Ulysses Simpson Grant (született Hiram Ulysses Grant) (Point Pleasant, Ohio, 1822. április 27. – Wilton, New York, 1885. július 23.) amerikai katona, politikus, hazája 18. elnöke 1869 és 1877 között.
Az Amerikai Egyesült Államok hadseregének vezénylő tábornokaként szorosan együttműködött Abraham Lincoln elnökkel az uniós hadsereg győzelemre vezetésében az Amerikai Konföderációs Államok fegyveres erejével szemben az amerikai polgárháború során. A rekonstrukció során elődjével, a Kongresszussal éles ellentétbe kerülő Andrew Johnsonnal ellentétes politikát folytatott. A kétszer elnökké választott Grant a Republikánus Párttal a konföderációs nacionalizmus és a déli nemzettudat elfojtásán szorgoskodott, valamint fellépett a rabszolgaság megőrzése ellen, védve a felszabadított négerek állampolgári jogát és a nemzetgazdasági prosperitást előmozdítva. Elnöki tevékenységét gyakran illetik kritikával a korrupció eltűrése miatt, és mert második terminusa közben az országot súlyos gazdasági válságba vezette. Pályafutása 1843-ban végzett az Egyesült Államok hadiakadémiáján, a West Pointon és a mexikói–amerikai háborúban való részvétel után leszerelt. A polgárháború 1861-es kitörésekor újra belépett a hadseregbe. 1862-ben Grant fontos erődök elfoglalásával ellenőrzése alá vonta Kentuckyt és Tennessee nagy részét, majd nehezen és a közvéleményt sokkolóan súlyos veszteségek árán kivívott győzelmet aratott a shiloh-i ütközetben. A kétes teljesítmény miatt rövid időre leváltották, de mivel rámenős és kezdeményezőképes parancsnok hírében állt, újra vezető beosztást kapott. 1863 júliusában hosszas és terméketlen erőfeszítések után kivívta Vicksburg erődjének bevételét. Munkáját és megélhetését vesztett néger rabszolgákat emelt a hadserege tagjai közé, hogy a háborús erőfeszítéseket elősegítse. Vicksburg bevételével kiterjesztette az Unió fennhatóságát a Mississippi völgyének teljes hosszára és kettészelte a Konföderáció területét.
A chattanoogai hadjárat sikere után Lincoln előléptette altábornaggyá és kinevezte az uniós seregek vezénylő tábornokává. Grant a közvéleményt sokkolóan véres hadjáratot vezetett Robert E. Lee déli hadserege ellen 1864-ben. Szerencséjére azonban meglehetősen kevés látható eredményt hozó hadjáratával egy időben a vele szorosan együttműködő Sherman döntő győzelmeket aratott és megtörte a Konföderáció ellenállását a nyugati hadszíntéren. Grant irányítása alatt a veszteségekre tekintettel nem levő hadvezetés letaglózó pusztítást végzett a Konföderáció hátországában, mely végül kikényszerítette Lee fegyverletételét az appomattoxi csatát követően, mely véget vetett a háborúnak. Történészek gyakran dicsérik Grant katonai hozzáértését, stratégiáit pedig katonai tankönyvek oktatják, ugyanakkor azonban történészek kisebb csoportja rámutat, hogy a Grant rendelkezésére álló túlerővel való győzelmekhez nem szükséges katonai géniusznak lenni, s hogy győzelmeit nem kimagasló stratégiájának köszönhette, hanem a mindent lehengerlő túlerejének.
A polgárháborút követően Grant vezette a hadsereg megszállása mellett folyó rekonstrukciót, mellyel a korábbi konföderációs államokat óhajtották az északi elveknek megfelelő formájúra alakítani. 1868-ban elnökké választották, 1872-ben újraválasztották, s ezen idő alatt Grant megszilárdította a szétszakadt és erőszakkal újra összeforrasztott nemzet stabilitását. Grant intézkedéseivel felszámolta a Ku-Klux-Klan terrorját és a hadsereg, valamint az igazságügy segítségével biztosította a polgárjog és a szavazati jog érvényesülését a déli államokban.
A hadsereg közreműködésével építette fel a Republikánus Pártot délen, melyet a frissen szavazójogot kapott négerek támogatására, az északról odatelepülőre, és a kevés helyi támogatóra alapozott. A 14. alkotmány kiegészítés általi korábbi konföderációsok jogfosztása révén létrehozott republikánus többségek négereket választottak a Kongresszusba és egyéb állami hivatalok betöltésére. Második elnöki terminusában a déli republikánus koalíciók szétestek és egymás után vereségeket szenvedtek konzervatív fehér választási győzelmek által, melyhez jogi korlátozásokat és a feketék megfélemlítését is felhasználták.
Grant indiánokat illető békepolitikája kezdetben csökkentette a határvidékek erőszakosságát, de leginkább mégis az 1876-os nagy sziú háborúról híresült el, melyben George Armstrong Custer tábornok és ezredét kis híján az utolsó emberig megsemmisítették a Little Bighorn-i ütközetben. Elnöksége idején Grant kongresszusi vizsgálatokkal kellett szembenézzen a végrehajtó ág intézményeiben elharapózott korrupció miatt, beleértve két kabinettagjának megvesztegetése miatt emelt vádakat. Grant adminisztrációja vezette be az aranysztenderdet és erősítette a dollár árfolyamát.
Külpolitikájában Grant élénkíteni akarta az ország kereskedelmét és növelni befolyását a béke megőrzése mellett. Adminisztrációja sikerrel megoldotta az Alabama-ügy okozta, háborúval fenyegető feszültséget az Egyesült Királysággal. Grant nem bocsátkozott háborúba Spanyolországgal sem a Virginius-incidens miatt, de a Kongresszus elutasította a Dominikai Köztársaságot illető annektálási próbálkozását. Az 1873-as tőzsdepánikra a New York-i bankházaknak nyújtott pénzügyi segítséggel válaszolt, de nem tudta feltartóztatni az ezáltal indított ötéves gazdasági válságot, mely magas munkanélküliséget, alacsony üzleti nyereségeket és csődöket okozott. 1877-ben hivatala elhagyása után két évig tartó világ körüli útra indult, melyen elismerésekkel illették.
1880-ban Grant megpróbálta ismét megszerezni a republikánus elnöki jelölést, de ezúttal sikertelenül. Befektetései üzleti nehézségeivel és a torkát megtámadó rákkal küzdve megírta személyes visszaemlékezését, melyet a kritika lelkesen fogadott és pénzügyi sikert is hozott családjának. Grant a kézirat lezárása után pár nappal halt meg, 1885-ben. Halála túláradó érzelmeket keltett az országban. A történészek megítélése az 1880-as évek előtt lesújtó volt politikai tevékenységét illetően és általában az átlagosnál gyengébbre értékelték elnöki teljesítményét. A kritika gazdasági melléfogásait és az elbukott dominikai annexiós egyezményt emeli ki, míg méltatói az indián bennszülöttekkel való törődését és a négerek polgárjogainak, illetve a választójogának védelmére fókuszálnak, melyek miatt megítélése az 1880-as évektől kezdve valamelyest javult.
Ifjúsága thumb|left |Grant szülőháza az ohiói Point Pleasantben
Hiram Ulysses Grant 1822. április 27-én született az ohiói Point Pleasantben. Apja Jesse Root Grant cserzővarga, anyja Hanna Simpson Grant volt. Ősei, Matthew és Priscilla Grant 1630-ban a Mary and John hajó fedélzetén érkeztek az újvilágba és a Massachusetts Bay kolónia területén települtek le. Grant ükapja harcolt a Hétéves háború amerikai hadszínterén, nagyapja pedig az amerikai függetlenségi háborúban Bunker Hillnél. Grant apja whig volt, aki némileg hajlott az abolíció felé. 1823-ban a család a szintén ohiói Georgetown faluba költözött Brown megyében, és további öt testvére született: Simpson, Clara, Orvil, Jennie, és Mary.
A fiatal Ulysses rendszeresen látogatta az iskolát. Apja cserzővállalkozása révén a család szerény jómódban élt. Ulysses noha gyűlölte a cserzőmesterséget, apja farmján maradt dolgozni. Testvéreivel ellentétben őt nem kényszerítették szülei a metodista istentiszteletekre; Ettől fogva egész életében egymagában imádkozott és nem csatlakozott egyetlen felekezethez sem. Ismerősei és fia úgy gondolták, hogy agnosztikus. Ifjú korától fogva különleges érzékkel bírt a lovakhoz, kiválóan tudta irányítani őket és együtt dolgozni velük. Tábornokként mindig a legerősebb és legbetöretlenebb lovakat választotta, s néha meg is sérült lovaglás közben.
1839-ben, 17 éves korában Thomas L. Hamer kongresszusi képviselő – Grant szándékával ellentétben – beajánlotta egy megüresedett kadéti helyre és az ő révén felvételt nyert az Egyesült Államok West Point katonai akadémiájára. Hamer tévesen "az ohiói Ulysses S. Grant"-nek írta nevét és ettől kezdve ez lett felvett neve. „Sam” lett a beceneve a kollégiumban, mivel "U. S." monogramja egybevágott az Egyesült Államokra használt "Uncle Sam" kifejezéssel. Későbbi visszaemlékezése szerint "a katonai élet nem tudott megragadni". Fegyelmezetlen volt, nem vette komolyan a munkát, de kivételes képességei hozzásegítették ahhoz, hogy sikeresen elvégezze a hadiakadémiát. Elhanyagolta tanulmányait, de matematikából és földrajzból átlag fölötti jegyeket szerzett.
Csendes természetével pár igaz barátot szerzett magának, mint Frederick Tracy Dent és Rufus Ingalls. Grantet félelmet nem ismerő és kiváló lovasnak ismerték; a felállított ugratási magasságrekordját 25 évig nem tudták megdönteni. Robert Walter Weir romantikus festőművész keze alatt tanult és kilenc alkotását hagyta az utókorra. 1843-ban végzett, 39 fős évfolyamának 21. eredményével. Boldogan hagyta el az akadémiát, és azt tervezte, hogy a négyéves szolgálat után leszerel. Szeretett volna bekerülni az oktatói karba, de ez nem sikerült, így a katonatiszti karrierje során előbb Missouriban szolgált. Kiváló lovaglótudása ellenére nem a lovassághoz osztották be (a beosztást a tanulmányi teljesítménye alapján kapták a végzősök, nem képességeik alapján), hanem a 4. gyalogezredhez. Itt az ezred szállásmestere lett, készleteket és felszerelést kezelt és címzetes hadnagyi rangot kapott.
Katonai karrierje és magánélete thumb|Ulysses S. Grant alhadnagy egyenruhában 1843-ban. Grant diploma utáni első állomáshelye a St. Louis melletti Jefferson Barracks volt. Ez volt az USA legnagyobb katonai bázisa a nyugati területeken akkoriban, melyet Stephen W. Kearny ezredes irányított. Grant elégedett volt új parancsnokával, de alig várta katonai szolgálata végét, hogy tanári karrierbe kezdhessen. Missouriban évfolyamtársa, Frederick Tracy Dent családját látogatta szabadidejében és 1844-ben eljegyezte húgát, Juliat.
A Mexikóval romló kapcsolatok miatt Grant egységét az Army of Observation hadsereg részeként átvezényelték Louisianába, ahol Zachary Taylor vezérőrnagy vette át a parancsnokságot. A mexikói–amerikai háború 1846-os kitörésével a hadsereg Mexikó földjére lépett. Grant szállásmesteri beosztása ellenére lovasrohamot vezetett a Resaca de la Palma-i ütközetben. A monterreyi ütközetben ismét tanúbizonyságot tett lovas képességeiről, mikor önként jelentkezett futárként a ló oldala mögött megbújva végigvágtatni a lövészektől hemzsegő utcákon. James Knox Polk elnököt aggasztotta Taylor növekvő népszerűsége, ezért kettéosztotta erőit és néhány csapatot haza küldött egy új Winfield Scott parancsnoksága alá tartozó hadsereg felállítása céljából. Ezek közé tartozott Grant egysége is.
Scott hadserege Veracruznál szállt partra és Mexikóváros felé nyomult előre. A Molino del Rey-i ütközetben és a chapultepeci ütközetben, Mexikóváros külvárosában összecsaptak a mexikói fegyveres erőkkel. Grant szállásmesteri beosztásából fakadóan a készletekért volt felelős, így nem harcolt, de veszélyesebb feladatra vágyakozva végül kapott egy lehetőséget. Chapultepecnél embereivel bevontatott egy szétszedett mozsárágyút egy templomba, összerakatta és a közelben levő mexikói csapatokat lőtte vele. Bátorsága és kezdeményezőkészsége címzetes hadnagyi rangra való előléptetést hozott számára, majd később ideiglenesen százados lett. Scott hadserege bevette a várost Mexikó pedig békét kért, majd hamarosan aláírta a Guadalupe Hidalgó-i békeegyezményt.