A Shallow Lady Gaga amerikai énekesnő és Bradley Cooper amerikai színész és rendező dala. Az Interscope Records kiadó gondozásában 2018. szeptember 27-én jelent meg a 2018-as Csillag születik című zenés filmdráma filmzenei albumának első kislemezeként. A Shallow-t Gaga Mark Ronsonnal, Anthony Rossomandóval és Andrew Wyatt-tel szerezte, míg a produceri munkát az énekesnő Benjamin Rice-szal végezte. Három alkalommal csendül fel a filmben, amelyek közül a legjelentősebb, mikor Cooper karaktere, Jackson Maine a színpadra hívja Gaga karakterét, Ally-t, hogy vele együtt énekelje el. A jelenetet élő közönség előtt a Los Angeles-i Greek Theaterben vették fel.

A Shallow egy kulcsfontosságú pillanat a Csillag születikben, mivel a dal egy párbeszéd Ally és Jackson között. Gaga a dalszöveget Ally szemszögéből írta meg, és arról szól, hogy a két fél egymást kérdezi arról, hogy elégedettek-e önmagukkal. Az érzelmes rockballadák közé sorolható Shallow-ban Gaga és Cooper egymás közt váltogatják a verzéket, ami egy végső refrénben csúcsosodik ki, amit Gaga énekel. A felvételen hallható a közönség zaja és a taps is. Gaga a dalt DJ Zane Lowe Beats 1 című rádiós műsorában mutatta be, mikor interjút adott a filmmel kapcsolatban. A számhoz készült videóklipben az látható, mikor Gaga és Cooper a színpadon éneklik a számot, illetve a Csillag születik más jelenetei is szerepelnek benne.

A dal pozitív fogadtatásban részesült a zenei kritikusoktól, akiket lenyűgözött Gaga vokálja, a kompozíció drámaisága és a dalszerzés. Kereskedelmi szempontból világszerte óriási sikereket ért el, több mint húsz országban lett első, köztük az amerikai Billboard Hot 100-on is, ahol Gaga a negyedik elsőségét szerezte meg. Számos díjjal is elismerték a Shallow-t, így elnyerte A legjobb eredeti filmbetétdalnak járó Oscar-, és Golden Globe-díjakat, a Legjobb filmzenéért járó BAFTA-díjat, míg a Legjobb dal lett a Critics’ Choice Movie Awards-on. Négy Grammy-díjra is jelölték, köztük Az év felvétele és Az év dala kategóriákban is, győznie pedig A legjobb popduó vagy -együttes teljesítményért járó és A legjobb vizuális média számára írt dal kategóriákban sikerült. A Shallow-t több alkalommal is előadta élőben, köztük a 61. Grammy-gálán és a 91. Oscar-gálán, illetve Gaga a záródalként énekelte el a Lady Gaga Enigma + Jazz & Piano című Las Vegas-i rezidencia koncertsorozatán, valamint felkerült a 2022-es The Chromatica Ball turnéjának számlistájára is. 2020 decemberében a dalhoz készült videóklip átlépte az egymilliárdos megtekintést a YouTube videómegosztó oldalon. A Shallow a Spotify egyik legtöbbet streamelt dala, emellett minden idők legkelendőbb kislemezei közt szerepel.

Háttér és megjelenés bélyegkép|balra|A Shallow felvételeinek helyszínéül a Los Angeles-i Greek Theater szolgált A Csillag születik filmzenéjének elkészítéséhez Gaga újra Mark Ronsonnal dolgozott együtt, akivel korábban a Joanne című ötödik stúdióalbumát vette fel. A Joanne-en több country rock inspirálta dal is szerepel, mint a Million Reasons vagy a címadó szám, amelyek hatással voltak a Csillag születik dalaira. A filmben miután Gaga karaktere, Ally és Bradley Cooper karaktere, Jackson Maine találkoznak egymással, a zenéről és álmaikról kezdenek beszélgetni. Ally elárulja, hogy írt egy dalt, majd elénekli Jacksonnak. Ez lesz a későbbi teljes változatú Shallow dalszövegének alapja, amit Jackson elő akar adni a Los Angeles-i Greek Theatre-ben adott koncertjén. Meghívja Ally-t is a fellépésére, majd elmondja neki, hogy meghangszerelte, és szeretné vele együtt bemutatni a közönség előtt.

A második verzére Ally összeszedi a bátorságát és felmegy a színpadra ő is, hogy elénekelje a Shallow-t. Ekkor kiereszti a hangját, és elénekli a refrént is a nagyközönség előtt. Fellépésük rendkívül népszerűvé válik az interneten és beindítja Ally zenei karrierjét. Ezt követően közös turnéra indulnak, ahol a dal mindig a koncertek legfontosabb része marad. A Shallow még egy harmadik alkalommal is röviden felcsendül a filmben, mikor Ally a The Forumban lép fel. A Shallow jelenetéhez Cooper közel Gaga-rajongóval töltötte meg a Greek Theatre-t, majd ezt követően vették fel a dalt. A film felvételeit követően Gaga régi slágereinek zongorás verziójával szórakoztatta a közönséget, illetve a Lukas Nelson and Promise of the Real is fellépett a helyszínen.

A Shallow először a Csillag születik első rövid előzetesében volt hallható 2018 júniusában. A dal az előzetes 1 perc 46-dik másodpercében csendül fel, mikor Gaga elkezdi kiereszteni a hangját az utolsó refrénben. Ez a jelenet azonnal számos internetes mém alapja lett. Egy héttel a film megjelenése előtt az Interscope bejelentette, hogy a Shallow lesz a filmzenei album első kislemeze, és 2018. szeptember 27-én fog megjelenni. Gaga Zane Lowe Beats 1 című műsorában mutatta be a számot, mikor a filmmel kapcsolatban készítettek vele egy interjút. A dalhoz egy videóklip is megjelent, amiben Gaga és Bradley Cooper láthatóak, ahogy előadják a Shallow-t a színpadon, illetve a Csillag születik egyéb filmjelenetei is szerepelnek benne. A dal ezt követően vált elérhetővé digitálisan az iTunes Storeban, a YouTube-on és a Spotify-on is. A BBC Radio 2 2018. október 13-án vette fel a lejátszási listájára. Az Egyesült Államokban a Shallow 2018. október 15-én jelent meg az elsősorban középkorú korosztálynak szóló úgynevezett „hot adult contemporary” rádiókban, majd másnap jelent meg az aktuális popslágereket játszó „contemporary hit radio” csatornák műsorában.

Dalszerzés és felvételek 222x222px|alt=222x222px|alt=Anthony Rossomando (balra) és Andrew Wyatt (jobbra) közösen szerezték a Shallow-t Gagával és Ronsonnal Az egyik első olyan dal volt a Shallow, amelyet Gaga együtt szerzett Ronsonnal, Anthony Rossomandóval a Dirty Pretty Things együttesből és Andrew Wyatt-tel a Miike Snow-ból. Az énekesnő két évvel korábban játszotta le először a dallamot nekik egy malibui stúdióban. Mikor Lukas Nelson is csatlakozott a filmzene munkálataihoz, akkor alakult ki a Shallow hangzása. Nelson saját együttesét, a Promise of the Real-t használta Jackson zenekaraként. Egy rövid Eric Clapton inspirálta akusztikus gitár bevezetőt is készítettek a Shallow-hoz, amivel Gaga későbbi nagy hangerejű énekét kívánták kontrasztba helyezni, ami a dal későbbi részében hallható. Gaga ellátogatott az EastWest Studiosba, hogy segítsen Nelsonnak a dallal kapcsolatban és irányítsa az együttes játékát is. Nelson egy interjúban elmondta, hogy a hangszerelés egy részét, így például a cintányérba ütés hangját élőben vették fel a stúdióban a víziójukra hagyatkozva. Benjamin Rice amellett, hogy részt vett a dal produceri munkájában Gagával, ő volt a felelős a dal felvételét illető munkákkal kapcsolatban is. A Shallow-t a Los Angeles-i EastWest és The Village West stúdiókban vették fel Bo Bodnar és Alex Williams asszisztálása mellett. A dal hangkeverését Tom Elmhirst végezte az Electric Lady Studiosban, New York Cityben. A hangmérnök Brandon Bost volt, míg a maszterelést Randy Merrill a Sterling Sound Studiosban végezte el. Ronson egy 1980-as évek hangzását idéző változatot is készített a Shallow-ból, amit a filmben annál a jelenetnél használtak fel, mikor Ally a The Forumban ad koncertet, miközben Jackson öngyilkosságot követ el.

Gaga a Shallow-t a Csillag születik kulcsfontosságú pillanatának nevezte, mivel Ally és Jackson beszélgetéséről szól, és hogy „szükségük van rá és hajtja őket” hogy belevessék magukat a mélybe, és eltávolodjanak a kapcsolatuk sekélyes részétől. Az énekesnő a Beats 1 interjújában elmondta, hogy a számot Ally szemszögéből írták meg, és hogy részben emiatt szeretnek egymásba. „Amikor zenéket írtam a filmhez, úgy kellett gondolnom Ally-re, mintha nem én lennék. Egy olyan hangzás mellett döntöttem, amely még a popzenei karrieremet illetően is teljesen más, mint amiket valaha kiadtam,” mondta el. A dalszerzés során Gaga a zongoránál ült, miközben Ronson, Wyatt és Rossomando gitáron dolgoztak, miközben próbálták elkészíteni a verzéket. Ronson egy interjúban elárulta, hogy az eredeti forgatókönyv vázlatai szerint Jackson halálát vízbe fulladás okozta volna, Gaga ezért írta az „I'm off the deep end watch as I dive in” dalszöveget. Az eredeti elképzelések szerint a Shallow a stáblista során szólalt volna meg, de mikor megváltoztatták a forgatókönyvet, ez lett Jackson és Ally szerelmes dala. A film első előzetesét látva Ronson úgy döntött, hogy nem finomít tovább a számon, hanem meghagyja azt végleges verzióként. Gaga számára a dalszöveg párbeszéd jellege segített előkészíteni a Shallow ária részét, amit falzett éneklésmóddal vett fel. Ezen kívül ő volt aki kitalálta a dalcímmel való játékot, az „In the sha-ha, sha-ha-ha-low” szövegrészt.

Kompozíció és a dalszöveg értelmezése A Shallow egy lassan építkező country és folk-pop inspirálta érzelmes ballada, amely nagyrészt Nelson akusztikus gitárjátékára épül, és Cooper Gagával egymás közt váltakozva adják elő a verzéket. A dal egyéb zenészei Jesse Siebenberg lapsteelgitáron, Anthony Logerfo dobon, Corey McCormick basszusgitáron, Alberto Bof szintetizátoron és Eduardo 'Tato' Melgar ütőhangszereken. A felvételen hallhatóak a közönség zajai és a tapsolás is. A dal G-dúrban, 4/4-es ütemben íródott, és közepes tempójú 96-os percenkénti leütésszámmal rendelkezik. Akkordmenete Em7–D/F♯–G5–C–G5–D, míg hangterjedelme G3-tól D5-ig terjed.

Cooper az első verzét azzal nyitja, hogy visszafogott hangon azt énekli, „Tell me something, girl” („Áruld már el, te lány”); Gaga a második verzénél csatlakozik be, majd kiereszti a hangját, amit a Pitchfork a „robusztus” szóval jellemzett. Ahogy a dal folyamatosan az utolsó refrénre építkezik, a végső éneklést Jon Blistein a Rolling Stone-tól „megborzongatónak” és „lenyűgöző harmonizálásúnak” nevezte mindkét előadó részéről. A dal ezen részét dobgép és pedal steel gitár kíséri. Gaga „harsogva” énekel és harmonizál a „Haaa-ah-ah-ah, haaawaah, ha-ah-ah-aaah” dalrésznél. Ez csúcsosodik aztán ki az utolsó refrénben, mikor azt énekli: „I'm off the deep end / Watch as I dive in / I'll never meet the ground / Crash through the surface / Where they can't hurt us / We're far from the shallow now” (Fejest ugrok a mélybe / Nézd, ahogy elmerülök / Az alját sosem lelem / A felszínen áttörve / Ott már nem bánthatnak minket / A sekély víz messze már).

A The Guardian egyik cikkében megjegyzik, hogy a Shallow azt írja le, ahogy a főszereplők ráeszmélnek saját jelenlegi helyzetükre, és azokhoz szól, „akikhez az élet nem mindig volt igazságos vagy jó”. Gaga számára a Jackson és Ally között kialakult kapcsolat és párbeszéd az, ami a Shallow-t hatásossá tette. Ronson szerint a Gagával való közös munka a Joanne-en segített az énekesnőnek elmélyedni egy személyesebb dalszerzésbe a Shallow-val. A dalszövegben mindkét karakter azt kérdezi egymástól, hogy elégedettek-e önmagukkal. Bemutatják a szövegben a sztárság pozitív és negatív jellegű hatásait, illetve a függőség témája is megjelenik az „In all the good times I find myself longing for change, And in the bad times, I fear myself” („A szép időkben eszmélek rá, hogy vágyom a változásra, És a rossz időkben rettegek magamtól”) szövegrészekben. A dalszerzők elmondása alapján a fulladás metaforája a dalban szó szerint is vehető, de jelentheti a szívfájdalmat, függőséget és az összetört álmokat is.

Kritikusi fogadtatás