516 -27151936–37Nyugatmagyarországi LASz, II. osztály, Szombathelyi csoport2.221813 +63371937–38Nyugati alszövetség, II. osztály, Szombathelyi csoport2.181242 +44281938–39Nyugati alszövetség, II. osztály, Szombathelyi csoport9.204214 -24101957–58NB II Nyugati csoport7.3613158 +11411958–59NB II Nyugati csoport3.3013107 +20361959–60NB II Nyugati csoport11.309912 -14271960–61NB II Nyugati csoport8.30142140301961–62NB II Nyugati csoport12.308715 -17231962–63NB II Nyugati csoport11.309813 -17261963 őszNB II Nyugati csoport15.175210 -11121964NB II Nyugati csoport11.3412616 -9301965NB II Nyugati csoport4.3415910 +15391966NB II Nyugati csoport5.3419510 +36431967NB II Nyugati csoport2.3016410 +8361968NB II Nyugati csoport1.301884+41441969NB I/B3.3415109 +26401970 tavaszNB I/B „A” csoport5.16826 +1181970–71NB I/B7.34121111 +6401971–72NB I/B2.342176 +3649 1972–73NB I6. 30 13 7 10 +533 1973–74NB I12. 30 10 4 16 -1624 1974–75NB I7. 28 11 5 12 -327 1975–76NB I10. 30 9 9 12 -227 1976–77NB I11. 34 12 7 15 031 1977–78NB I12. 34 9 11 14 -2429 1978–79NB I10. 34 10 12 12 032 1979–80NB I9. 34 11 12 11 -434 1980–81NB I13. 34 10 7 17 -1827 1981–82NB I13. 34 9 14 11 -1432 1982–83NB I11. 30 8 10 12 -926 1983–84NB I7. 30 11 8 11 +130 1984–85NB I4. 30 13 8 9 +7341985–86NB I4. 30 12 12 6 +1436 1986–87NB I11. 30 9 11 10 -129 1987–88NB I14. 30 7 11 12 -625 1988–89NB I15. 30 7 9 14 -7341989–90NB II Nyugati csoport4.3015510 +12501990–91NB II Nyugati csoport2.301785 +27421991–92NB I16. 30 3 7 20 -40131992–93NB II Nyugati csoport6.301389 +7341993–94NB II Nyugati csoport2.301947 +30421994–95NB I8. 30 12 6 12 -7421995–96NB I10. 30 8 10 12 -6341996–97NB I13. 34 11 7 16 -17401997–98NB I7. 34 15 5 14 +16501998–99NB I6. 34 15 8 11 +6531999–00NB I11. 32 8 15 9 +3392000–01NB I10. 36 10 14 12 -13412001–02NB I1. 38 21 8 9 +19712002–03NB I7. 32 15 8 9 +13532003–04NB I9. 32 11 6 15 -2392004–05NB I6. 30 13 5 12 +3442005–06NB I11. 30 9 8 13 -5352006–07NB I3. 30 17 4 9 +16552007–08NB I7. 30 13 7 10 +16462008–09NB I4. 30 15 7 8 +8522009–10NB I5. 30 15 8 7 +14532010–11NB I4. 30 14 6 10 +4482011–12NB I16. 30 1 10 19 -40132012–13NB II Nyugati csoport4.301569 +15512013–14NB II9.309129 -5392014–15NB II8.3010812 -5382015–16NB II3.301749 +25552016–17NB II7.38141311 +7552017–18NB II16.3812818 -13442018–19NB II1.382576+36822019–20NB I 7.33111012 +7432020–21NB I9.33107160372021–22NB I8.3310914 -14392022–23NB I9.3310914 -6392023–24NB I9.3312714 -6432024–25NB I10.3371313 -7342025–26NB I

Rekordok

Gólkirályok