A Waylander északír metalegyüttes. 1993-ban alakultak meg Armagh-ban. Főleg folk-metalt játszanak, de a celtic metal és a black metal elemei is szerepelnek zenéjükben.
Története
Demólemezüket 1995-ben dobták piacra, mely rögtön meghatározta hangzásvilágukat. A lemezen a hagyományos ír népzene és az extrém metal műfaj párosult. 1996-ban újabb demót jelentettek meg. Nem sokkal ezután átigazoltak a Century Media Recordshoz, és első nagylemezük az ő kiadásában jelent meg 1998-ban. Ezután tagcserék következtek be a Waylander háza táján, majd 2001-ben második stúdióalbumukat is megjelentették. Ezután megint tagcserék következtek a zenekarban, a tagok közti ellentétek miatt, ennek ellenére felléptek számtalan neves fesztiválon, olyan zenekarokkal, mint az Ancient Rites, Cathedral, Sabbat, Skyforger. Harmadik nagylemezük 2008-ban jelent meg, ezt már a Listenable Records kiadó dobta piacra. 2012-ben újabb stúdióalbumot megjelentettek. 2009-ben Gareth Murdock gitárosh kiszállt a zenekarból, hogy az Alestorm basszusgitárosa legyen. 2019-ben új nagylemezt adtak ki.
Tagjai
Ciaran O'Hagan – ének Saul McMichael – gitár Michael Proctor – basszusgitár Lee McCartney – dobok Dave Briggs – ír buzuki, mandolin, bodhrán Tor Dennison – gitár
Korábbi tagok Jason Bariskill – basszusgitár Máirtín Mac Cormaic – bodhrán Redser O'Hagan – gitár Owen Bowden – gitár Nick Shannon – dobok Kevin Canavan – gitár Fearghal Duffy- gitár Gareth Murdock – gitár Hugh O'Neill – gitár Peter Boylan – gitár Den Ferren – dobok
Diszkográfia
Once Upon an Era (demó, 1994) Dawn of a New Age (demó, 1996) Reawakening Pride Once Lost (album, 1998) The Light, the Dark and the Endless Knot (album, 2001) Honour Amongst Chaos (album, 2008) Kindred Spirits (album, 2012) Ériú's Wheel (album, 2019) Források
Encyclopaedia Metallum Allmusic biography 2019 Album Review Metal.de Biographie Metal.it
Kategória:1993-ban alakult együttesek Kategória:Metalegyüttesek Kategória:Ír könnyűzenei együttesek