A tiszaeszlári vérvád vagy egyszerűen tiszaeszlári per az 1882–1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A vérvád, amelyben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.

A vérvád kifejezés a történelem során szokásossá vált elnevezése a zsidók ellen emelt afféle vádaknak, hogy keresztény gyermekeket gyilkolnak meg és vérüket rituális célokra, különösen a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütéséhez használják fel.

Az 1882-ben a falubeli zsidók és számos társuk ellen megindult eljárás, majd az 1883-ban lezajlott, a koncepciós perek vonásait magán viselő per – amelyben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a megvádolt, zsidó vallású személyek védelmét – végül a vádlottak felmentésével végződött.

A vád eredete 1882. április 1-jén délben Solymosi Eszter, egy fiatal 14 éves keresztény, kálvinista felekezetű szolgálólány, akit gazdasszonya, Huri Andrásné festékért küldött a falusi boltba, hazafelé menet eltűnt. Aznap volt a pészahot megelőző szombat (Sabbat Hagadol) ünnepe, amikor a falusi és a környékbeli zsidók a kántor- és metszőválasztásra messziről érkezett vendégekkel együtt a tiszaeszlári zsinagógában gyűltek össze. Az eredménytelen keresés után elterjedt a szóbeszéd, hogy Esztert megölték a zsidók.„A hónapokkal és évekkel későbbi visszaemlékezésekből (kihallgatás vagy memoár – most egyre megy) aligha rekonstruálható valaha is, hogy ténylegesen hogyan született Tiszaeszláron a vérvád. Az áttekintett forrásokból azonban egyértelmű, hogy már az első napokban jelen volt.” (Kövér György: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán, Századvég 31.) Édesanyja, Solymosi Jánosné Jakab Mária feljelentést is tett ellenük április 3-án Farkas Gábor községi bírónál, majd április 4-én Jármy Jenő tiszalöki főszolgabírónál, de a hatóságok csak a lány országos körözését rendelték el.Kövér György: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán, Századvég 31. p. 52.

Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én Solymosi Jánosné erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen; a nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását. Feljegyezte, hogy friss ásás nyomait látta a zsinagóga közelében, és hogy a falubeliek vallomása szerint Eszter eltűnése napján késő estig világosság és jövés-menés volt a zsinagógában, amire máskor nem volt példa.Bary József: A tiszaeszlári bűnper Egyes szomszédok utólag arra is emlékezni véltek, hogy női sikolyt hallottak a gyilkosság napján.

Scharf Móric vallomása bélyegkép|Scharf Móric korabeli portréja (Vasárnapi Ujság, 1883. július 8.) Bary 19-én este Recsky András csendbiztossal a nyíregyházi ügyészségre küldte Scharf Móricot; velük tartott Péczely Kálmán törvényszéki írnok is. Éjszakára megszálltak Recsky tiszanagyfalui lakásán. Hogy ott mi történt, nem derült ki egyértelműen, de másnap Móric beismerő vallomást tett. Később a védelem azt állította, hogy Recsky és a korábban szerelemféltésből elkövetett gyilkosságért már börtönbe zárt Péczely tanította be a fenyegetéssel és veréssel kényszerített fiúnak a vallomást; felnőttkori visszaemlékezésében maga Móric is megerősítette ezt,Egyenlőség, 1927; idézi: Sándor Iván: A vizsgálat iratai, Budapest 2004. pp. 73-76. noha ennek a visszaemlékezésnek a hitelessége kérdéses.Kövér György: Önéletrajzi hamisítvány, avagy csalóka emlékezet, Aetas, 2007, 22. évf. 2. szám

Vallomása szerint apja a szombat reggeli istentisztelet után behívta az arra járó Esztert, hogy segítsen levenni a gyertyatartókat (ami a zsidóknak szombaton tilos volt). Ezután egy Hermann Wollner nevű zsidó vándorkoldus, aki a házukban kapott szállást, a zsinagógába vitte a lányt, ahol a három ott tartózkodó sakter, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon elvágta a nyakát, és a vérét egy edénybe gyűjtötték. Ezután a holttestet újra felöltöztették, és a nyakát rongyba bugyolálták Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében. Móric – vallomása szerint – mindezt a kulcslyukon keresztül látta. A későbbi helyszíni szemlék során Móricnak mozdulatról mozdulatra tudósítania kellett a kulcslyukon keresztül a bent történteket.

Recsky ezután üzent Barynak, aki még aznap éjjel Tiszanagyfalura utazott. Móric megismételte előtte a vallomását, melynek alapján tizenkét zsidót letartóztattak. Recsky átvizsgáltatta a zsinagóga és a sírok környékét, de nem találta nyomát a holttestnek. Móricot gyanúsítottból koronatanúvá minősítették, és szülei előzetes letartóztatása miatt gyámság alá helyezték.

Az antiszemitizmus felerősödése Az antiszemita érzelműek hamar meglátták a lehetőséget az esetben. Már május 20-án, Scharf Móric vallomástétele előtt megjelent a Magyar Állam című lapban Adamovics József tiszaeszlári plébános levele, amelyben felelevenítette a korábbi vérvádeseteket, és felfestette a Solymosi Esztert rituálisan feláldozó zsidók képét. A magyar antiszemitizmus vezéralakjai, Ónody Géza és Istóczy Győző pár nap múlva a parlamentben is megismételték a vádakat, és a Tiszaeszláron megvádoltakat az egész zsidósággal azonosították. Ónody tiszaeszlári birtokosként a nyomozásban is részt vett. A vádak gyorsan terjedtek, annak ellenére, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök július 1-jén utasította a rendőrséget az antiszemita röplapok lefoglalására. Hatásukra zavargások törtek ki számos helységben, többek között Nagyszombatban, Pozsonyszentgyörgyön, Szenicén és Pápán. A lassan vérvádspecialistává avanzsáló Ónody megkezdte egy, a vérvádakkal és a tiszaeszlári esettel foglalkozó könyv kidolgozását.Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon, 1875-1890

A tiszadadai holttest Június 18-án tutajosok egy fiatal nő holttestét találták meg a Tisza partján, Tiszadada közelében (tehát Tiszaeszlárhoz képest a Tisza folyásirányában, jó tíz kilométerrel lejjebb). A halott olyan ruhákat viselt, mint amiket eltűnése idején Solymosi Eszter is; a helyi orvos 14 évesnek becsülte és a nyaka sértetlen volt. jobbra|bélyegkép|1883-ban, Ábrányi Lajos kiküldött grafikusként tudósított helyszíni képriportok formájában a tiszaeszlári per eseményeiről a Vasárnapi Ujság 1883. évi 28. számában

A rögtönzött halottszemlén a tömegből kiszólított falubeliek a lemeztelenített holttestben Solymosi Esztert vélték felismerni, viszont az édesanya, Solymosi Gáborné és annak húga, akik legjobban ismerték őt, tagadták, hogy Eszter lenne a halott.Sándor Iván: A vizsgálat iratai, Budapest 2004, p. 80. A három szakértőből álló rögtönzött orvosi bizottság megállapította, hogy a halott 10-24 éves volt, és 8-10 nappal korábban hunyt el. A következő nap tartott halottszemlén már senki nem ismerte fel a testet. A tetemet ezután eltemették.

(Később számos szabálytalanságot vetettek Bary aljegyző szemére: nem idézte fő tanúját, Scharf Móricot a halottszemlére, sem a boltost, aki utoljára látta Esztert élve; nem vette pontosan jegyzőkönyvbe az első nap a holttestet Eszterrel azonosítók szavait; nem részletezte, milyen állapotban volt a holttest; nem vizsgáltatta meg azt a pontot, ahol Eszter különös ismertetőjele, egy fél évvel korábbi tehéntaposás nyoma volt található, sőt hozzájárult, hogy súrolókefével tisztítsák le a testet, ami eltüntethette a nyomot.Sándor Iván: A vizsgálat iratai, Budapest 2004, p. 81. Azzal is megvádolták, hogy szándékosan manipulálta a második napi szemle menetét, oly módon, hogy a zsinagóga szomszédságában tartotta azt, és előítéleteinek megfelelően válogatta meg, kit engedjenek a halotthoz.)

Bary azt feltételezte, hogy a zsidók egy másik nő holttestét öltöztették Eszter ruháiba, s felmentésük érdekében megszervezték a már nem egyértelműen azonosítható halottnak a hatóságok kezére juttatását. Utasítására letartóztatták a test megtalálását bejelentő tutajosokat; kettejükből, Matej Ignácból és Herskó Dávidból – a védelem szerint napokon át tartó vallatással, fenyegetésekkel és veréssel – beismerő vallomást is kicsikartak, mely szerint ők pénzért vállalták a tetem beöltöztetését és leszállítását. Vallomásuk alapján letartóztattak egy újabb tutajost, Smilovics Jankelt; hatnapos „megdolgozás” után ő is vallott, eszerint két tiszaeszlári zsidó, Grósz Márton és Klein Ignác adta nekik a holttestet. A további vallatás nem járt eredménnyel.

Vádemelés

Tizenöt személy ellen indított eljárást, előzetes letartóztatásba helyezésük mellett, majd nyújtott be velük szemben vádiratot a Királyi Ügyészség, mint vádhatóság a Nyíregyházi Törvényszékre, egy év múltán, 1883. április 14-én.

Közülük Schwarz Salamont, Buxbaum Ábrahámot, Braun Lipótot és Wollner Hermannt gyilkossággal, Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Braun Ábrahámot, Lusztig Sámuelt, Weiszstein Lázárt és Taub Emmánuelt gyilkosságban való bűnrészességgel, Vogel An­zelmet, Smilovits Jakabot, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignácot pedig bűnpártolással és a holttest elrejtésével vádolták. Matej Ignácot, aki a gyanúsítottak közül egyedül nem volt zsidó, az eljárás folyamán tanúvá minősítették át.

A holttest exhumálása 1882. szeptember közepén a védők indítványára a holttestet exhumálták és felboncolták a budapesti egyetem kirendelt tanárai: Scheuthauer Gusztáv, Belky János és Mihalkovics Géza professzor. A korábbi, vidéki orvosokból álló bizottság véleményét tudománytalannak és valótlannak minősítették, ezt a véleményüket később a törvényszéki tárgyaláson is megerősítették. A szakértő tanárok a holttestet már felbomlott állapotban találták, így számos tényt nem tudtak tisztázni, azt viszont megállapították, hogy a holttest nyaka ép, így a nyakelvágás mint a halál oka kizárható. A bíróság ítéletének indoklása szerint a megtalált holttest azonossága Solymosi Eszterrel kétséges volt, ezért nem fogadta el azt bizonyítéknak a vádlottak felmentéséhez.

A per A megvádoltak védelmét Eötvös Károly képviselő és ügyvéd vállalta el, szembeszállva saját pártja, a Függetlenségi Párt ellenzésével. Védőtársai Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa voltak. A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán 1883. június 20-tól augusztus 3-ig lefolytatott végtárgyalásán az ügyészi feladatokat Szeyffert Ede királyi főügyészhelyettes látta el, aki alapjában nem hitt a vérvád-babonában, és „sokkal inkább védelmezte, mintsem vádolta a gyanúsítottakat”,Hegedűs Sándor: Mikszáth Kálmán Nyíregyházán, ItK, 1967. 300-303. old. július 27-i vádbeszédében maga is a vádlottak felmentését indítványozta. Eötvös híres, hétórás védőbeszéde július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. A védelem álláspontja szerint a megtalált holttest valóban Solymosi Eszteré, aki, elsősorban gazdája, Huriné kíméletlen bánásmódja miatt életén elkeseredve nekiment a Tiszának, miután Huriné boltba küldte festékért, rossz festéket hozott, Huriné pedig visszaküldte a lányt. E verzióval szemben is merültek fel ellentmondások. Így nem volt kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Huriné éheztette a lányt, valamint az is életszerűtlennek tűnt, hogy a lány öngyilkossága előtt azzal foglalatoskodott volna, hogy a festéket tartalmazó kendőt olyan erősen a karjához kösse, hogy az még több, mint száz nap elteltével is ott legyen a – másik verzió szerint utólag beöltöztetett – holttesten.Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon; 285-286. old. Osiris, 2001