Az O.Z.O.R.A. (Organic Zones of Radiant Atmosphere – Sugárzó légkör szerves zónái) Fesztivál egy egyhetes, pszichedelikus zenei, összművészeti rendezvény, melyet 2004 óta évente, augusztus első hetében rendeznek meg a Fejér vármegyei Dádpusztán, Igar község közigazgatási területén, nem messze a Tolna vármegyei Ozorától.
A fesztiválnak otthont adó 145 hektáros területen elsőként az 1999-es teljes napfogyatkozás alkalmából rendeztek fesztivált Solipse Fesztivál néven. 5 évvel később, 2004-ben Sonar Plexus néven megtartották az O.Z.O.R.A. Fesztivál közvetlen elődjét, majd már jelenlegi nevén 2005-től folytatólagosan. Az esemény nyaranta átlagosan 30 ezer fesztiválozót vonz a világ minden tájáról.
A fesztivál összesen öt helyszínt kínál a látogatók számára; a nagyszínpadon psytrance stílus, a Pumpui sátorban techno-house, a The Dome nevű helyszínen downtempo-hoz közel álló, a Dragon Nest színpadon világzenei, illetve a legújabb Ambyss nevű helyszín pedig ambient stílusú zenék hallhatók.
Története
Solipse 1999. augusztus 9–15 között, az évi teljes napfogyatkozásának Magyarországról jól láthatósága miatt augusztus 11-én, egy Fish néven ismert német partyszervező vezetésével megrendezik O.Z.O.R.A. Fesztivál jelenlegi területén annak ihletőjét, a Solipse Fesztivált. A Solipse három helyszínnel rendelkezett: már akkor eredeti helyére került a nagyszínpad, de jelen volt az ambient sátor, és megszületett a Pumpui is. Az eseményen nemzetközileg is ismert fellépők léptek színpadra: többek között jelen volt az Analog Pussy, az Electric Universe, az Etnica, a Haldolium, a Hilight Tribe, a Korai Öröm, a Star Sounds Orchestra, a S.U.N. Project, a Total Eclipse, valamint az X-Dream.
Sonar Plexus Öt évvel a Solipse után, 2004-ben a dádpusztai földterület tulajdonosa, Zimányi Dániel úgy döntött, hogy feleleveníti az 1999-es rendezvényt (már az egyik főszervezőjeként) és így megrendezésre került a Sonar Plexus fesztivál, a mai O.Z.O.R.A. Fesztivál közvetlen elődjeként, augusztus 10–15. között, az első fesztiválra is jellemző goa trance zenei irányzatának fő képviseletében.
O.Z.O.R.A. Fesztivál A következő évben, 2005-ben, és napjainkig, O.Z.O.R.A. Fesztivál néven tartják már meg a rendezvényt, hasonlóan a zenére fektetve a hangsúlyt, és szélesebb körű külföldi fellépővel. Az első pár évben csak pár száz vendéggel, majd egyre nagyobb hazai és külföldi látogatottsággal rendezik meg a még főként zenei fesztivált, a fő hangsúlyt a psytrance zenei zsánerből építkező lineup-ra.
Mindeközben beindul az a fejlődés is ami jellemzi a fesztivált és területét a mai napig, évről évre gyarapodó jellegzetes és tartós építményeivel, helyszíneivel, ismertetőjeleivel.
2010-ben lépett fel először a Piramis és a Magic Garden, egy évre rá megnyitott az előadásoknak otthont adó Chambok House is, így a zenén kívül egyre nagyobb teret kezdtek kapni a pszichedelikus zenei kultúrát érintő témakörök, előadásai, a kézműves workshopok, és a testi-lelki egészség megőrzését szolgáló mozgáskultúra és életmód is egyre hangsúlyosabb szerepet kapott, különböző programok keretein belül.
2012-ben született meg az élő és világzenei színpad, a Dragon Nest, emellett felépült a Chill Out Dome, azaz mai nevén a The Dome. Első alkalommal kerülnek meghívásra különféle művészek az Art Camp-be, a fesztivál alkotótáborába, és a zenén kívüli művészetek is előtérbe kerülnek, az ún. vizionárius alkotások kiállításával az élen. Ebben az évben csakugyan nagy változásnak számított, hogy a tulajdonosi kört leszámítva teljesen újjáalakult a szervezőcsapat, így új fejezet nyílt az O.Z.O.R.A történetében, amely többek között, a fesztivál nyilvánosságát, legalizációját, infrakstúrájának fejlesztését, programjainak szélesedő kínálatát, és környezetbarát törekvéseket hozta magával.
2013-ban készült el az Artibarn, a kézműves foglalkozások helyszíne.
2014 az év, amióta a Völgy fölé emelkedik a Mirador.
2015-ben jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek: tartós alapanyagból készült utak futják be a területet és ebben az évben fogadott minket először Ádám & Éva szobra és a völgy oldalán felfutó lépcső mellett.
2016-ban felépült a Gastro Templom, a Pillangó ház és a házasságkötő kilátó is.
2017-ben a fesztiválozók kérésére tó létesült a helyszínen, melynek partján egy évre rá új helyszín bukkant fel, az Ambyss, a Nautilusszal és az Iskolával egyetemben.
"One Day in" partisorozat 2012-től minden évben megrendezésre kerülnek a fesztivált megelőző ‘One Day in’ promó bulik. Az első One Day-t a pszichedelikus zenei szcéna őshazájának tekintett Goán rendezték meg, egybekötve a már tradicionálisnak számító fesztivál aftermovie premier vetítésével. 2013-ban ismét megrendezésre került a One Day in Goa buli, Anjuna partmenti klubjában, a Shiva Valley-ben, mely állandó székhelyévé vált a goai-ozorai rendezvénynek a következő évek során. Goán kívül, 2013-ban már Tel Avivban és Amszterdamban is rendeztek ‘One Day in’ bulit, majd 2014-ben Bécsbe is eljutott a partysorozat. 2015-ben rendezték meg az első One Day in Tokyo-t, amelyet azóta minden évben a tokiói ageHa klubban tartanak. A következő évben a két új helyszín a Sao Pauló-i Americana és a londoni The Steel Yard, majd 2017-ben, a szokásos tokiói és goai esemény mellett, megtartják a One Day in Paris-t Aubervilles-ben, és egy évre rá ismét Tel Aviv-ban és Londonban, ezúttal az Electric Brixton-ban. 2019-ben a szokásos tokiói esemény után, és egy londoni meg egy Tel Aviv-i rendezvény mellett, először kerül megszervezésre az esemény Mexikóban, Prágában, és 4 napos kiadása Kaliforniában.
Zene
Main Stage A fesztivál legrégebbi, már 1999 óta fennálló, és egyben legnagyobb helyszíne a nagyszínpad, azaz a Main Stage. A színpad és környéke az évtizedek alatt nagy átalakuláson esett át: a kezdetekkor dekorált pavilonokból és díszítőelemekkel létrehozott közeg mára egy egész évben álló, fából készült, tekintélyes építészeti alkotás. Az emelvény előtt elterülő, a kezdetekben fedetlen tánctér évente új, kreatív árnyékoló fedést kap, így az olykor több tízezer főt is meghaladó tömeget biztonságban és attraktív környezetben fogadja. A nagyszínpadon évről évre a pszichedelikus szcéna világhírű előadói, és olykor korábban sosem látott-hallott formációi adnak koncerteket és szetteket: többek között olyanok fordultak meg már itt, mint Ajja, Tristan, Ace Ventura, a Juno Reactor, Man With No Name, az X-Dream, a Son Kite, a GMS, Kindzadza, vagy az Ozric Tentacles. Minden évben kiemelt momentum a nagyszínpad nyitóceremónia, amikor a frissen elkészült helyszínt elfoglalja a fesztiválozó nép, és felgyullad az egész héten át égő tábortűz. A fesztivál alatt minden este koncerttel kezdődik a helyszín műsora, majd egy közel 24 órás, több műfajon (psytrance-en, dark psy-on, fullonon és progresszíven) átívelő programon vehetnek részt a látogatók egészen a zárásig, ami rendszerint egy híres meglepetéselőadó szettjét jelenti.
The Dome A helyszínnek éveken át, a fesztivál ‘99-es kezdeteitől fogva egy cirkuszsátor adott helyett. A sátor ponyvái alatt kialakult közösségi tér számára 2011-ben megépült a Dóm különös, kupolaszerű, esténként fényjátékkal díszített épülete. Az építészetileg és zeneileg is impozáns helyszín az ambient, a dub és a techno stílusaiban alkotó hazai és nemzetközi előadók fellépéseinek ad helyet. Az évek során olyan nevek fordultak meg itt, mint a System 7 aka Steve Hillage and Miquette Giraudy, Biosphere, A Guy Called Gerald, Matthew Jonson, Minilogue, Deadbeat, Aes Dana, Youth, Leftfield, a Tangerine Dream, Higher Intelligence Agency és Mixmaster Morris. Ez az egyetlen helyszín, ahol a fesztivál ideje alatt soha nem áll le a zene. 2015-ben itt került bevezetésre a nulladik nap, Goa Gil 24 órás szettjének a fesztiválon való debütálásával.
Pumpui A fesztivállal egyidős Pumpui 1999 óta nem csak egy harmadik tánctérnek, de egy mozinak és egy bárnak is helyet ad. Itt kerülnek megrendezésre a hivatalos after- és beforeparty-k. A helyszín műsorát túlnyomórészt magyar fellépők alkotják, így debütálva a nemzetközi közönség előtt, de mindennap találkozhatunk híres külföldi headlinerrel is.
Dragon Nest 2012-ben indult útjára a fesztivál élőzenei színpada, a Dragon Nest. A koncepció azóta is változatlan: olyan előadókat mutatnak be itt a közönségnek, akik kívül esnek a régóta működő színpadok zenei spektrumán. A helyszín egyike a fesztivál állandó, természetes anyagokból született építészeti alkotásainak. A színpad programja az elmúlt években zeneileg egyre intenzívebbé vált, a koncertek egy része áttevődött a Csámbók Házba és az Artibarnba. Az elmúlt évek néhány fellépője: Squarepusher, Tinariwen, James Holden, Huun Huur Tu, Adrian Sherwood, Lee Perry, Heliocentrics, Lajkó Félix, Panda Dub, Beats Antique
Melting Pot Esténként az Artibarn improvizációknak ad helyet, ahol a különböző színpadok fellépői közös zenéléssel eklektikus műfajokat egyesítenek. Be nem skatulyázható, egyedi muzikális élmények valósulnak meg itt mindennap a workshopok után három órában.
Ambyss Az Ambyss 2018-ban debütált a frissen avatott tó partján. Az elsősorban pihenésre, ellazulásra hivatott tér zeneileg nyitott, de főleg ambient és chill hallható itt már ismert és új fellépők közreműködésével.
Nulladik Nap 2015-ben a fesztiválon bevezetésre került a nulladik nap. Ez alkalomból a Völgybe hozta a pszichedelikus körökben híres, 24 órás szettjét a műfaj alapító atyja, Goa Gil. A következő két év O.Z.O.R.A.-ját is ő indította a Dómban, majd 2018-ban új koncepció mentén, szintén 24 órában, ám több ismert, különféle műfajokat képviselő fellépő közreműködésével hívták életre a nulladik napot a fesztivál nem hivatalos nyitányaként.
Művészet és életmód
Artcamp Minden évben, a fesztivált megelőzően alkotótábort hirdetnek a szervezők, ahová olyan alkotóművészek jelentkezését várják, akik szeretnének installációjukkal, építményükkel, vizuális alkotásukkal hozzájárulni az adott évi rendezvényhez. A kreatív munkálatoknak maga az ozorai Völgy ad otthont, így a művek természetes, eredeti környezetben jönnek létre.
Mirador A 2014-ben felavatott torony és galéria új, kibővített teret ad az ozorai művészeti kiállításoknak, és reprezentálja a fesztivál vizuális kultúrájának sokszínűségét. A látomásos művészet tornya egy olyan kilátó, amely a közreműködő hazai és nemzetközi alkotók közbenjárásával rálátást ad egy alternatív, pszichedelikus, spirituális és misztikus hangulatokkal, szimbólumokkal átitatott vizuális univerzumra. Ismert művészek, akik már megfordultak itt: Alex Grey & Allyson Grey, Android Jones, Oliver Vernon, Patrice Hubert, Jonathan Solter, Luke Brown, Randal Roberts, Anderson Debernardi, Andy Thomas, Ihti Anderson, Luis Tamani.
Compass A Mirador mellett felépült Tájoló (avagy Compass) 2015 óta része a fesztiválnak és elsősorban művészet-terápiás programoknak ad otthont.
Cirkusz Az underground vagy újcirkusz hazai és nemzetközi képviselői minden évben nagy számban képviseltetik magukat a fesztiválon, ahol csatlakoznak az ozorai társulathoz, ami minden évben egy alkalommal áll össze, a fesztivál ideje alatt. A napi több előadás mellett minden délután workshopokon vehetnek részt a látogatók, ahol a zsonglőrködés és a flow művészetek mellett olyan cirkuszi műfajok kipróbálására és gyakorlására is van lehetőség mint a levegőakrobatika vagy a cyr wheel.
Artibarn Az ARTibarn egy régi, felújított pajta, amelyben 2014 óta különféle művészeti műhely-foglalkozásokat tartanak. Olyan alkotó- és népművészeti tevékenységekben van lehetőség részt venni, mint a nemezelés, agyagozás, kerámia, kosárfonás, pillekő, testfestés, diafestés, kovácsolás, üvegfújás, kosárfonás, újrahasznosított ékszer-, tűzzománc-, homokszobor- és sárkánykészítés.
Chambok House