Karády Katalin, született Kanczler Katalin Mária, (Budapest, Kőbánya, 1910. december 8.Születése bejegyezve a Budapest X. ker. polgári születési akv. 1306/1910. folyószáma alatt. – New York, 1990. február 7.) magyar színésznő, sanzonénekes.

Ahogyan az Új Magyar Filmlexikon is megírja, Karády Katalin az 1940-es évek elején készült magyar filmek dekoratív megjelenésű, kedvelt, amerikai értelemben vett sztárja volt.Új Filmlexikon, Első kötet (A-K), Akadémiai Kiadó, 1971, 546-547. oldal Népszerűségét nemcsak filmszerepeinek, különleges, búgó hangjának köszönhette, hanem erotikus légkört árasztó egyéniségének.

Leghíresebb szerepe a Halálos tavasz Ralben Editje volt és a Forró mezők című Móricz Zsigmond-adaptáció titokzatos Vilmája. Zilahy Lajos több filmjében szuggesztíven formálta meg a főhősnőt. A kor legnagyobb férfisztárjaival (Jávor Pál, Páger Antal, Szilassy László, Nagy István és Ajtay Andor) szerepeltették együtt.

Életpályája Kőbányán, a Százados úti lakónegyedben, egy hétgyermekes kispolgári családban, rendkívüli szegénységben nőtt fel. Anyja Lőrinc Rozália, apja Kanczler Ferenc cipészmester, egy agresszív despota volt, aki szíjjal verte gyerekeit. Katalin egy, az első világháború utáni korra jellemző akció keretében öt éven át külföldön – Svájcban, illetve Hollandiában – nevelkedett. Hazatérése után a Kereskedelmi Leányiskola tanulója lett, a környék legszebb lányának tartották. Külföldön szerzett nyelvtudásával, visszafogott öltözködésével és tisztaságigényével kissé kilógott a külterületi tanintézet diákjai közül.

1930. augusztus 4-én, apja halála után, férjhez ment a nála tizennyolc évvel idősebb Varga András Rezső adóhivatali vámtiszthez, de 1933. május 12-én – a férj javaslatára – elváltak.

Színészi tanulmányait 1936-ban kezdte: Tarnay Ernőtől, majd Bárdos Artúrtól vett órákat. A fiatal szépséget Egyed Zoltán újságíró-laptulajdonos fedezte fel egy budai mulatóban, tőle származik a jól csengő Karády művésznév is. Ugyancsak Egyed mutatta be a rendező Csathó Kálmán feleségének, Cs. Aczél Ilonának. Az egykor ünnepelt színésznő tanodájában töltött három év alatt a színészi szakma alapjain és az éneklésen túl megtanították öltözködni és viselkedni is.

Felfedezője s egyben első menedzsere Egyed Zoltán volt. Első fellépésére a harmincas évek végén, Jób Dániel színházában, Somerset Maugham Az asszony és ördög című darabjában került sor. 1939–1941 között a Pesti és a Vígszínházban lépett fel különböző szerepekben.

Első mozifilmje, a Halálos tavasz sikerét követően a kor ünnepelt dívája, szexszimbólum lett. Erotikusan búgó, bársonyos hangjával, erős, szuverén, a „végzet asszonya” karakterével szinte megigézte a férfiakat.

Kilenc év alatt húsz filmfőszerepben láthatta őt a magyar közönség, de két rövidfilmet is leforgattak vele.

Fellépésével indult be teljes gőzerővel a sztárképzés magyar intézményrendszere – a tömegmédiumok a hollywoodi sztárokéhoz hasonló imázst teremtettek neki.A VÁGYAK TÜKÖRKÉPE” – A KARÁDY-MÍTOSZ; Szirák Sára Piroska írása; Korunk, 2017. március Öltözködését, kalapjait, hajviseletét, viselkedését fiatal nők ezrei igyekeztek utánozni. Rajongói klubokba tömörültek.

bélyegkép|jobbra|250px|Karády Katalin emléktáblája egykori lakhelyén, a Nyáry Pál utca 9. szám alatt

Karády Katalin magánéletét titkok és pletykák övezték, egyesek férfifalónak, mások leszbikusnak tartották. Gyengéd szálak fűzték Horthy Miklós náciellenes kémfőnökéhez, Ujszászy István tábornokhoz, aki el is jegyezte, s megvásárolta neki a budai XII. kerületben, a Művész út 6. szám alatt álló villát. (Az épület a kilencvenes években Antall József, majd Horn Gyula miniszterelnök lakóhelye volt.)

Mivel dalszövegírói között több zsidó származású volt – mint például G. Dénes György, azaz Zsüti – és szerződéseinek és adóügyeinek intézésére is egy zsidónak minősülő személyt alkalmazott, Karádyt az úgynevezett zsidókapcsolatai miatt nemcsak a sajtó, hanem a színészkamara felől is egyre több támadás érte.Mind tudunk egy dalt - Karády Katalin ma lenne 105 éves; Lips Adrián cikke a Filmhu Magazinban; 2015. december 7. A szélsőjobboldali lapok egyenesen a „zsidótörvényt kijátszó” Karády ellen uszítottak.

A német megszállást követően Karádyt fokozatosan ellehetetlenítették. Dalait letiltották a Magyar Rádióból, Machita című filmjét levették a műsorról. Filmjei és dalai betiltása indokául azt hozták föl, hogy „a magyar néplélektől idegen alkotások”. Elkezdett, Gazdátlan asszony című, új filmjének forgatása is leállt (később helyette Simor Erzsivel forgatták le). 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával tartóztatta le a Gestapo.Allen Dulles, az OSS berni vezetője 1944. május 2-ai táviratában jelezte Washington felé a színésznő letartóztatásának hírét.Allen W. Dulles Papers: Digital Files Series, 1939–1977 / 1944 May-July 15, 1944 May-July 15 - in: Princeton University Library, Finding Aids, ld. 00000005: „Also reported Hungarian actress Katharine Karady arrested in connection with reported meetings of Aramis with British parachutists in K.Ks house. (From 110. Possibly they were Sparrows).” Három hónapig tartották fogva, megkínozták, fogait kiütötték, kis híján agyonverték. A fogságból Ujszászy vezérőrnagy barátai szabadították ki. Lakását kifosztva találta, fizikailag és lelkileg egyaránt rendkívül megviselték ezek a hónapok, szinte csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben.

Tragikus egyéni sorsa ellenére sem szűnt meg embernek lenni: a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva a Duna-parton egy egész gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől. A gyerekeket (köztük Gömöri Jánost) a lakására vitte, és a háború végéig gondozta őket.

1945 nyarán, egy Moszkvából visszatérő ismerőse azt közölte, hogy Ujszászyt meggyilkolták. Bár a tábornok a később nyilvánosságra került dokumentumok tanúsága alapján ekkor még életben volt, Karády halottnak hitte szerelmét, idegösszeomlást kapott, kilenc hónapig ágyban feküdt.

bélyeg|250px|Karády Katalin sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22/1-1-8. Fekete Tamás alkotása

Zilahy Lajossal együtt alapító tagja lett a Magyar–Szovjet Művelődési Társaságnak. Ekkor lemezre vett több orosz témájú dalt. Ilyen volt a Katyusa, a Csendes az éj (Тёмная ночь) Szép ez az éj címmel és a Gyévuska. A dalt egyébként Mezey Mária is elénekelte, de a hatalomnak nem tetszett a dal túlzottan vallásos vonatkozása.

A második világháború után fokozatosan mellőzötté vált. A pálya szélére szorult. 1945–48 között még az Operettszínház foglalkoztatta, több operett főszerepét is eljátszotta: Maya (1945), Sybill (1945), Fekete liliom (1946), Vera és családja (1947), Bál a Savoyban (1948). Az újrainduló magyar filmgyártás viszont már nem számolt vele. 1947-ben szerepelt ugyan a Betlehemi királyok című rövidfilmben, majd játszott még az 1948-as Forró mezőkben, de ez már az utolsó filmje volt. A kommunizmusban nem jutott hely a Horthy-korszak ünnepelt sztárjának. 1949-ben a hivatalos kultúrpolitika betiltotta a filmjeit, ő maga pedig nem léphetett fel többé budapesti nagyszínházban.

Nehezen viselte a mellőzöttséget, a vidéki kultúrházak részeg közönségét, amely kifütyülte. 1950 nyarán, Gobbi Hilda közbenjárására még felléphetett a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett Színészek a porondon című esztrádműsorban. Valószínűleg ez volt a legutolsó budapesti fellépése. Ezután már csak vidéken szerepelhetett. Utolsó magyarországi fellépése 1950 őszén, Kecskeméten volt, ahol – saját nyilatkozata szerint – a közönség kifütyülte, és sörösüvegekkel dobálta meg.

1951-ben végleg elhagyta Magyarországot. Február 18-án érkezett Szombathelyre és a Kovács Szállóban (későbbi nevén Savaria Nagyszállóban) egy másik személlyel szállt meg.Negyvenöt nagypéntekjétől napjainkig – Arcanum.com, Online kiadványok, Száz Magyar Falu / Narda Fellépését követően Frank Irma barátnőjével és Mohácsi Ilona öltöztetőnőjével, valamint Lantos Olivérrel, a korszak híres táncdalénekesével és egy nardai embercsempésszel elindult az osztrák határ felé. Dozmaton csatlakozott hozzájuk még egy nardai személy, akik segítségével Felsőcsatár és Narda között, a téglaégetőnél átlépte az államhatárt. Pihenőt az osztrák oldalon fekvő Csémnél tartottak egy fogadásukra felkészült házban. Két nap múlva, február 20-án érkezett meg Grazba. Itthon maradt rokonai nagyon megszenvedték ezt. Elvették házukat, kitelepítették őket, édesanyja bele is halt a megaláztatásokba.

Először az ausztriai Salzburgba, majd Svájcba költözött. Ott sem volt sokáig maradása, egy év leteltével Brüsszelbe ment tovább. 1953-ban Brazíliába, São Paulóba költözött, divatáruüzletet nyitott. 1968-ban megkapta az amerikai vízumot, s New Yorkban telepedett le, ahol kalapszalont vezetett a Madison Avenue-n. Bár az Egyesült Államokban elvállalt néhány fellépést, és lemezei is megjelentek, alapvetően visszavonultan élt. Az emigrációba kényszerült színésznő az amerikai magyarság egyik emblematikus figurájává vált és a diaszpórában élő magyarok elkötelezett támogatója volt.Emléktábla Karády Katalin tiszteletére New Yorkban

Médiaszerepléseket nem vállalt. Sándor Pál filmrendezőnek azonban 1979-ben mégis sikerült vele töltenie másfél napot New Yorkban, ám az interjú során közeli képeket nem készíthetett róla. Karády ebben az exkluzív interjúban beszélt magyarországi megaláztatásairól („Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt.”), Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” – Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből (Filmvilág, 1980 I. sz 30–33. o.) valamint magánélete egyes fejezeteit is felfedte. Többek közt beszélt arról, hogy első házasságát 17 évesen kötötte egy hivatalnokkal, ám két év múlva már el is váltak. Az exkluzív és egyben utolsó Karády-interjút 2005-ben, az RTL Klub XXI. század című műsorában adták le.

Neve egy teljes generáció előtt ismeretlen maradt az óhazában. Amikor azonban 1979-ben megjelent archív felvételeket tartalmazó lemeze, kelt el belőle.A magyar végzet asszonyának máig maradtak titkai – Karády Katalinra emlékezünk; Papageno, 2020. február 8.

Hetvenedik születésnapja alkalmából (1980-ban) Magyarországra hívták. Stílszerűen csak egy kalapot küldött maga helyett.

1989. november 17-én Vitray Tamás Telefere című műsorában telefonon beszélgetett vele pár percig. A beszélgetésben 1990 márciusa felé tervezett magyarországi látogatásáról is említést tett.Youtube, Talkshow-45 (1989. 11. 17.) 06:18

1990. február 8-án bekövetkezett halála után, 19-én, Budapesten, a Szent István-Bazilikában ravatalozták fel, majd a Farkasréti temető 22/1-es parcellájában helyezték örök nyugalomra.

Fontosabb filmjei Filmes pályafutását 1939-ben rögtön „telitalálattal” kezdte: a Halálos tavasz a magyar film noir egyik kiemelkedő darabja.A Halálos tavasz ismertetője a Nemzeti Filmintézet Alapfilmek portálján; Barkóczi Janka írása

A háború közelsége miatt a komorabb hangvételű filmekre is fogékonyabbá vált nézők megborzonghattak az öngyilkosságba torkolló végzetes szerelmen, Karády Katalin pedig elénekelhette pályája talán legnagyobb sikerdalát, az Ez lett a vesztünk kezdetű, Nadányi Zoltán költeményére írt dalt.Dörgő Tibor: „Rejtelmes erők ölelkeznek” - Az Óda részlete a Valamit visz a víz című filmben (benne: a Halálos tavaszra való utalás) A film krónikája című filmtörténeti összegző munka azt emeli ki a Halálos tavasszal kapcsolatban, hogy a mai néző már megdöbben azon, hogy egy vetkőző nő és meztelenségének egy pillanatra felvillanó tükörképe mekkora szenzáció volt, de a készítés idején már maga ez a tabudöntögető merészség megalapozhatta egy színésznő sztárstátuszát.A film krónikája; Magyar Könyvklub-Officina Nova, 2000; 149. oldal

A bemutatkozás tehát jól sikerült. Ahogyan azt a Nemzeti Filmintézet megállapítja, Karády már ebben az első filmjében is a végzet asszonyaként tűnik föl, aki titokzatos vonzerejével és bús melódiáival filmbéli partnereit és a mozilátogatókat egyaránt képes magához láncolni.A Halálos tavasz ismertetője a Nemzeti Filmintézet Alapfilmek-portálján; Barkóczi Janka írása