Dégen Imre (Miskolc, 1910. november 8. – Gyöngyös, 1977. június 16.) magyar mérnök, címzetes egyetemi tanár, a vízügyi szolgálat vezetője.

Életpályája Tanulmányait Prágában és Bécsben végezte el; 1934-ben diplomázott. 1934–1936 között magánmérnöki irodákban kezdett dolgozni. 1936–1945 között a Magyar-Holland Bank Műszaki Osztályának mérnökeként dolgozott. 1945–1946 között a Csepel Mérnöki Hivatalának vezetője és az újjáépítés műszaki irányítója volt. 1945–1948 között az Országos Földbirtokrendező Tanács tagja volt; valamint a földreform végrehajtásának műszaki vezetője. 1946-tól részt vett a szövetkezeti mozgalom megszervezésében: a Földművesszövetkezetek Országos Központjának egyik szervezője és végrehajtó bizottságának tagja volt. 1946–1948 között az Országos Szövetkezeti Hitelintézet helyettes vezérigazgatójaként tevékenykedett. A Magyar Országos Szövetkezeti Központ vezérigazgatója, 1948–1955 között a Szövetkezetek Országos Szövetsége igazgatóságának elnöke volt. 1950-től a Mezőgazdasági Akadémián és az Agrártudományi Egyetemen oktatott. 1955–1968 között a vízügyi szolgálat vezetője, mint főigazgató, majd 1968–1975 között az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, mint államtitkár. Árvízvédelmi kormánybiztosként irányította az 1965. évi nagy dunai árvíz és az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz elleni védekezést. 1958-tól alelnöke volt a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének és tiszteletbeli tagja az Österreichischer Wasserwirtschaftsverband-nak. 1967-től a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hidroökonómia és vízkészlet-gazdálkodás előadója volt. 1970-től címzetes egyetemii tanár és 1972-től a Vízgazdálkodási Tanszéki Csoport vezetője volt. 1975-ben nyugdíjba vonult. Autóbalesetben hunyt el.

Munkássága Munkásságához fűződik a korszerű, egységes vízügyi igazgatás szervezetének kiépítése és megerősítése, a magyar vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciójának kialakítása és az Országos Vízgazdálkodási Keretterv kidolgozása. Több mint száz tanulmányt írt a hazai és nemzetközi szaksajtóban a vízgazdálkodás elméletéről és gyakorlatáról.

Sírja a Farkasréti temetőben található (25-1-33). bélyegkép|jobbra|200px|Dégen Imre sírja Budapesten. Farkasréti temető: 25-1-33

Művei A vízgazdálkodás helyzete és fejlesztési célkitűzései (Budapest, 1969) Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz és tapasztalatai (Vízügyi Közlöny, 1971. 3. sz.) Ökonomische Grundlagen der Wasserwirtschaft (Österreichische Wasserwirtschaft, 1972. 5–6. sz.) Vízgazdálkodás (I.) (A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai, egyetemi tankönyv, Budapest, 1972) Magyarország vízgazdálkodása (Mezőgazdasági Gépészet és Építészet, 1973. 2. sz.) A Tisza hasznosítása Magyarországon és a Tisza-völgyi országok vízgazdálkodási együttműködése (oroszul is) (Vízügyi Közlöny, 1974. 2. sz.) Az európai víziútrendszer és a Duna (Gazdaság, 1974. 4. sz.)

Jegyzetek

Források

Tudósnaptár.hu Nemzeti Örökség Intézete

További információk Dégen Imre (Vízgazdálkodás, 1977. 4. sz.) Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerkesztette: Fonó Györgyné, Kis Tamás. Budapest, Kossuth, 1969. A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917-2000. Összeállította és szerkesztette: Marczell Ferenc. Budapest, Magyar Hidrológiai Társaság, 2000. Dobrossy István–Eszenyi Miklós–Zahuczky László: Miskolci életrajzi lexikon; Pfliegler J. Ferenc Emlékére a BAZ Megyei Levéltárért Alapítvány–Miskolc Megyei Jogú Város, Miskolc, 2008. 304 o.

Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerkesztő: Nagy Ferenc, Nagy Dénes. Budapest, MVSZ-MTA-BME-MTESZ-Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1986.

Kategória:Magyar mérnökök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek