Az 1994-es megyei közgyűlési választásokat december 11-én bonyolították le, az általános önkormányzati választások részeként.
Győr-Moson-Sopron megyében a szavazásra jogosultak bő fele, több mint százezer polgár ment el szavazni. A szavazók tíz szervezet jelöltjei közül választhattak.
A három jobboldali párt (FKGP, KDNP, MDF) együttesen több mint harminchétezer szavazatot kapott, és ezzel tizenhat közgyűlési székhez jutottak. A szocialisták közel huszonnégyezer vokksal tíz helyet szereztek. Harmadik helyen a szabaddemoraták végeztek, őket a fiatal demokraták követték. Rajtuk kívül még a nyugdíjasok és a mozgáskorlátozottak megyei szervezete került be a megyeházára.
A közgyűlés elnökévé a hivatalban lévő Botos Gábort, az MDF kistelepülési listavezetőjét választották.
A választás rendszere bélyegkép|235px|jobbra|Megyeháza, Győr
A megyei közgyűlési választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati választások részeként tartották meg. A szavazók a településük polgármesterére és a helyi képviselőkre is ekkor adhatták le a szavazataikat.
1994 őszén az országgyűlés alapvetően megváltoztatta a megyei közgyűlésekre vonatkozó választási eljárást. A törvényt szeptember 30-án fogadta el az országgyűlés, a kihirdetésére október 6-án került sor. Az ellenzéki pártok hevesen tiltakoztak a törvény elfogadása ellen, a zárószavazáson nem is vettek részt. Az országgyűlési vitáról és a módosító indítványokról lásd:
A közgyűlési választásokon a községek, nagyközségek és városok polgárai szavazhattak. A megyei jogú városban élők – mivel nem tartoztak a megye joghatósága alá – nem vettek részt a megyei közgyűlés megválasztásában.
A megye területét két választókerületre osztották, az egyikbe a legfeljebb 10 ezer lakóval bíró kistelepülések, a másikba az ennél népesebb középvárosok tartoztak. A választásokon pártok, társadalmi, ill. nemzetiség szervezetek állíthattak listákat. A szavazatokat a két választókerületben külön-külön számolták össze és osztották el arányosan az adott kerületben az érvényes szavazatok 4%-át elérő szervezetek között.
Választókerületek +Választókerületi beosztás A lakók számára vonatkozó adatok 1994. január 1-jére érvényesek. TelepülésLakóVálasztó-polgárA kimutatásokban két különböző időpont szerepel a választójogosultak számára vonatkozóan: először a választási folyamat kezdetén, másodszor pedig a választás napján (dec.11.). Némi eltérés a két adat között természetesnek mondható.MegyeiképviselőKistelepülések10 ezer lakóig16832Középvárosok10 ezer lakó fölött39Közgyűlésiválasztókerületek17141Megyei jogú városSopron, Győr2()– Összesen173()41
Győr-Moson-Sopron megyében a közgyűlés létszáma 41 fő volt. A kistelepülési választókerületben 32, a középvárosiban pedig 9 képviselőt választhattak meg. Sopron és Győr, mint megyei jogú városok nem tartoztak a megye joghatósága alá, s így polgáraik nem is szavazhattak a megye önkormányzatának összetételéről.
A közgyűlést a megye 168 községének és nagyközségének, illetve három városának polgárai választhatták meg. (1992-ben három község átcsatolásra került Veszprém megyéből, ezek mindegyike a kistelepülési választókerületbe sorolódott.Az előző választás óta hattal nőtt a települések száma. 1992. január 1-jén három község, Csikvánd, Gyarmat és Szerecseny elhagyta Veszprém megyét és Győr-Moson-Sopron megyéhez csatlakozott. Ugyanezen a napon Bőnyrétalap község vált ketté Bőny és Rétalap néven, továbbá Tarjánpuszta függetlenedett Ravazdtól. Márciusban pedig Farád önállósodott Csorna városától. )
A választásra jogosult polgárok száma 191 ezer volt. A polgárok bő negyede lakott 1300 fősnél kisebb községekben, és bő harmada élt háromezer fő fölötti településeken.
A legkevesebb választópolgár a megye délnyugati határán fekvő Csér (49) és a – megye közepén található Cakóháza (58) községekben élt, míg a legtöbb Mosonmagyaróvár () városában lakott.
Táp községben nem írták ki sem a polgármester-választást, sem a képviselő-választást, mivel nem jelentkezett elegendő jelölt. A megyei közgyűlési választást ettől függetlenül megtartották.Táp községben a helyi polgármester- és képviselő-választás elmaradt. A polgármesteri címre egyetlen jelentkező sem akadt, a képviselő-jelöltek száma pedig nem érte el a képviselő-testület létszámát. (Mivel ennek következtében a települési jegyzőkönyvi adatok sem állnak rendelkezésre, így választójogosultak és a szavazók száma csak közvetetten számítható ki a települések tételes összesítése, illetve a közgyűlési jegyzőkönyvek különbözetéből.)
A közgyűlési választók eloszlása településméret szerintTelepülésméret(lakók száma)TelepülésVálasztójogosultMegjegyzésKistelepülési választókerület1 – 600588,50%legkisebb község: Csér, Cakóháza601 – 13005420,31%Táp község helyi választása elmaradt1301 – 30004634,78%3001 – 5000912,71%5001 – 145662,39%Jánossomorja16878,70%Középvárosi választókerület – 28,89%Csorna, Kapuvár fölött112,41%Mosonmagyaróvár321,30%Összesen171100%
Előzmények
1991, az első közgyűlés 1990-ben a megyei közgyűléseket közvetett módon választották meg. A választás módjából fakadóan az eredmények párterőviszonyok kifejezésére nem voltak alkalmasak. A megye közgyűlése 50 fős volt és kétharmados támogatással lehetett elnököt választani.
Az önkormányzati rendszer átalakulását követően az első közgyűlés alakuló ülésére 1991. január 4-én került sor. Elnököt azonban ezen az ülésen nem tudtak választani. Az első szavazáskor még öt jelölt volt, majd a visszalépések során maradt kettő, végül már csak egy, de az se kapta meg a szükséges kétharmados támogatottságot. A második ülésre január 17-én került sor. Összesen tíz szavazási forduló lebonyolítása után ezen a napon is dolga végezetlenül fejezte be munkáját a közgyűlés. Az első körben még három jelölt volt, majd csak kettő, de a több órás eljárás során egyik sem kapta meg a kellő számú szavazatot. A harmadik ülés előtt egy jelölő bizottságot kértek föl, hogy a szükséges előkészítő munkát elvégezze. A bizottság végül négy jelöltet ajánlott a közgyűlés figyelmébe, de a négy közül ketten nem vállalták a jelöltséget. Így két jelölt közül kellett volna a képviselőknek választaniuk. Mivel a szükséges többség két forduló után sem született meg, hosszas szünetet tartottak. A szünet után az egyik jelölt bejelentette a visszalépését, s így az állva maradt jelölt, Botos Gábor már elnyerte a többség bizalmát. Az új elnök függetlenként jelöltte magát, korábban a mosonmagyaróvári tanács pénzügyi, műszaki, tervezési és munkaügyi vezetőjeként dolgozott. Alelnökké ugyanezen a napon – Szentkúti Károlyt választották meg, aki szintén mosonmagyaróvári kötődésű volt, a városi múzeum igazgatójaként tevékenykedett.
Jelöltállítás Tíz szervezet vett részt a jelöltállítási folyamatban. A kistelepülési választókerületben 10, a középvárosiban 8 listát állítottak, a jelöltek száma összesen 192 volt (146+46).
A listák többségét az országos pártok állították, és a jelöltek javarésze is az ő listáikon szerepelt. A hat országos párt mellett három társadalmi és egy nemzetiségi szervezet vett részt a jelöltállítási folyamatban. Listák Lista állításához mind a két választókerületben külön-külön kellett ajánlásokat gyűjteni. Ezen a választáson a többes ajánlás volt érvényben, ami szerint egy választópolgár több listára is adhatott ajánlást. Az ajánlások gyűjtésére bő két hét állt rendelkezésre – november 6. és 21. között. Ez alatt az idő alatt a választókerületi polgárok 0,5%-ának ajánlását kellett megszerezni. A Győr-Moson-Sopron megyei kistelepülési választókerületben ez 752, a középvárosiban 204 ajánlást jelentett. Lehetőség volt önálló és közös listák állítására is. A közös listák esetében ugyanannyi ajánlásra volt szükség, mint az önállóak esetében. Arra is volt lehetőség, hogy egy szervezet csak az egyik választókerületben állítson listát, sőt arra is, hogy a két választókerületben más-más módon állítson listát.
Az országgyűlési pártok mindegyike állított listát mind a két választókerületben. Az KDNP, az MDF és az FKGP a középvárosi kerületben közösen, míg a kistelepülésiben külön-külön indultak a választáson. A többi párt mind a két kerületben önállóan állított listát.
+ A választásokon részt vevő szervezetekA választások hivatalos jelöltjei: Kistelepülési választókerületSzervezetKözépvárosi választókerület#.A listák szavazólapon való sorrendjét sorsolással döntötték el, a két választókerületben külön-külön.lista nevetípusajelöltekszámanevejellegehatóköre#.lista nevetípusajelöltekszámatársadalmi és nemzetiségi szervezetek5.Horvátokönálló5Magyarországi Gradistyei Horvátok Egyesületenemz.országos4.Reflexönálló5Reflex Környezetvédő Egyesülettárs.megyei3.Mozgáskorlátozottakönálló5Mozgáskorlátozottak Egyesületetárs.megyei4.Mozgáskorlátozottakönálló59.Nyugdíjas Szöv.önálló8Nyugdíjasok Győr-Moson-Sopron Megyei Érdekvédelmi Szövetségetárs.megyei2.Nyugdíjas Szöv.önálló3országos pártok6.Fideszönálló7Fiatal Demokraták Szövetségepártországos5.Fideszönálló62.KDNPönálló15Kereszténydemokrata Néppártpártországos3.KDNP-MDF-FKGPközös148.MDFönálló30Magyar Demokrata Fórumpártországos1.FKGPönálló13Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártpártországos10.SZDSZönálló29Szabad Demokraták Szövetségepártországos1.SZDSZönálló97.MSZPönálló29Magyar Szocialista Pártpártországos6.MSZPönálló910 lista14610 szervezet6 lista46
Jelöltek + ListavezetőkKistelepülésiválasztókerületListaKözépvárosiválasztókerületÁgota GáborFideszRigler ZoltánPilsits MáriaHorvátokFülöp GézaKDNPVörös LászlóBotos GáborMDFHorváth LajosFKGPdr. Szabó JózsefMozgáskorlátozottakBánóczy ZoltánFerenczi LászlóMSZPStipkovits PálJankovits GyörgyNyugdíjas Szöv.Rédli JózsefKovács KárolyReflexdr. Kertész ZoltánSZDSZVarga Gyula
A kistelepülési választókerület jelöltjei(A szavazólapokon a listák első öt jelöltje szerepelt.)
A középvárosi választókerület jelöltjei(A szavazólapokon a listák első öt jelöltje szerepelt.)
Kampány
A szavazás menete A választást 1994. december 11-én bonyolították le. A választópolgárok reggel 6 órától kezdve adhatták le a szavazataikat, egészen a 19 órás urnazárásig.
Részvétel +A részvétel összesített adataiA jegyzőkönyvi adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, a (F) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (J) mezőben szerepel. Az alábbi tábla "érvénytelen / hiányzó" rovata a jegyzőkönyv (F) és (J) mezője különbségének felel meg.jogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosult Szavazó53,88%érvényes szavazólap50,90%94,47%érvénytelen és hiányzó56992,98%5,53%Távolmaradó46,12%szavazó 53,9%távolmaradó 46,1%
érvényes 94,5%
Hét szavazópolgárra hat távolmaradó jutott
A 191 ezer szavazásra jogosult polgárból 103 ezer vett részt a választásokon (54%). Közülük öt és félezren szavaztak érvénytelenül (5,5%).
A részvételi hajlandóság jelentősen eltért a két választókerületben. Míg a kistelepüléseken a polgárok több mint 55%-a ment el szavazni, addig a középvárosi kerületben ez az arány nem érte el a 40%-ot. A választói kedv a soproni megyerészen fekvő Ebergőc és Gyalóka községekben volt a legmagasabb (92%-91%), a legalacsonyabb pedig a déli határon fekvő Gyarmaton, valamint Mosonmagyaróváron volt (37%-37%).
Az érvénytelen szavazatok aránya a kistelepülési választókerületben magasabb, míg a középvárosiban alacsonyabb volt (6,1%-2,7%).
Részvételi adatok választókerületi bontásbanKistelepülési választókerületKözépvárosi választókerületjogosultakarányábanszavazókarányábanjogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosultSzavazó57,78%39,45%érvényes szavazólap54,29%93,95%38,37%97,26%érvénytelen és hiányzó52593,50%6,05%4401,08%2,74%Távolmaradó42,22%60,55%+kistelepülésektávolmaradó 42,2%szavazó 57,8%
érvényes 93,9%+középvárosok39,4%60,6%
97,3%