Kornay Mariann (Szenes Ivánné) (Budapest, 1930. január 14. – Budapest, 2004. május 24.) magyar színésznő, konferanszié.

Életpályája Tanulmányait Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végezte el. Latabár Kálmán és Feleki Kamill színészektől tanulta a legtöbbet. 1945–1946 között az Új Színház tagja volt. 1945–1948 között a Fővárosi Operettszínház színésze volt. Itt Darvas Szilárd, Királyhegyi Pál és Nádasi László voltak partnerei. 1946-ban Vaszary Gábor darabjában volt látható. 1951–1954 között a Magyar Néphadsereg Színháza foglalkoztatta. 1962-ben Pozsonyban, 1966-ban Bécsben, valamint 1968-ban Berlinben a komikusok versenyén is szerepelt.

Fellépései voltak még az Erkel Színházban, a Bartók teremben, a Kamara Varietében és a Játékszínben.

Magánélete 1954-ben házasságot kötött Szenes Iván (1924–2010) dalszövegíróval. Egy lányuk született: Szenes Andrea (1962).

Emlékezete bélyegkép|jobbra|200px|Kornay Mariann színész, konferanszié sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető: 15-1-48 A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (15-1-48).Digitális Képarchívum

Végakaratának megfelelően 2006-ban alapítványt hoztak létre a könnyűzenei műfajban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek (Kornay Mariann Művészeti Díj).

Színházi szerepei Kornai Mariannként Miljutyin: Szibériai rapszódia....Fiatal lány Fejér István: Egy marék boldogság....Jella Tardos Péter: Autóstop....Lenke Csizmarek Mátyás: Susu....Vica Rejtő Jenő: Tulipán....Kajlingerné

Kornay Mariannként Kálmán Imre: A Montmartre-i ibolya...Jeanette Békeffi István - Stella Adorján: Janika....Újságíró

Műsorai Szenesember Egy női napozóban Magyar csoda Nemcsak a 20 éveseké a világ

Filmjei 7 kérdés a szerelemről (és 3 alkérdés) (1969) A három Pestőr (1984)

Jegyzetek

Források http://szenesivan.hu/pdf/kornay_mariann.pdf Színházi Adattár

További információk

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek