Pócs Tamás Tompox (Budapest, 1957. május 31.About Tamás Tompox Pócs Facebook oldala (hozzáférés: 2018. okt. 17.) –) EMeRTon-díjas, ORI nívódíjas magyar basszusgitáros, dalszerző, szövegíró, zenei rendező. A progresszív rockzenét játszó Tompox zenekar alapítója és vezetője. A Napoleon Boulevard zenekar egyik alapítója. A Solaris zenekar basszusgitárosa.
Édesapja prof. Pócs Tamás akadémikus, édesanyja dr. Pócs Tamásné mikrobiológus.
Pályafutása
Zenei pályafutását a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium klubjában, a Sör együttesben kezdte 1973-ban. E zenekar tagja volt többek közt Tony Lakatos, Dévényi Ádám és Horváth/ Ablonczay Tibor is. Később, 1980-ig a Szintézis trió tagja Horváth/ Ablonczay Tibor és Geróts Zoltán társaságában. 1979-ben lépett be a Pókderby zenekarba, itt együtt zenélt Gömöry Zsolttal (Edda), Borhi Miklóssal (Madarak) és Horváth Charlie öccsével, Csabával. Eközben rövid ideig a CsigaBigában is játszott Waszlavik Gazember Lászlóval, és koncertezett a Vágtázó Halottkémek tagjaként is.
1982 őszén lépett be a Solaris zenekarba, mellyel több alkalommal koncertezett az USA-ban, Mexikóban és Brazíliában is. 1985-ben alapító tagja a Napoleon Boulevard zenekarnak. Itt tagságát nem szüntette meg, de 2016 augusztusában személyes okokból határozatlan időre felfüggesztette azt.
Két leánya van. Pócs Andrea (1984) és Pócs Anett Laura (1991). Andreától két unokája született. Tasi Damien Kende és Tasi Ciro Zete.
Jelenlegi hangszerei Warwick Corvette Proline 6 húros basszusgitár, (Gyárilag Seymour Duncan Pickupokkal és elektronikával) EBS Reidmar 470W erősítő. 2 db Trace Elliot Elf hangfal. (2X400W)
Diszkográfia Együttes/Előadó neveAlbum címeMegjelenés éve•SolarisMarsbéli krónikák1984•Napoleon BoulevardKérlek ne félj (single)1986•Napoleon BoulevardFogd meg a kezem (single)1986•Napoleon BoulevardNapoleon Boulevard I1987•Napoleon BoulevardNapoleon Boulevard II1987•MoziklipTímár Péter filmje1987•Napoleon BoulevardMoziklip (válogatás)1987•Napoleon BoulevardMylord (single)1988•Napoleon BoulevardNapoleon Boulevard I (válogatás)1988•Napoleon BoulevardBallag a katona (válogatás)1988•Napoleon BoulevardMaradj köztünk (válogatás)1988•Napoleon BoulevardJúlia nem akar a földön járni1988•Napoleon BoulevardPop-tari-top '89 (válogatás)1989•Napoleon BoulevardVagy az élet volt kegyetlen...1988•Napoleon Boulevard/Első emeletJúlia nem akar a földön járni/Látszat1988•Napoleon BoulevardMennyből az angyal1989•Lilla (Napoleon Boulevard)Lilla1989•Napoleon BoulevardLegyetek jók ha tudtok1990•Napoleon BoulevardNapoleon Boulevard II (válogatás)1990•Solaris19901990•Napoleon BoulevardEgyenlítői magyar Afrika1992•Napoleon BulvárJó lenne, ha jó lenne1993•SolarisProgfest '951995•SolarisLive in Los Angeles1996•SolarisThe martian chronicles (japán kiadás)1996•Napoleon BoulevardRomantika 2 (válogatás)1997•Napoleon BoulevardPop karácsony (válogatás)1998•Kollár AttilaMusical witchcraft1998•SolarisNostradamus Próféciák könyve1999•Cziglán IstvánSeven gates of Alhambra1999•Kollár AttilaMusical witchcraft II2002•Solaris FusionMystica2007•SolarisLive in Mexico DVD2007•NostradamusTestament2008•Napoleon BoulevardBest of 1985-19892009•Napoleon BoulevardVilágfalu2010•SolarisLive in Los Angeles DVD2010•CabaretKisember (video)2010•TompoxMagyar eklektika2011•TompoxDark side of the Sun2013•SolarisLive chronicles LP2014•Kollár AttilaProgrock '552016•SolarisNostradamus live LP2018•TompoxReinkarnáció2019•SolarisMarsbéli krónikák III2024
Források Hat húron pendülve
Jegyzetek
További információk
Pócs Tamás (basszusgitár) , napoleonboulevard.hu
Kategória:Magyar basszusgitárosok Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Budapesten született személyek