colspan="2" style="background:#d1dbdf; font-size:120%;" Kritikák Forrás ÉrtékelésKerrang! (1986)Classic Rock (2001)RS Album Guide (2004)AllMusic A Live Magic a brit Queen rockegyüttes második koncertalbuma, amely 1986. december 1-jén jelent meg. Az album az 1986-os A Kind of Magic nagylemezt követő, monumentális Magic Tourt örökíti meg, amely során Európa szerte egymillió néző előtt léptek fel. A dalok többségét az 1986. augusztus 9-én a Knebworth Parkban adott koncertjükön rögzítették, illetve egy-egy dalt július 11-én és 12-én a Wembley Stadionban, két dalt pedig július 27-én a budapesti Népstadionban vettek fel.

Hogy egyetlen lemezen elférjen az összes dal, három kivételével mindegyik számot megszerkesztették, lerövidítették, a „Bohemian Rhapsody” középső részét például kivágták. Emiatt sok kritika érte a kiadványt, sokan úgy vélték, hogy egyszerűen csak a pénzszerzés motiválta a kiadását. Ennek ellenére a harmadik helyet érte el Angliában, és több mint 400 ezer példányban kelt el. Amerikában a Capitol Records úgy vélte nem lenne rá igény, ezért nem adta ki, így csak importálva lehetett hozzájutni. 1996 augusztusában a Hollywood Records jelentette meg.

Mick Wall a Kerrang! hasábjain dicsérte a dinamizmusát, és Mercury előadásmódját, és négy csillagra értékelte az ötből: „…ha szenvedélyes Queen rajongó vagy, és szereted a jó koncertfelvételeket, ez neked való.” Andy Robson a Classic Rockban 2001-ben három csillagra értékelte a lehetséges ötből, meglátása szerint a Queen második csúcskorszakát örökíti meg, és pozitívnak találta, hogy nem csak slágergyűjtemény, helyet kaptak benne a kevésbé ismert dalok is. Stephen Thomas Erlewine az AllMusic oldalán úgy vélte, hogy bár kissé feleslegesnek tűnk, mégis jobb elődjénél, a Live Killers-nél, és bár inkább a kemény rajongóknak ajánlott, nekik viszont rengeteg csúcsponttal szolgál.

Az album dalai

Helyezések és eladások

Helyezések OrszágHelyezésBrit albumlista3Ausztriai albumlista13Holland albumlista24Japán albumlista49Német albumlista15Svéd albumlista60Új-Zélandi albumlista36Svájci albumlista26

Eladási minősítések OrszágEladási minősítésEladásAnglia (BPI)platina400 000+Ausztria (IFPI Austria)arany7 500+Németország (BVMI)arany250 000+Svájc (IFPI Svájc)platina25 000+

Kiadás

Ország Megjelenés dátuma Kiadó Formátum Katalógusszám Anglia 1986. december 1. EMI LP, magnókazetta EMC 3519 Parlophone CD CDP 7 46413 2 Amerika 1996. december Hollywood CD, kazetta Hollywood HR-61267-2 (CD)Hollywood HR-61267-4 (kazetta)

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:Queen-koncertalbumok Kategória:1986 nagylemezei