A Live Killers a brit Queen rockegyüttes első koncertalbuma (sorban pedig a nyolcadik nagylemeze). 1979. június 26-án jelent meg, a producere maga az együttes volt.

A felvételek az 1978-as Jazz album megjelenését követő Jazz Touron készültek, több koncerten. A rajongók negatívan fogadták a gyenge minőségű keverés miatt, mégis számottevő sikereket ért el Angliában. Amerikában egymillió példány felett kelt el.

Keletkezés Már a sikeres 1974-es londoni, Rainbow Theatre-ben adott koncert után terveztek élő lemezt kiadni, ismeretlen okokból csak ekkor kerülhetett sor rá – feltételezések szerint ekkor is csak azért, mert nem volt tervbe véve újabb sorlemez megjelentetése, és a kiadó új albumot akart az együttestől. Az anyag gerincét a Jazz albumot követő Jazz Tour európai koncertjei adják. Ezek voltak azon hírhedt előadások, melyeken megjelentek a Bicycle Race videóklipjét idéző meztelen lányok a színpadon, óriási felháborodást okozva. A Death on Two Legs című dalt Freddie Mercury így konferálta fel: „ez a dal egy igazán kib*szott úriembernek szól!" Ezzel a dal címzettjére utalt, aki elfogadott nézetek szerint Norman Sheffield volt, aki a Trident stúdió vezetője volt 1975-ben. A jogi problémák elkerülése végett a szitokszót kifütyülték.MusicMeter Queen – Live Killers A tagok maguk végezték a zenei szerkesztést a Montreux-i Mountain stúdióban, Svájcban. A lemez 1979. június 26-án jelent meg, Angliában a 3., Amerikában a 16. helyet érte el az albumlistán. Később Roger Taylor és Brian May egy rádióműsorban elárulták, hogy nem voltak megelégedve az anyag végső keverésével, mert bár a koncertek nagyon jól sikerültek, a szalagon hallható dalok egyszerűen unalmasak lettek.

Fogadtatás

colspan="2" style="background:#d1dbdf; font-size:120%;" Kritikák Forrás ÉrtékelésAllMusicEntertainment Weekly B (1991)George Starostin7/15Record Mirror (1979)Rolling Stone(kedvezőtlen) (1979)A megjelenésekor még a rajongók is számos hibáját felrótták a kiadványnak: többek közt az alacsony hangminőséget, vagy például azt, hogy a Bohemian Rhapsody is rákerült, holott egy része – szokásos módon – felvételről hangzott el a koncerten. Az együttes tagjai is elismerték a keverés minőségének hiányosságait, Taylor például kifejezetten elégedetlen volt vele, és egy 1979-es interjúban ironikusan ezt mondta róla: „az egyetlen ami élő a Live Killersben, az a lábdob”. A Record Mirror tökéletes minősítést adott rá: „Rózsás és pezsgős győzelem. Kihangsúlyozza a Queen dalait, nem csak az időt tölti ki a következő stúdióalbum előtt. Hallgasd, és nem érzel csalódást”. Ellenben a Rolling Stone elmarasztalóan írt róla, a kritikus is a vevők átverésének tartotta, hogy a Bohemian Rhapsody egy része valójában nem is koncertfelvétel. A szerző ezen felül kitért az együttes tematikájára is, a We Will Rock You-t árja csatadalnak nevezte. Visszatekintve az Entertainment Weekly és az AllMusic is viszonylag pozitívan értékelte. Utóbbi kritikjában az együttes 1970-es évekbeli „power rock” hangzásának kiváló dokumentumának nevezte. Hasonlóan George Starostin is közepesre értékelte, átlagosságban egy jó koncertalbumnak nevezte. Az angol albumlistán a harmadik helyet érte el, és öt hétig volt benne a Top 10-ben. Amerikában csak a 16. helyet érte el, 1979-ben aranylemez lett, 2002-ben pedig dupla platina. A Nielsen SoundScan felmérései szerint 1991 és 2009 között Amerikában 516 ezer példány kelt el belőle. Az albumról megjelent Love of My Life / Now I’m Here kislemez a 63. lett Angliában.

Az album dalai

Helyezések és eladások

Album OrszágHelyezésEladási minősítésEladásAnglia3arany100 000+Amerika162× platina1 000 000+Hollandia10arany25 000+Németország4arany250 000+Japán9——Ausztria3arany15 000+Norvégia10——Svédország15——

Kislemezek ÉvKislemezGBRFRAGERIRENLDUSA1979 Love of My Life (élő)/Now I’m Here (élő)63—————

Jegyzetek

További információk

Kategória:Queen-koncertalbumok Kategória:1979 nagylemezei