A WinAce egy archiváló program a Windows operációs rendszerek számára, amelynek saját "ACE" tömörített archiválási formátuma igen jó tömörítési hatásfokkal büszkélkedhetett a maga idejében. Az első kiadás 1999 júliusának vége felé jelent meg, hogy versenybe szálljon a másik két tömörítő programmal, a WinZip és WinRAR párossal. A kétezres évek elején e három archiváló program uralta a piac nagy részét. A WinAce egyik előnye az előző kettővel szemben, hogy a Zip és saját ACE formátuma mellett képes volt CAB fájlokat is készíteni. A WinAce zárt forráskódú kipróbálható program az e-merge GmbH által szabott licenccel, 30 napos próbaidővel.
Emellett egy ingyenes (de nem szabad szoftvernek minősülő) parancssoros kicsomagolót is biztosított a készítő Unace néven macOS és Linux számára.
A 2.65-es verziótól kezdődően a WinAce-t a WhenU SaveNow adware reklámprogrammal együtt csomagolták. Ezt a csomagot végül a 2.69-es verzióból eltávolították, és a TrialPayen keresztül egy opt-in szponzori szerződéssel váltották fel. E kiadás lett végül a program utolsó verziója. Nem tudott igazán beavatkozni a két nagyobb rivális harcába. A vele közel egy időben megjelenő teljesen szabad és ingyenes 7-Zip, majd a telepítőjéhez kapcsolt reklámprogram sem segítette elterjedését. Hiába volt egyébként egy elég jó kezdeményezés. A program fájlböngészője képes volt több fájlformátum előnézetét is megjeleníteni. 2007 végén végleg leállt a fejlesztése.
Jellemzők ACE, ZIP, LHA, CAB, JAVA JAR, GZip, TAR, GZippedTar archívumok készítése ACE, ARJ, BZIP2, CAB, GZ, ISO, JAR, LHA, RAR, TAR, ZOO, ARC, ZIP archívumok kibontása ACE, ZIP, CAB állományok esetén lehetőség van többkötetes archívumok létrehozására Önkicsomagoló archívumok készítése CRC32 fájl ellenőrző összeg Helyreállítási funkció: ACE és ZIP archívumok esetén ANSI, ASCII és HTML típusú megjegyzés fájlok ACE és ZIP archívumoknál Belső megjelenítő grafikai fájlokhoz, Excel, Word dokumentumokhoz, HTML lapokhoz és ASCII fájlokhoz
Kiegészítők MultiACE Plugin (Egy mappa összes almappáját különálló ACE archívumokká alakítja) xSelect Plugin (Különféle szempontok alapján biztonsági mentéseket definiálhatunk, de csak a regisztrált WinAce esetén) Külön programként Sfx-Factory néven elérhető volt egy összetettebb telepítőkészítő alkalmazás, ami szintén a WinAce technológiáján alapul
Licenc A szoftvert teljes funkcionalitású formában kerül terjesztésre, és 30 napig használható díjmentesen.
További információk winace.com winace.hu
Kategória:Tömörítés