Sztichometria görög kifejezés, magyarul sormérést jelent. Sztichometriának nevezték a görögök – latinok a kéziratok sorainak szokásos megmérését vagy megszámlálását, amellyel egy mű terjedelmével kapcsolatban hozzávetőleg tájékozódhattak.

A másolás a hellenisztikus korban szervezetten, és elég nagyarányban történt, a másolók egyénenként eltérően, különböző hosszúságú sorokat írtak, így a terjedelem mérésére egy mértéket kellett találni. Ennek mértéke a 16 szótagú, középértékben 34-38 betűből álló homéroszi verssor, a stichos lett, a sztichometria elnevezése innen eredeztethető. Megközelítőleg az i. e. 6. századtól a mű terjedelmét a stichos számával adták meg, a sorok végső összege a papirusztekercsek végén volt található. Emellett az egyes részek margóira is feljegyezték a részek sorainak számát. A papirusztekercsek végén található sorok összege egyúttal a másoltatóval való elszámolás megkönnyítésére is szolgált.

A kéziratosság egész korában, tehát a középkorban is megmaradt ez a módszer, a bizánci görögök kezdték a sztichometriát az oldalszám megjelölésével felváltani.Ohly, ch. IV. The decline of stichometry is also briefly discussed in Llewelyn Morgan, Patterns of Redemption in Virgil's Georgics (Cambridge: Cambridge University Press, 1999), p. 224.

A sztichometria másik jelentése: a retorikában egy antitézis neve.Ritschl, De stichometria veterum (Bonn 1840)

Jegyzetek

További információk Thompson’s Introduction to Greek and Latin Palaeography (1912) has a chapter on stichometry and colometry (English). Les Articles Originaux collection of articles by Graux, esp. on stichometry (French). Schanz's article on partial stichometry at JSTOR (German). Birt's The Nature of the Ancient Book at the Internet Archive (German). Bassi's survey of the Herculaneum stichometry at the Internet Archive (Italian). F.G. Lang's article on stichometry in the New Testament introduces stichometry and collects many references (German). Ritschl, De stichometria veterum (Bonn 1840).

Kategória:Ókori görög irodalom Kategória:Paleográfia